A Blikk számolt be róla, hogy a színész úgy vélekedik, hogy a hit megnöveli az emberek önrezgését, az pedig megvéd a koronavírustól.

Reviczky szerint a félelem és a rossz rezgések okozták a súlyos pandémiát
Kép:RTL

A Kossuth-díjas színésznek ugyanis meggyőződése, hogy a pandémia azért öltött olyan súlyos méreteket, mert az embereket elárasztotta a félelem. Állítása szerint félelmi állapotban az emberek önrezgése öt hertz, egy boldog emberé pedig ötven hertz. Bár hozzáteszi, erre semmilyen tudományos bizonyíték nincs, érzése szerint húsz hertz fölött esélye sem lenne a vírusnak.

Reviczkynek egyébként, mikor tavaly március 11-én a kormány kihirdette a veszélyhelyzetet az volt az első dolga, hogy:

egy feszületet helyezett az ajtajára, hisz ezáltal – az ő szavaival élve – Jézust meghívta az otthonába. Megígérte neki, hogy az ő otthonukban mindig szeretet fogja várni és megkérte, hogy védje meg a családját.

Úgy tűnik működött, ugyanis nem fertőződött meg náluk senki.

A színész azóta egyébként be is oltatta magát, méghozzá a kínai Sinopharm vakcinával. Kaphatott volna más fajta oltást is, de félt, hogy egy nyugati oltásra való várakozása közben megfertőződne a vírussal. Ezt azzal is magyarázta, hogy:

egy barátja a Pfizerre való várakozás közben lett beteg, ami majdnem el is vitte

Forrás:Blikk.hu
Címlpakép:RTLklub

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Jó part alkotna Pataki-UFO-Attilával.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
íme a példa arra, hogy hova vezet Orbán alfelének a lefetyelése! =))
human
Ez is kapott lakást a várban. Megveszi majd ugyan? Hányan adják majd el 5-10-szeres áron.
Yoda69
Jó part alkotna Pataki-UFO-Attilával.
egeszsegugy
Mindenkinek megvan a maga "defektje". Az dobja rá az első követ, aki... őőő... izé... na, ide mit írjak?
Eladott Ország
Orvosi recept: Imádkozzatok! Napi 3 x, vagy elég egyszer is három miatyánkot és három üdvözlégyet? És az se baj ha koszos a körmötök.
uploads.disquscdn.com/images/a7662d72f1ff20d5f687be4bb8548157353438c701dfb0d870e7c851ab77a637.jpg
csak úgy....
orbanisztánban mindenkinek elmegy az esze?
@Shikari: te csak ne kritizálj senkit !
Eladott Ország
@human: tegnap, 21:10 ☻ "Bizony jobb lett volna a színészetre koncentrálni, mert az úgy van, hogy az emberek nagy többsége nem csípi, hogy lefeküdt a hatalomnak a művész úr. Leesett a balta nyele, Budapest IX. kerületének is új polgármestere van, Baranyi Krisztina. Tessék nyugodtan aggódni a volt fideszes ferencvárosi polgármester, Bácskai Jánossal együtt. Tőle kapta szeptemberben soron kívül a két és fél szobás, 82,27 négyzetméter alapterületű összkomfortos önkormányzati lakást Ferenc téren. Ahol az önkormányzathoz 1500-nál is több család adott be lakhatási kérelmet. Közülük többen évek óta várnak, hogy önkormányzati lakáshoz jussanak. Tudja, művész úr, az ön családbarát kormánya tojik a lakásra várókra, első a talpnyalók kiszolgálása. És már megbocsásson a művész úr, közéjük tartozik.
Ma nagysasszonyos-nagyuras orbáni világ van, ezért csak azt bírom javasolni a művész úrnak, hogy kérjen egy kis segélyt a színészek szakszervezetétől. Az országban milliók csinálnak ilyent, és ha lakásra nem is elég az a pár ezer forint, de talán egy gyerekcipőre futja. Ők soron kívül ritkán kapnak bármit is, mert hosszú évek óta a soros senkik, igaz nem állnak a diktátori emelvényen mosolyogva. Extra kegyekért. Információink szerint a művész úrnak Ráckevén van lakása, mégis negyven kilométerért eladja a becsületét. Bizony szabad félni, akinek van félni valója, de pontosan ezeknek a haszonélvező alakoknak kell végre megálljt parancsolni. Kirúgni őket minden kiváltságból a francba!"

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.