A 28 éves magyar pornósztár, Shona Rivert pár éve még három Manchester United-focistát kísérgetett – írja a Bors.hu.

Tapasztalata szerint hiába keresnek rengeteg pénzt ezek a játékosok, a kísérgetésért és az egyéb, intimebb szolgáltatásokért nem akarnak fizetni.

Azt hiszik, hogy azért vagy velük, mert híresek. Azt szeretnék, hogy árnyékként kövesd őket, hogy fel tudjanak vágni veled, de igazából nem akarnak randizni. Ráadásul attól, hogy van egy rakás pénzük, még nem jelenti azt, hogy nagylelkűek is

-  magyarázta a Shona, aki a Borsnak elárulta, hogy az egyik focista, akivel egy teljes hétvégét együtt töltött, nevetséges módon alázta meg

Borítékban adta oda a hétvégi escortért előre megbeszélt összeget, csakhogy abból hiányzott 200 euró (72 ezer Ft – a szerk.). Mikor megkérdeztem tőle, hogy ezt mégis mire véljem, azt mondta, meghívta a haverjait pizzázni, de nem volt nála több készpénz, úgyhogy ebből állta a kaját.

Egy angliai buliban találkozott velük, az a játékos, akivel pedig egy hétvégét együtt volt, ma is írogat neki.

egy-két havonta rám ír. azt szeretné, hogy látogassam meg őt, de amikor azt pedzegetem, hogy ez mennyi pénzt érne meg neki, kitérő válaszokat ad, vagyis ingyen szeretné igénybe venni a szolgálataimat

- mondta az aktív pornós hölgy.

Manchester United-focistái ingyen szeretnék megkapni a magyar pornóst
Fotó:Instagram

Forrás:Bors.hu
Címlapkép:Instagram

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Teérted az a 200 euró is sok lett volna.
jesz
hát rutinja az biztosan verhetetlen...gondolom tudna mesélni a szarrágó megrendelőkről, akiknek férfiteljesítményük említésre sem méltó...
...nehéz élete lehet.
DURBINOS
Szerintem még neki kellene fizetni, hogy a focisták megpumpázzák... Sovány, mint egy gebe...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.