A Telex.hu szerint az énekesnőt dallopással vádolják, aki el is ismerte bűnösségét. 

Milliókra perlik Balázs Klárit – Ezzel vádolják Korda Gyuri kedvesét
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ki ne ismerné a Találd ki gyorsan a gondolatom című slágert? Kordáné 1984-es dala azonban úgy tűnik, mégsem az övé. A dal miatt nemrégiben pert indított ellenük egy francia zeneszerző. A Telex.hu szerint első fokon már igazat is adott neki a bíróság, Balázs Klári pedig elismerte, hogy nem ő írta a dalt. A zeneszerző most milliókat akar a plagizálásért.

Henri Batter egy Izraelben élő francia zeneszerző, aki polgári peres eljárást indított Balázs Klári ellen. Bratter az „izraeli Madonnának”, Ofra Hazának írt egy dalt, ami 1981-ben meg is jelent Tfila címmel. Itt hallható a dal:

Azt gondoljuk, nem is kell tovább magyaráznunk a dolgot. Balázs Klári ügyvédje egy közleménnyel válaszolt a Telexnek a megkeresésükre.

Balázs Klári őszintén elismeri, hogy a Találd ki gyorsan a gondolatom… című dal zenéjét eredetileg nem ő írta. Ez egy izraeli dal a 80-as évekből, melyből Balázs Klári és Szenes Iván szövegíró duettet készített. Szenes Iván szövege, valamint Balázs Klári és Korda György előadása nélkül nem vált volna ismertté és sikeressé a dal Magyarországon. Balázs Klári bízott abban, hogy az Artisjuson keresztül megérkezik a feldolgozáshoz az izraeli jogosítás, ahogy ez egy bevett szokás külföldi dalok magyar feldolgozása esetén. Sajnos nem így történt. (...)

Balázs Klári minden törekvése ellenére az izraeli zeneszerző pert indított és irreálisan sok pénzt követelt a bíróságon. A Fővárosi Törvényszék az izraeli zeneszerző kártérítési követelését nagyrészt elutasította és abból mindössze ugyanazt az összeget ítélte meg, melyet Balázs Klári már per nélkül is felajánlott. Az izraeli zeneszerző a bíróság döntését sem fogadta el, továbbra is hajthatatlan.

Az ítélet még nem jogerős, a per a Fővárosi Ítélőtábla előtt folyik.

Forrás: Telex.hu
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
folt
"Ki ne ismerné a Találd ki gyorsan a gondolatom című slágert?"

Például én nem ismerem... De most, hogy jobban belegondolok, egy dalt sem ismerek Balázs Kláritól.
Korda Györgytől is csak egy számot ismerek, a "Járom az utam" címűt
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
:)
szegfue
@folt: Nem biztos, de nekem ugy rémlik, hogy ezt Vámosi énekelte...
szegfue
@folt: Akkor tudtad Te "beste lélek" és csak hülyéskedtél:))
teuton57
Engedelyt nem ELÖRE szoktak kerni? Csak UTANA, amikor mar "tejel" a bolt? Mar csak azert is, mert az mindig arat az elado szabja meg, es ha tul magas, akkor nem vasarol a vevö. Utolag viszont barmennyit kerhet...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.