Új oldaláról mutatta meg magát Nógrádi György.

Csajozási sikereivel kérkedett a kormány kedvenc migránsozója a bulvármédiában

Fotó: MTI Fotó: Krizsán Csaba

A kormány kedvenc „biztonságpolitikai szakértője” ezúttal nem a migráció káros hatásairól értekezett, hanem arról beszélt, hogyan kell csajozni – idézi a Blikket a 24.hu.

Nógrádi Györgyről azt írják, „az ország legnagyobb nőcsábászaként ismert”: az egész kellemetlen interjú ilyen hangulatú.

Nógrádi „nőfaló” György többek között arról adott tanácsokat, hogyan lehet „700-800 nő fejét elcsavarni”.

„Idegenvezetőként dolgoztam 20 évesen, és minden héten más csoport érkezett hozzám. Akkoriban az ifjúsági turizmus résztvevőinek 90 százaléka szóló lány volt. Nagyapám mondta nekem, hogy mindig a második legjobb nővel kezdj ki, mert a legjobbra egyszerre többen hajtanak. Igaza lett!”

– szólt a pickup artist egyik tanácsa. Hozzátette, hogy a buszon körülbelül fél óra alatt döntötte el, „kivel akar kikezdeni”.

Forrás: Blikk

Címlapkép: MTI Fotó: Krizsán Csaba

72 hozzászólásarrow_drop_down_circle

FLETÓ
NDK-s csajoknál nehéz lehetett a második legjobbal...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
balos
@Shikari: Ereszlakostól ez azért kicsit durva!Pláne,hogy anyukád volt az első aki pettingelt veled!
FLETÓ
NDK-s csajoknál nehéz lehetett a második legjobbal...
Emmersson71
"Nagyapám mondta nekem, hogy mindig a második legjobb nővel kezdj ki, mert a legjobbra egyszerre többen hajtanak."

Na, akkor ez a kopasz majom nem „az ország legnagyobb nőcsábásza”, mert nem állt bele a komoly versenybe! Ez megelégedett a kevésbé jóval is. Vagyis sokkal inkább egy lusta, számító kis fa@sz.
egeszsegugy
Úgy tudom, ha nőcsábász valaki, ha nem, 2 ember kell a dologhoz. (Kivéve, ha erőszakról van szó)
Szóval ha ilyen az egyik fél, mint akit a képen láthatunk és megnyilatkozásaiból - valamennyire - ismerhetjük, akkor mindenkinek lehet fogalma róla, hogy milyen lehet a másik fél. :D
Jöhetnek a mémek linkekbe, alig várom, hogy láthassam :))))
ómió
Aszta! És még a Gréczy-féle nudiszelfiket se "alkalmazza"?
karma1
Istenkem! 800 vak not sikerult nagybnehezen megdugnia? Mert egy lato' no"t biztos nem tudna meg csak meg sem kozeliteni...:o)))) Ha egy lakatlan szigeten kozte meg egy kajman kozott kene valasztanom, tutira a kajman gyozne! (Megiscsak vonzobb es okosabb!)
karma1
@karma1: Ez ka'be' annyira vonzo dolog, mintha a szazeves medveanyo talpig fuggonyrojtban bizonygatna, hogy ot egy csomo huszoneves ostromolja a szerelmeert... Ha ranezek szerencsetlen szetbotoxozott fejire, fejostehenre plaszttikazott cickojara, hat megneznem azt a csavot, aki pont ezert epekedne...:)
kokopelli
@karma1: Ő biztos,hogy a másodikat szemelte ki magának,de később derült ki,hogy mindig hátulról kapta a másodikat!
RonaGyuri
reggel már az eredeti cikket betettem és ezt írtam:
Túl azon, hogy igazi mesélje maga is

az egész úgy ahogy van olyan jellemző Orbániára a közmédiára a szakértőkre meg persze az arcát lan hazudozás megszokottságára

A derék Blikk.hu nem is kajánsággal számol be Gyuri-bácsi úgy emlékszikére. A „Valódi csajozógép volt a biztonságpolitikai szakértő: az ország legnagyobb nőcsábászaként ismert Nógrádi György vallott a múltjáról” című cikkben számos elsőre meglepő dolog olvasható. Leginkább arról dicsekedett, hogy milyen hatalmas sikerei voltak a nőknél.
Az ember hajlamos lenne legyinteni, hogy így emlékszik, ahogy klasszikus „újra szeretnék randevúzni Claudia Schifferrel.” blődlit is el PapJancsizta (nem újra, hanem megint, mert már régebben is szerettem volna).
Azonban azt kell mondjam, hogy csak hozta a szokásos formáját, igazából az m1 „szakértőinek”, sőt igazából ártunk és qurmányunk pribékjeinek szokásos minden valóságtartalmat nélkülöző hazudozását.
Az az igazság, hogy persze Őfeneségézől méh messze van, hisz róla a napokban megtudhattuk, hogy:
Alig egy hete a Kossuthon árulta el magáról, hogy: „Én az utcai harcosok antikommunista világából érkezem”,
sőt a derék külgarázda jóvoltából, hogy egy demokráciaharcos
karma1
@Shikari: Eloszor is anyaddal beszelj igy, aki meggondolatlanul tolt ki erre a vilagra - a lajkjaid osszelopottak, - pont ugy lopsz is, mint ahogy a fo rablovezertol latod, masodszor pedig ha bennunket csurhenek nevezel, akkor te ugyanebbe a bandaba tartozol !
Ha nem akarnal ebben a szarban vidaman, onkentesen megmartozni, mar regen visszahuztal volna oda, ahonnan elobujtal...
Yoda69
@Shikari: Pedofilok, buzik es nőverok a NER-ben vannak te baromállat.
Giovanni Alba
@Shikari: ma délelőtt
siki te nagyon hülye náci patkány. A vízbű veszed ki azoxigént, a krumpliból meg a keményítőt. Ma valahogy a szokásosnál is elborultabb vagy, kudarc ért a partin?
Mesélek neked egy igazi libsiről, jó? Talán akkor elszégyelled a mocskos pofádat, és visszakúszol a kemencesutba töprengeni. Egyébként a kérdésre a válasz megvan-e már?
Jöjjön az idézet te aranyhal emlékezőképességével megvert gyökér.
"1990 óta a Magyar Országgyűlés képviselője. 1990 májusától 1993 májusáig a Fidesz frakcióvezetője. 1993 májusában a Fidesz elnökévé választották, tisztségében az 1994. július 9-i és az 1995. április 30-i (a párt nevét a Magyar Polgári Párt elnevezéssel kiegészítő) kongresszusokon megerősítették. Irányítása alatt a Fidesz radikális ifjúsági politikai mozgalomból nemzeti elkötelezettségű, mérsékelt, polgári néppárttá vált. 1992 szeptemberében a Liberális Internacionálé mainzi kongresszusán alelnökké, 1993 januárjában a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává választották."
Az utolsó mondat csak most, csak neked kiemelve.
1992 szeptemberében a Liberális Internacionálé mainzi kongresszusán alelnökké, 1993 januárjában a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává választották."
Forrás : 2010-2015.miniszterelnok.hu/nevjegy/
Most hörögj egybites, vitasd a forrást, tagadd le amit mondtál ma, 11 óra után.
karma1
@Horizont: 08.39-re: Na most mondd! Ennyire fosik a fide$$ ! Azt hiszik a csokott rtelmuek, ha megmachinaljak a trolljaik lajkjait, es ettol ugy nezne ki az iromanyuk, mint hogyha az nepszeru lenne, akkor ez mar a szanalmasnal is rosszabb: NEVETSEGES! Akit pedig kinevetnek, az gyakorlatilag halott - senki se veszi komolyan - talan csak o maga maga't - szoval ugy latszik, annyira beindult a kombajn, hogy kepesek meg erre is figyelmet forditani, mert sajat magukbol indulnak ki, vagyis abbol, ha egy troll velemenye lesz a vezeto komment egy cikk alatt, akkor majd az oda kommentelo normalis emberek megvaltoztatjak a nezetuket, elveiket...:) Mert azt hiszik, hogy aki 40-50-60+ eves koraig baloldali nezeteket vallott, az most hanyatt-homlok koveti a trollokat, mint vezerurut a birkak...:)
Nem kell oket figyelembe venni - kb. az elmult 6-8 hetben lattam, hogy fokent hascsikari posztjai vezetnek ne'mely kommentfolyamban - hat mar ennyire fosnak! Ilyenkor nem kell mast tenni, csak megmondani nekik, hogy "latlak bibas, akkor is, ha azt hiszed, kurvara elbujtal" - es jol kirohogni oket, mert mar befosnak, annyira erolkodnek, hogy latszodjanak, hihihi...;)
csak úgy....
@Horizont: csak had csinálja! egy jó trollnak meg köll melóznia minden fillérért... :)
Giovanni Alba
@Shikari: ma, 12:53
siki te nagyon hülye náci patkány. Látom, csak ész és értelem nélkül szajkózod azt, amit a szádba raktak, fel sem figyelsz arra az apróságra, hogy amikor gyűlölettől elvakultan, habzó szájjal mocskolod a liberalizmust, éppen 01G-ről, a Liberális Internacionálé egykori alelnökéről mondod ezt a sok csúnyaságot. Egyébként 95'-ben az egész fideszka megszavazta, -egyhangúan, ahogy szokta- a belépést.
Nem fogod te ezért megütni a bokádat?
Úgy egyébként a kérdésre tudod-e már a választ? Megfeledkeztél arról is, hogy a kemencesutban kellene dekkolnod, töprengve és tépelődve azon, hogyan jöhet ki az orrod alól ennyi mocsokság.
csak úgy....
@Giovanni Alba: túl sokat vársz egy unatkozó krónikus elmebetegtöl!
csak úgy....
@Shikari: tibcsi,nem ám kimegy a buksidból,hogy az agyilag rokkantságidat (diliflepnidet) érvényesítsed.. :)
Giovanni Alba
@Shikari: ma, 13:24
siki te nagyon hülye náci patkány. Lopod a szöveget? Kár, hogy nem érted.
A kérdésre a választ tudod-e már? Felfutóban van már a műkörmös szakma, vagy még mindig stagnál? Unatkozol, Edina?
Giovanni Alba
@Shikari: ma, 13:48
siki te nagyon hülye náci patkány, túl sokat vettél be a vigyorgós tablettádból. Nehezen megy a számolás? Segítek, a kettő az annyi, mint egy meg egy. Holnap próbáld meg úgy, hogy mindkét mancsodba veszel egyet (addig csak el tudsz számolni), és az összesen kettő lesz. Bár amennyire féleszű vagy, egy is elég a bogyóból (gyogyóbogyó).
A kérdésre a választ tudod-e már?
Egyébként meg szólok, a címzés és a levélke tartalma (emilke tartalmatlansága) nincsen összhangban.
Tényleg, ezt a szót ismered?
csak úgy....
@Giovanni Alba: idegességében kérdez rád ,hogy ideges vagy e! :) hát nem cuki ez a kölyök!?
Giovanni Alba
@csak úgy...: ma, 14:04
Az, cukorfalat, ilyet adnak a medvének :-)
Azért a medvének, mert az be tudja csukni a szemét, a cápával ellentétben.
Málna
Jesszus, ez a színvonal, ami itt van...Undorító, el sem bírtam olvasni.
csak úgy....
@Málna: ha nem olvastad,akkor honnan tudod,hogy undorító!? ez valami fideszes adottság!? :)
Málna
@csak úgy...: Gondolkodj! Csak egy ici-picit...
csak úgy....
@Giovanni Alba: ne bátsd a tibi barátomat,hisz a kutyának sem köll (nem ám a macinak).
csak úgy....
@Málna: arra itt vagy te meg a @Shikari: ! :)
Giovanni Alba
@Málna: ma 14:16
Te most megszóltad sikit, azt a sínbohócot? Nahát. A 13:23-as bejegyzése tényleg undorító, és ezt nem először követi el.
Úgy tizenegy körül borult be nagyon nála.
Málna
@Giovanni Alba: Mindenkit megszóltam, aki ebben a színvonal alatti "beszélgetésben" részt vett. Nyugodtan vedd magadra...
Giovanni Alba
@Málna: ma, 14:40
Magamra vettem, hülye vagy. Egy lelkileg sérült, agyatlan véglény mérhetetlenül aljas módon sérteget gyakorlatilag mindenkit, és engem szólsz meg, amikor figyelmeztetem, éppen a vezénylő tábornokot gyalázza.
Te ezt így, kicsit átgondolva, helyesnek tartod?
Tudom, most jön az, hogy nem is azt mondtad, és nem érted a kérdést, ezt akkor lépjük át.
Málna
@Giovanni Alba: "siki te nagyon hülye náci patkány" - így kezdted, tovább nem olvastalak. Elég volt ennyi.
gina
@Shikari: Tudod te okos, ennél a pasinál még egy egynemű is jobb, azt hiszitek alja fidesz patkányok ti vagytok a legszebbek, de csak rá kell nézni erre a kormány bandára, mind undoritó Qusimodó fazonú,undoritó férfinek nem mondható alakok, egyet mondj akinek emberi formája van... nem tudsz..
csak úgy....
@Málna: gondolom,hogy a bayer zsolti stílusával nincs problémád! :) néha nem sül le a bör a pofitokról!?
Giovanni Alba
@Málna: ma, 14:50
Így jár, aki nem ismeri a történelmet. A megszólítás előzményei messzire nyúlnak vissza. A maihoz hasonló csúfságok miatt kezdeményeztem néhány eléggé visszafogott üzenetváltást, de amikor minden alap nélkül személyemet és családomat kezdte kikezdeni és ócsárolni mindenféle hajánál fogva előrángatott aljas rágalomnál, akkor betelt a virtuális hócipőm. Ettől kezdve a megszólítás "siki te nagyon hülye" lett. Nem olyan nagyon rég valaki feltette a kérdést neki, hogy jó érzés-e nácinak lenni. Erre -szokás szerint- vihogva felelte, hogy nagyon is élvezi. Ettől kezdve bővült ki a megszólítás "siki te nagyon hülye náci patkány"-ra.
Van még kérdésed? Mert nekem van. Miért veszel egy kalap alá sértegetőt és megsértettet aki visszavág? Főleg úgy, hogy -saját bevallásod szerint- nem is olvasod el a hozzászólásokat?
Miért nem azt szólod meg, aki mást sem csinál, csak gyalázkodik, sérteget mindenkit, oktalanul?
Bár, jobban belegondolva azt hiszem, nem vagyok kíváncsi a válaszodra. Neked elég volt a megszólítás ahhoz, hogy ne olvass tovább, nekem elég egy felhasználónév is ehhez.
csak úgy....
@gina: akkoriban még komcsi vót a nógrádi is...
csak úgy....
@Giovanni Alba: gondolod,hogy végíg olvas ez a buta liba? légy tömör és csípös mint a cseresznyepaprika!
Málna
@Giovanni Alba: Már említettem, hogy MINDENKIT megszóltam, aki ebben részt vett. A magyarázkodásod pedig szánalmas.
koszpeko
@Shikari: megint elszóltad magad kis fika.
Szexuàlisan ilyen aberràlt vagy.
Màsra vetíted ki sajàt buzi perverz vàgyaidat.
Sajnàlom a környékeden élő àllatokat.
Szegények.
Ha meglàtnak téged màr nem tudjàk hova meneküljenek.
:D:D:D
Giovanni Alba
@Málna: ma, 15:18
Ha a tények ismertetése neked magyarázkodás, akkor simán közlöm a véleményem. Felületes vagy és túl könnyen ítélkezel.
Nem számít, nem te vagy az etikai vezérfonalam.
csak úgy....
@Málna: engem, töled és a semmitmondásodtól mindíg a székrekedés kínoz...,más minden megy! :) még jó,hogy van a @Shikari: ..,akitöl bé lehet fosni.
Eladott Ország
@Shikari: ma, 07:26 Szájer Jocika: gyantás lett a seggem, csilingel a herém talán csak a karácsonyfa jött hátulról belém.
th.bing.com/th/id/OIP.xBWu8R5Y3N6S04oy3KdLbwHaHa?pid=ImgDet&rs=1
A ló néz a csikó lát seggbe lőtték Józsikát. Egy bölcs dakota mondás: ha az ajtó bezárul és nem ereszt, találd meg az ablakot és az ereszt. Szájer: én elöl apuka vagyok hátul anyuka.
-Ültél már trojkán Szájer Józsi?
- Az mi ?
- Orosz faszán…. A hajó csudajó, a repülő az is jó, de a faszán a legjobb
- Igen, de az egy másik bulin volt.
Eladott Ország
@csak úgy...: Nógrádi ügynökkartonja. Nógrádi kamuprofesszor fedőneve: "RAGUZA" volt.
a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/2782/7436/original.jpg
csak úgy....
@Eladott Ország: mert nógrádi mindíg jó "efftárs" vót és maradt..
a komcsizók telis-tele komcsikkal és a hiszékeny buta nép tapsikol nekik
Málna
@Giovanni Alba: "siki te nagyon hülye náci patkány" Nincs olyan tény, ami erre mentség lenne. Kereshetnél egy szilárdabb etikai vezérfonalat.
Málna
@csak úgy...: Az én semmitmondásomtól? Imádom, amikor olyasmit vetettek mások szemére, ami rátok a leginkább jellemző. Ebben te sokszor élen jársz. Ilyenkor mindig jókat kuncogok.
csak úgy....
@Málna: ezt a választ vártam az ízig-vérig fideszes markotányos nötöl! :) kuncogj,ki tudja meddig kuncoghatsz ! a nagy nemzetvezetök kurva nagy törést bírnak okozni ,még a korábbi híveikben is,-föleg a gondolkodásra képtelenek között, ami (garantáltan) oldja a nevetö görcsöt.
namihami
""700-800 nő fejét elcsavarni...""
Álmodik a nyomor. Csak a hülye ember dicsekszik a f@rkával. És hasonlók...
Vajon volt-e, a feleségén kivül, egyáltalán más nővel ""dolga""? Általában azok dicsekszenek, akik...
csak úgy....
@namihami: ...szeretnek álmodozni és hazudozni.
Málna
@csak úgy...: Én legalább még kuncogok. Te már rég nem...
"Gondolkodásra képtelen",..Jajj, te...Nem akarok megöregedni...:-)
csak úgy....
@Málna: Te már rég nem...
"Gondolkodásra képtelen", köszönöm a bókot málnácska ! :)
csak úgy....
@Shikari: ismertem pár idiótát az életemben de te viszed a pálmát! :)
fogadjunk tibim,hogy te már arra sem vagy képes,hogy megállapítsad magadról,hogy mikor vagy eszednél és mikor nem! -na ezért kapod a szociális ellátást mert nem vagy beszámítható és orbán a zelvtársakat nem haggya az útszélin.. :)
Giovanni Alba
@Shikari: ma, 19:34
siki te nagyon hülye náci patkány. Nem kell bemutatkoznod, bár nem értem a me culpa-t, miért veszed magadra a libsi mezt, miért nevezed magad makinak, és azt sem értem, miért jelented be közelgő gutaütésed? Gondolod, hogy érdekel? De ha ez kell a megnyugvásodhoz, teljes három másodpercig szomorú leszek.
Egyébként a kérdésre a választ tudod-e már? Még a guta előtt küldd már el a megfejtést, jó?
Giovanni Alba
@Málna: ma, 16:11
Fussunk neki mégegyszer, na jó, sétáljunk. Lassan írom, talán fel tudod fogni. Ha úgy firkál ez a sejthalmaz mint egy hülye, ha büszkélkedik a náculásával, ha mocskolódik trágárkodva, akkor az bizony egy nagyon hülye náci patkány, aki immáron egy éve adósom egy általa kreált oximoron feloldásával.
Ha nem érted, nem érted, nem baj, de mondd, miért is véded ennyire? Csak nem ...?
csak úgy....
@Giovanni Alba: neked ez mániád,hogy hibbantaktól nehezeket kérdezz!? semmi emberbaráti nincs benned? öket nem hagyta orbán (valamiböl kifolyólag) az út szélin mert ,-óccsók és szellemileg kisfogyasztásuak! :)
csak úgy....
@Pegero: a szájer józsi is mindíg szépet és jót mesélt,persze ti még róla sem hiszitek ,hogy buzzancs mert annyira férfiasan fideszes vót,hogy annak a rendje..
Giovanni Alba
@Shikari: ma, 07:34
siki te nagyon hülye náci patkány. Mire föl van ekkora arcod? Mi alapján firkálsz ilyen pökhendi hangon? Halovány lila sejtelmed nincsen arról, hogy én ki vagyok, de teli pofával sértegetsz, és várod, hogy elszakadjon a cérna.
Nem szerzem meg neked ezt az örömöt, nem veszem fel a gyalázkodásod, csak szelíden figyelmeztetlek, a homokozóban megszokott hangnemed errefelé nem komilfo.
A kérdésre egyébként tudod-e már a választ, hogy idemerészkedsz?
Még mindig olyan érzésem van, hogy tükör előtt gyakorlod a napi mocskolódást, rámeredsz arra a rémpofára, és csak árad kifelé az orrod alól a bűzös végterméked. A baj az egészben csak az, hogy idehordod, mintha bárkit is érdekelne. Kutyának a hagyatéka vagy az aszfalton, mert a hanyag gazdi elfelejtett nylon zacskót hozni.
Hess kismadár, gusztustalan vagy.
simmering73
@Shikari: Na takarodj a jó büdös kurva anyádba te mocskos tetű náci patkány.
Málna
@Giovanni Alba: Leírhatod még háromszor, de a véleményem ugyanez lesz. Merthogy nem az a gond, hogy nem értem, amit írsz, hanem hogy nem értem meg, hogy lehet így lealjasulni. Amit és ahogy te írsz, az a te szégyened.
Azt sem sikerült megértened, hogy a véleményem mindenkinek szólt. MINDENKINEK.
Giovanni Alba
@Shikari: ma, 09:35
siki te nagyon hülye náci patkány. Holnap Anyák napja, gondolom ennek meggyalázása neked külön öröm.
Úgy sejtem, a választ még nem sikerült kiókumulálnod, ezért (is) vagy ennyire frusztrált.
Undorító, gusztustalan bélféreggé silányodtál. Hörögj még, attól olyan szép, vörös lesz a fejed, így ágyazol meg a gutával való ütésváltásodhoz. Szerintem veszíteni fogsz.
Giovanni Alba
@Málna: ma, 09:39
Szerintem alaptalanul túlértékeled magad, eszem ágában sincsen, hogy megpróbáljalak meggyőzni.
"Majd ha ráérsz, ilyen hangon a libsi büdös kurva anyáddal társalogj nyomorult aberrált!"
Szerinted ezt ki írta? Te mit válaszolnál? Nem olvastam itt felháborodott bejegyzésedet az elkövetőnek címezve, akkor viszont miért is ültél fel az erkölcsi megmondó (neked magas) lovára? Te mindenkinek beszóltál? Tényleg? Akkor miért csak velem és csak úgy-gyal kötözködsz?
Kinevetteted magad.
Málna
@Giovanni Alba: Mint írtam, amit te írsz, az a te szégyened, amit Shikari, az pedig az övé. És egy pillanatig nem kötözködtem egyikőtökkel sem, ti szóltatok hozzám.
istván irén
A nagy nemzeti Hári János. Magyar népmesék. Álmodik a nyomor mi?
Giovanni Alba
@Shikari: ma, 19:05
siki te nagyon hülye náci patkány. Olyan hangon beszélek veled, amilyet megérdemelsz. Csak követem az általad felvetett alapvetéseket. Egyébként meg ne idegeskedj, nem tesz jót a modorodnak.
A kérdésre a választ tudod-e már? De ha nem megy, miért nem kérded meg egyik kartársadat?
Nyugodj le, attól megnyugszol.
Pluszbónusz, tegyük fel, én is akkora türhő paraszt lennék, mint te, és azt írnám neked, amit nekem te, mondd, akkor mit felelnél? Csak simán lapozgasd vissza azt a trágyahalmot amit idehánytál, és töprengjél egy kicsit. Addig is csöndben vagy.
Giovanni Alba
@Shikari: ma, 08:35
siki te nagyon hülye náci patkány. Undorító, mocskos szöveged miatt figyelmeztettelek, ere te még jobban belelovalltad magad. Vedd már észre , én nem emlegettem a felmenőidet olyan kontextusban mint te. Egyébként amennyiben velem van problémád, akkor ne vedd a szádra az édesanyámat. Lehet hogy felétek ez szokás, kultúrkörökben nem ez dívik.
Maradunk annyiban, nagyon el vagy tévedve Emese. Ne csüggedj, lassan-lassan újra felfutóban lesz a műkörmös szakma.
Egyébként a választ a kérdésre tudod-e már?
Tuskó vagy, annak is inkább a gyökér része.
kokopelli
Az Orbán mint "libsi" anno meddig volt aberrált? Talán csak addig,míg rá nem jött,hogy a "sámlik" túl alacsonyak
a művelethez? Inkább megházasodott!? Akkor meg arra jött rá,hogy az még drágább,mint a "bőrpálya"??
kissé felnőttem
" éhes disznó is makkal álmodik " csak lassan a hamut is mamunak mondja álmodik
CsipkeRózsa
@kissé felnőttem: A szakmájában is csak beszél.
nezelodo
Lehet, hogy hamarosan azzal szórakoztatja a rá kíváncsikat ez a mesemondó, hogy hajnalban megvolt már a "romantika" is! Legfeljebb találgatunk, hogy az mi volt, remélhetőleg nem egy jobbhorgos álkapocs igazítás.
kokopelli
Nem tudom,hogy a kutya megette-e a virslit anno a kezéből! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.