Sokat dolgoztak a kapcsilatukon, de végül a válás mellett döntöttek. A közös alapítványt közösen viszik tovább.

A 444 cikke szerint Bill Gates a Twitteren jelentette be hétfőn, hogy 27 év után elválik feleségétől, Melindatól. A közleményben azt írták, sokat dolgoztak kapcsolatukon, de végül a válás mellett döntöttek.

27 év után válik Bill és Melinda Gates

Bill és Melinda Gates 2009-ben az oslói opera előtt

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Kjetil Ree

„Az elmúlt 27 év alatt felneveltünk három csodálatos gyereket és felépítettünk egy olyan alapítványt, ami a világ minden táján működik, hogy mindenki egészséges és produktív életet élhessen”

- írták a közleményben (melyet a 444 fordításában közlünk), amelyben arra is kitértek, hogy bár párként már nem tudják folytatni, a közös munkát az alapítványban tovább viszik.

A cikk szerint Bill Gates jelenleg a világ 4. leggazdagabb emberének számít (a Microsoft-ból gazdfagodott meg, amit tavaly hagyott ott végleg), egyelőre nem tudni, hogy a Forbes által több mint 130 milliárd dollárra becsült vagyonát hogy érinti a válás. Bill és Melinda 1987-ben ismerkedtek meg, 1994-ben házasodtak össze, három gyerekük született. 2000-ben hozták létre a Bill és Melinda Gates alapítványt.

Forrás: 444.hu