A színésznő régi sebeket tépett fel egy interjúban.

Szinetár Dóra őszinte vallomása: három spontán vetélése volt

Szinetár Dóra az OzoneTV Észak-Dél című műsorában beszélt az abortuszról. Az interjú során elmondta, hogy élete során három vetélést kellett átélnie, még az előző házasságai során.

"Volt összesen három olyan eset, amikor gyereket szerettem volna. Ez a gyerek megfogant, és klasszikus 8-9. héten elment a baba, így szokták ugye mondani. Vagy nem volt szívhang, vagy felszívódott. Aki nem tudja, elárulom, hogy a spontán abortusz után ugyanúgy ki kell tisztítani egy nő méhét, tehát a maradékot, ami ott marad egy terhességből, azt eltávolítják. Háromszor éltem végig azt, hogy ott voltam a szülészet-nőgyógyászaton, és mivel nem volt más lehetőség, ezért befektettek éjszakára egy olyan ágyba, aminek a végében ott volt a kiságy, ami a gyereknek lenne a helye. De én azért voltam ott, mert nekem elment a gyerekem, valamilyen okból kifolyólag"

– mondta, de azt is hozzátette, hogy azóta sikerült magában helyretennie ezeket az élményeket.

Forrás: 24.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.