Az énekesnő egy baranyai falucskába éli mindennapjait a párjával – írja az Index.hu. 

300 fős kis faluban kezdett új életet Tóth Vera

Kép: Családvarázs/YouTube

Tóth Vera 2003-ban nyerte meg a Megasztárt, azóta reflektorfényben éli az életét, hiszen nem elégedett meg a győzelemmel, utána is tudatosan építette a karrierjét. Mostanra viszont úgy tűnik, elege lett ebből az életből, így élesen váltott: egy baranyai egyutcás faluba, a 300 lelkes Palkonyára költözött párjához, Pauli Zoltán gasztroszakemberhez – tudta meg az Index.hu.

A mindennapjaikról a Családvarázs legújabb részében meséltek. Elmondásuk szerint az énekesnő főz, és amikor nincs korlátozás, felszolgál a villányi borvidék egyik legcsaládiasabb hangulatú vendéglőjében. Intézi a panzió ügyeit, s ha kell, medvehagymát szed a közeli erdőben. „Itt van a szívem” – mondja Tóth Vera a videóban, amelyben új életéről, családi terveiről is vall.

Párja több mint húsz éve szeretett bele Palkonyába, Vera még csak két éve él itt, de máris úgy érzi, mintha itt nőtt volna fel. Ebben a miliőben a családalapítást is el tudják képzelni, teljes az életük, és ezen holmi pandémia sem változtathat.

Forrás: Index.hu

Kép: Családvarázs/YouTube

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Tóth Vera élete sikeresen jó irányba fordult.
CsipkeRózsa
Hála Istennek, várom a további híreket.
Klubtag
Sok sikert az új életformához...o:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.