Lehet, hogy egy kicsit túltolta.

Galla MIklós elővette a nemi szervét a színpadon – és ez még nem minden

Februárban még arról értesítették Galla Miklós humoristát, hogy ő fogja megkapni a Karinthy-gyűrűt, szerdán viszont kapott egy levelet, hogy mégsem méltó az elismerésre – írta meg a 444.hu.

A döntést azzal indokolták, hogy Galla 

közelmúltbéli tevékenysége nem egyeztethető össze a közmédia, valamint a Karinthy-gyűrű-díj értékrendjével, szellemiségével.

Bár a humorista értetlenkedett, az Index úgy értesült, Galla "bűne" valószínűleg az lehetett, hogy 

egy fellépésén a kollégák megdöbbenésére elővette a nemi szervét, és fel is húzta rajta a bőrt előadás közben.

Jelezte, hogy megmutat valamit, de mivel az alapruházata (egy alsónadrág) már eleve ki volt vágva a fenekén, nem gondolták, hogy másra készül. Erről egyébként a hely felvételt is készített. A levél szerint a eset szakmán belül hatalmas felháborodást okozott, és a nézők között is.

Galla az esetet nem tagadta, de azzal magyarázta, hogy mindez a művészetének része.

Forrás: index.hu

Fotó: Facebook/Galla Miklós

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pegero
Ezek szerint Galla nincs körülmetélve!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
Hm..mikor is volt ez? Mert erről nem szólnak a hírek!
Én spec. nem találok erről egy gyors, 2 perces kereséssel semmit most - na, annyira nem is érdekel a dolog -, de mintha tavaly hallottam volna már erről az incidensről. Galla nem normális, ezt tudjuk.
Viszont, ha februárban ígérték meg neki a Karinthy gyűrűt - és tényleg jól emlékszem -, akkor picit büdös az indoklás!
Gyurka80
@Emmersson71: Büdös a te va...gad!
Gyurka80
@Horizont: És húlyének nem jár díj!
Emmersson71
@Gyurka80: Anyádé, aki a világra f0s0tt
Gyurka80
@Emmersson71: IDIÓTA, az látszik rajtad,hogy téged fostak.
Emmersson71
@Gyurka80: Ne szólj be, taknyos, akkor én is hanyagollak :P

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.