A járvány miatt bezárt lakásszínházát nem nyitja újra, mivel semelyik beadott pályázatát sem támogatták. Inkább a békés nyugdíjaséveket választja.

2019-ben nyitotta meg Club70 néven a lakásszínházát Gáti Oszkár színművész, ám most úgy határozott, hogy végleg bezárja a pandémia után ki sem nyitott teátrumát és felhagy a színházasdival is teljesen – írja a Blikk.

Gáti Oszkár végleg bezárja színházát és a színházasdival is felhagy

Gáti Oszkár színész, a Menház Színpad vezetője bemutatkozó sajtótájékoztatója után a győri kamaraszínházban 2015. május 5-én.

Fotó, címlapkép: MTI/Krizsán Csaba

Mint a lapnak a Jászai Mari-díjas színész elmondta, minden pályázatát elkaszálták, pedig hat vagy hét alaklommal pályázott, nonprofit kft.-it is létrehozott, de semmilyen támogatást nem kapott.

(...) Beláttam, nemhogy a színészeket nem tudnám kifizetni, de már veszteséges az egész. A jegyárakból nem lehet üzemeltetni egy színházat, ráadásul emelni sem tudtam, mivel akkor már nem veszik meg az emberek a belépőket. Ez van, soha többet nem nyit újra a Club70, vége van.

Bár a döntés okozott néhány nehéz pillanatot, Gáti Oszkár a lapnak elmondta, 73 éves korára megtanulta, hogy a búslakodásból nem lehet megélni.  lakásszínházával viszont elég nagy összeget bukott, és mindent saját zsebből fizetett.

A lakásszínházon tízmillió forintot buktam, mert mindent saját zsebből fizettem, a mosdók kialakításától kezdve, a jegyek nyomtatásáig. Eleinte jöttek is az emberek, százával álltak az utcán a kígyózó sorban, hogy jegyet vehessenek. Pezsgővel, pogácsával fogadtam minden nézőt, az előadás után pedig gazdag svédasztal volt, sor, bor, pálinka, mindez korlátlan fogyasztás mellett. Így volt 9700 forint a jegy

- mesélte a Blikknek Gáti, aki nem rejtette véka alá, hogy voltak olyan kommentek, amik nem estek jól neki.

Aztán jöttek a kommentek... Hogy azért nem jönnek hozzám, mert „nem tudják, milyen ruha kell egy lakásszínházba” vagy „nem kíváncsiak a salátás szendvicseimre”. Ezek után ne menjen el az ember kedve..?

A cikk szerint a színművész már tavaly januárban is nehezen tudta értékesíteni a jegyeket, és végül belátta, el kell engednie a színházat. Az sem esett neki jól, hogy senki nem kereste a járvány ideje alatt, senki nem kérdezte, tud-e valamit segíteni neki, vagy hogy vele mi van.

(...) Nem baj, most lapozok. Paprikát, paradicsomot palántáztam, nevelgetem őket, ültettem gyümölcsfákat, élem a nyugdíjaséletet. Már nem hiányzik a színház, mert semmilyen pozitívum nem maradt benne. (...) Életem során sok bukás volt, de meg kell tanulni a kudarcot is elviselni

- mondta el a lapnak Gáti, aki több mint 40 évig dolgozott színészként, sok hazai teátrum társulatát erősítette, de szinkronhangként is ismert volt. Jó pár éve azonban megcsömörlött a színháztól, egy ideig temetőgondnokként dolgozott, 2015 és 2018 között Győrben a Menház Színházat igazgatta, utána nyitotta saját kis lakássínházát, amit most számolt fel.

Forrás: blikk.hu

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Én is sajnálom, a fülemben van a hangja...:)
Bízom benne, hogy még megtalálják szerepek, mert a visszavonuláshoz még fiatal, és ilyen színészeket mint ő is, addig és akkor kell megbecsülni, amíg , amikor köztünk vannak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Málna
@csak úgy...: Ennyi idősen már tudnia kellene a határait.
csak úgy....
@Málna: te egy butuska de jó nyalonc! ketten cirmivel megalapíthatnátok az ördögi kört!
kereső
"Vannak hamis próféták, akik
Azt hirdetik nagy gonoszan,
Hogy már megállhatunk, mert itten
Az ígéretnek földe van.
Hazugság, szemtelen hazugság,
Mit milliók cáfolnak meg,
Kik nap hevében, éhen-szomjan,
Kétségbeesve tengenek."

Petőfi S.: A XiX század költői
Csizmás Kond
@Horizont: Nem szándékom sem az emberségét sem a munkásságát alábecsülni, csak valahogy van mindig hetvenév után kezdenek sirni sokan, hogy hubeakar dolgozni...és hogy nem engedik, meg hogy mindig falakba ütközik...ez az amit nem tudok megérteni.
Csizmás Kond
@Horizont: dehogy van másról...ha bejött volna a salátaszinház ma is működtetné...ezt fájlalja. Az hogy ide kikerült a cikk nem ő tehet róla és szerintem nem is azért nyilatkozott viszont megtörtént és most véleményezzük.
Málna
@csak úgy...: Te csak ne butuskázz senkit. Sok a duma, de értelmes mondatot még nemigen olvastam tőled.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.