A műsorvezető fia a hétvégén Guinness-rekorder lett, 39 órán és 36 percen keresztül játszott a World of Warcraft nevű számítógépes játékkal. Azóta megdöntötték a rekordot, egy Mathieu Gamache nevű játékos 44 óra 44 percnyi játékidőt tolt le.

Vujity Tvrtko fia Guiness-rekorder lett Hawaii szigetén, de azóta már meg is döntötték a rekordot

Fotó: Instagram

A kísérlet célja jó szándékú volt: az akcióval gyermekkórházakat segítettek.

"Nyolc-kilenc éve játszom ezt a játékot, és egy ideje online közvetítéseket is csinálok. Ilyenkor mindig lehet adományozni az oldalon. Mivel eddig az összes olyan átadón ott voltam, amikor apukám gyerekkórházaknak adományozott könyvtárakat, most is erre az ügyre szerettem volna felhívni a figyelmet"

– mondta a Blikknek Barnabás. 

"A közvetítésen, amit angolul csináltam, végig ment a számláló óra. Közben négy kamerával vettük a történéseket, és jegyzőkönyvírók is voltak, akik felügyeltek. Ezt mind el kell küldeni a bizottságnak, amely nagyjából két hét múlva küldi majd az igazolást"

– tette hozzá a fiatalember, akinek különleges módon is adományoztak.

"Egy környékbeli fodrász például 150 dollárt ajánlott, ha levághatja a játék közben a hajam"

– mondta büszkén Barnabás, aki kerek hét órával döntötte meg egy amerikai katona, Ian Haimes rekordját, aki 2017-ben 32 óra 36 percig játszott.

Forrás: Blikk

Címlapkép: Instagram

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

folt
Unatkozom köztetek.
Nincs semmitek ami érdekelne, ami valóban érdekes lenne.
Köztetek a legokosabb is tök hülye!

E-vo-lú-ci-ó?
De tényleg?
Úgy, hogy nincs rá semmi bizonyíték?
Több diploma megszerzése mellett még mindig itt tartasz?
Be tudsz ütni egy szöget a falba - több diplomás funkcionálisan analfabéta?

www.youtube.com/watch?v=fvPpAPIIZyo

van némi diszkrét bája lepaktálni az emberiségellenes hatalommal

Magadévá tetted?
Bástya Béla Elvtárs
@Pegero: Szólj neki, ha akar valamit, húzzon rajta 1-et, ha nem akar semmit 111-et!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.