Korunk egyik legnagyobb popsztárja megjárta a hadak útját. Ugyan manapság hellyel-közzel jól van, amikor a 2012-es X-Faktorban zsűrizett, komoly munka volt őt egyben tartani. 

Britney Spears annyira be volt gyógyszerezve a forgatáson, hogy ki kellett vinni a stúdióból

Fotó: EMMANUEL DUNAND / AFP

Louis Walsh ír zeneipari menedzser egy interjúban nemrég arról beszélt hogy amikor két napra be kellett ugrania Simon Cowellt helyettesíteni a kansasi meghallgatásokon, megdöbbentő dolgokat tapasztalt az énekesnő körül. 

Szó szerint le kellett állni, és kivinni őt, mert annyira sok gyógyszer és más egyéb volt benne. Sajnáltam. Ott volt a bolygó legnagyobb popsztárja, és csak testben, mert fejben egyáltalán nem. Nagyon sok problémája volt.

Amikor a riporter rákérdezett, hogy véleménye szerint Spearsnek akkoriban nem inkább segítségre lett volna-e szüksége a tévés szereplés helyett, Walsh azt mondta, több millió dollárt kapott érte, „hát mi a f@szért ne ült volna ott”? (Spears ekkor négy évvel volt túl a nagy összeomlásán.) A fizetése valóban mesés lehetett, állítólag azért az egy évadért 15 millió dollárt kapott (4,36 milliárd forint). A következőre már nem jött vissza, inkább lekötött egy hosszabb koncertsorozatot Las Vegasban – végül négy évre szerződött oda.

Utóbb Spears például az Elle-nek nyilatkozott arról, hogy két kisfiú anyjaként nehéz volt kritikusan véleményeznie a fiatal versenyzők produkcióit, de végül minden tőle telhetőt megtett azért, hogy ne zúzza tönkre az álmaikat.

Egymás után kaptam a pánikrohamokat. Aztán gyorsan túlléptem rajta, és rájöttem, hogy segítek nekik azzal, hogy őszinte vagyok... Személy szerint azt gondolom, hogy ez a legnehezebb része annak, ha az X Factor zsűritagja vagy. A többségük még fejlődésben van, és nehéz megmondani ilyen fiatal gyerekeknek, hogy megvan-e bennük az a bizonyos valami, vagy nincs [...].

Forrás: Velvet.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.