A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon közúti veszélyeztetés bűntette miatt folyamatban lévő ügyben az április 22-re kitűzött előkészítő ülés elmarad – közölte a Fővárosi Törvényszék.

Valamiért elmarad Berki Krisztián büntetőfékezéses tárgyalása
Kép:TV2

Azt nem közölték, hogy miért nem tartják meg a tárgyalást. A közleményben közölték az ügyiratszámot is, ami alapján a HVG beazonosította az ügyet:

Berki Krisztián büntetőfékezését tárgyalták volna.

Korábban az ügyészség arról számolt be, hogy Berki három éve a Pünkösdfürdő utcában autózott.

Előtte haladt egy busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de le- és felszálló utas hiányában nem állt ott meg. Berki a záróvonal és az előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a buszt, ez azonban nem sikerült neki, vissza kellett sorolnia. Ezután a megengedett sebesség túllépésével megelőzte a buszt, majd elé visszatért, intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz előtt megállt. Az ügyészség szerint a BKK-busz vezetője a vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést. A busz utasai közül többen az ülésből előre lendültek, kiestek, a kapaszkodó rúdba ütötték magukat. A buszban 2,5 millió, a Bentleyben mintegy 14 millió forintos kár keletkezett.

Berkit az ügyészség közúti veszélyeztetés, valamint jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás bűntettével vádolja és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A Fővárosi Törvényszék közölte, hogy az új határnapot a bíróság hivatalból tűz ki

Forrás:HVG.hu
Címlapkép:TV2

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bluewhale
Esküvő fontosabb volt... vagy nászút?!
NKF
A végén még kitüntetik!Megy a feledés homályába!Mennyi rohadék volt már,embert gázoltak,
milliárdokat síboltak és kutya bajuk.
,
vitriol
Ha ez meg a többi disznó nem kapja meg a büntetését, akkor ez az életveszélyes szórakozás továbbra sem megy ki a divatból!
volvós
...amíg ez a tetves cigány a főügyészséget ( IS ) lesz.pta, addig nincs tárgyalás...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.