A Korda-házaspár a negyven éves házassága során nem vállalt közös gyereket, most elárulták, miért – írja a Femina.hu. 

Korda Gyuri és Balázs Klári végre elárulták: ezért nem született közös gyerekük

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Korda Gyuri és Balázs Klári pályafutása alatt természetesen nem egyszer merült fel a gyermekvállalás-kérdés különböző interjúk során. Eddig azonban hivatalosan nem beszéltek arról, miért döntöttek úgy, hogy csak ketten élik le az életüket. 

A Femina.hu szerint végre megunták, hogy folyton erről a témáról kérdezgetik őket, úgyhogy most megválaszolták a kérdést:

Se Klári, se én nem éljük meg kudarcnak, mert olyan gyorsan teltek el az évek, hogy elmondani nem tudom. Nem fért bele a gyerek. Hogy fogalmazzam meg finoman? Őszinte vagyok: nem hiányzott.

– mondta be Korda.

Annyira szégyellem ezt kimondani, de először is ott volt az anyám, akiről úgy kellett gondoskodnom, mint egy gyerekről. Ez egy nagyon fontos feladat volt az életemben. Ezenkívül még abban is hiszek, hogy valahogy ennek így kellett lennie.

– tette hozzá Balázs Klári.

Forrás: Femina.hu
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Mert Gyurinéni nem akart szülni. Féltette az alakját. Klárika jó volt takarásnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.