Az Edda énekese őszintén vallott a földönkívüliekkel való kapcsolatáról.

Pataky Attila az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban nyilatkozott meg. 

Pataky Attila a földönkívüliekről: "Gyerekkorom óta vagyok velük kapcsolatban" – Videó

Pataky Attila énekes, dalszövegíró az Edda Művek rockegyüttes koncertjén az M2 Petőfi TV Akusztik című adásában, az A38 koncerthajó színpadán. MTVA Fotó: Zih Zsolt

"Gyerekkorom óta vagyok velük kapcsolatban. Egészen pontosan születésem óta, ez a New York-i találkozásunk során derült ki. Onnan tudom, hogy ők valóban földönkívüliek, hogy míg benned állandó kételyek vannak, bennem nincsenek"

- mondta az énekes, aki azt is elárulta, hogy a földönkívüliek mostanra már köztünk élnek, sőt azt is megosztotta a nagyvilággal, hogy már 27 faj él a Földön.

"A plejádiak abban a létformában jelennek meg, amiben csak akarnak, a tekintetük pedig végtelen. Telepatikus úton, fejben kommunikáltunk. Elmondták, hogy nem csak ők vannak itt a Földön: 27 faj van körülbelül, de ezt ők tudják pontosan" 

- tette hozzá az Edda frontembere. 

Forrás: Blikk

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
...ilyent ital nem csinálhat...ez drogozik.
nezelodo
Összehozhatná a vezérünket is a földönkívüliekkel, hátha kedved kapna, hogy azoknak a főnöke legyen, minket meg békén hagyna!
Clavigo
Vazzze,,,és ez az állat még nyilvánosságot is kap...
Szalay Miklós
Egy jó kis összefoglaló a világ eredetéről, és arról, hogy miért lehetséges benne az élet:

egyvilag.hu/temakep/020.shtml
namihami
Csak a hülye biztos állandóan sajátmagában, az értelmes mindig kételkedik.
Hát, ez a biztosak kategóriájának mintapéldánya.
Emmersson71
Ha bebizonyosodik, hogy igaza van Attisnak, akkor valószínűleg a plejádiak is szavazati jogot, valamint magyar állampolgárságot kapnak, majd mind a 80 trilliárdot bejelentik egy borsodi présházba. Később Szíjjártó* tárgyalásokat kezdeményez a további fajokkal...

* "mivel az űr Magyarország határain kívül található, ezért külügyi kérdés"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.