Pár tucat, zömében az idősebb korosztályból verbuválódott hallgatónak adott „koncertet” Varga Miklós Szentesen, a Múzeumok Éjszakáján. Mivel ilyenkor már későn sötétedik, a „koncertet” délután 4-kor tartották a Péter Pál polgárház udvarán.

Varga Miklós egy vidéki hakni közben üzent a szivárványos Brüsszelnek

Fotó: MTVA Fotó: Zih Zsolt

A „koncerten”, ahogy a telex.hu a Szentesi Mozaik alapján írja, a

„rendkívül nagy hangterjedelmű énekes, a magyar rocktörténet kiemelkedő alakja”

énekelte el sikerdalát, az Európát, vagy ahogy mindenki ismeri, a Vén Európát.

A koncert kitűnő alkalmat szolgáltatott Vargának, hogy kifejtse nézeteit Európáról és Brüsszelről.

Hát hölgyeim és uraim, most már nagyon sok esztendeje, hogy az Európai Unió tagjai vagyunk, mert Európát ne tévesszük már össze az Európai Unióval!

Mi nem abba a szivárványos Európába szerettünk volna lenni.

Egy dal szól még azért, hogy talán egyszer akiket elszakítottak tőlünk, ők is ott lehetnek az igazi, közös Európa-házban. Ezért szól még ma is ez a dal. Na, és hogy ezt Brüsszelben is meghallják, jó hangosan üzenjük meg, hogy mi szeretjük Európát!

- mondta Varga.

Forrás: telex.hu

Címlapkép: MTVA Fotó: Zih Zsolt

45 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yeromos
@NKF: A brüsszeli buzik nem modják meg neked, hogy mit szeress, a "brüsszeli buzik" hagyják, hogy azt szeresd amit akarsz.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
Ritkán jut közönség elé, és úgy gondolja, valamiből ezután is meg kell élni. Mikor nem jön jól egy kis politizálás, ha nem a koncerten? Gondolom azért ment oda a közönség, hogy hallgasson egy kis fidesz propagandát, gyűlöletkeltést...
Minden esetre a rózsaszínű ing, és az ánusztágító nagyon klassz.
Néro
Ha utálnád jobb lenne. Ennyi szeretet túl sok neki , megfolytja.
namihami
És az 50 fős tömeg egymást letaposva próbált a színpad széléig eljutni, hogy kedvence közelében jusson el az extázisig.
NKF
Igen,igaza van Vargának!Európa buzik nélkül,persze vannak mindenhol tudom!Legalább kussoljanak!Majd nekem megmondják a brüsszeli buzik,hogy mit szeressek?Kapja be a sok
nyikhaj!
Yeromos
@NKF: A brüsszeli buzik nem modják meg neked, hogy mit szeress, a "brüsszeli buzik" hagyják, hogy azt szeresd amit akarsz.
Giovanni Alba
@NKF: ma, 14:54
Látod, látod, mennyire elhomályosítja a gyűlölködés az agyad (ha van, s nem csak azt gépeled, amit eléd raktak) itt egyelőre te akarod megszabni másoknak, hogy kivel és hogyan éljenek. A homoszexuálisok és egyebek annyit kérnek, hogy ismerjék el az olyan gyökerek is, mint te, hogy ők is emberek, joguk van a teljes élethez. Ha neked az propaganda, hogy két azonos nemű ember is élhet boldog párkapcsolatban, akkor nagyon eltévedtél. Ők nem korlátoznak téged, ellenben te vered itt a nyálad. Mondd, ha egyszer csak kiderülne, hogy a főnököd is "olyan", akkor azonnal kilépsz, előtte persze látványosat dühöngsz, és a haverokkal a kocsmában sajnáltatod magad, hogy tudtodon kívül micsoda fertő vett körül?
Az utolsó mondatod meg egy jókora öngól.
Aki Én
@NKF: Egészen ijesztő és elkeserítő, hogy ilyen hangosan vagy segg hülye. Rendben van, hogy általában nem, vagy félre érted a történéseket, ahogy most is, de ezt miért kell nyilvánosan?
Ti buta fideszesek mindig olyan gyűlölködők, kirekesztőek, hangosak vagytok. Szinte dicsekedtek ostobaságotokkal.
karma1
@Yeromos: Ha szazeves lesz ez a bo"sz troll, akkor se fogja erteni, hogy a brusszeli - sot a magyar - buzik is pont leszarjak a fejet, es marhara nem mondanak neki semmit sem meg - nem eri el az ingerkuszobuket...
Nagy szellemek ha talalkoznak ... ez az abc nevu, meg a szenilis varga...:(
Horizont
Ez is megöregedett és meghülyült ossza az észt mert azt hiszi valaki.
Toller Béla
Nagyon erőltetett ! Talán a demeter helyettese akar lenni az orbánista kultúrhordában ? De hát ott van már az ákosh, a táltosh ...
csak úgy....
manapság magyarországon, annak aki létezni szeretne, annak kutya kötelessége üzenni brüsszelnek!
Néro
@Yeromos: Falra hányt borsó. Mintha egy vakondoknak magyaráznál az űrhajózás rejtelmeiről.
Duke Nukem
Varga Miklósnak egy nagyon jó száma van: Álmodj királylány (1988)
(ugye nem nézel hülyének és nem próbálsz meg kijavítani - ugye?)
balos
@Duke Nukem: Szerinted is magáról írta?
Edmond Dantes
Varga énekes megmondja,hogy ő milyen Európát énekelt meg.Most csak a melegek zavarják,aztán színesbőrüek,aztán majd a zsidók,nem beszélve a szemüvegesekről.Várom Varga énekes következő megszólalását,nem lesz hálátlan a hatalom.
sgl
egyelőre buzik, pedofilok a fideszből buktak.
solidedge
Nyomja a kormánypropagandát. Brüsszel természetesen nem szivárványos, csak mindenkinek jogot akar biztosítani. Nem úgy, mint a magukat Istennek képzelő diktátorok, akik meg akarják mondani, hogyan gondolkozzunk. Varga magánvéleményét mondta, amit tiszteletben kell tartani, de nem kell egetérteni vele. Egy vélemény a tízmillióból.
lampa laz
Ezért kásler orbán parancsára ennek is kiutal pár milliót 1 új lemezre.
Csizmás Kond
...ki hogy veszi...de buzi csak az lesz aki akar...és ahogy látszik ma egyre többen akarnak...mert másra nem futja.
Duke Nukem
Varga Miklóstól megkérdezték, hogy hol van a holnap.
Varga Miklós erre kicsit erőteljesebben balra mutatott és már meg is húzta a csuklóját.
Be is kötötték.
laja70
@NKF: Neked majd Orbánod mondja meg...
Duke Nukem
Ez qrva jó, nagyon ott van - imádom minden pillanatát !!!

Szar a világ - egyelőre?
Érezzük benne jól magunkat amennyire lehet!

A különbség:
A szar emberek egy jó világban sem tudják jól érezni magukat (megvettél magadnak minden luxus szart? biztos? nem? de?), de a jó emberek egy szar világban is mindig jól tudják érezni magukat.
Havanagi
Valami unszimpátia miatt sosem volt a kedvencem Varga,énekeljen bárhogy.Hát jók az ösztöneim:ezért. Állástfoglalt és önmagát is minősítette.
human
@NKF: Mikor hiszed már el végre, hogy Orbán melegellenes politikája csak színjáték, elétek dobott velőscsont, hogy elhiggyétek ő jó gazdátok.
Hogy színjáték bizonyítja, hogy a fidesz elitben is vannak melegek. Szájer csak egy volt. De még Orbán volt kampányguruja is meleg volt. A fidesz elitben pontosan tudják kik a melegek köztük. De ti még mindig elhiszitek, hogy nem pusztán a hatalmuk megtartásáért hergelnek titeket?
nezelodo
Nahát, harminc évig nekünk volt főbuzink, titkolták, írt nekünk alkotmányt, megtudtuk tőle, (különben honnan a fenéből tudnánk), hogy az apa férfi az anya nő! Vajon otthon is kifejtette? Addig biztos nem zavarta a vezért, amíg le nem mászott a csatornán! Otthon meg nincs baj, csakúgy nyüzsögnek a lányok a hitszónok, katona, jogász stb fia körül, szegények. Vajon a játékgépek nem azért tűntek el egy nap alatt, mert érintett volt valaki a fészekaljából?
Miklós, inkább énekeltél volna! Ja és ne tartsd a markod a szivárványszínű Eurókért se...
ébresztő2022
Úgy tűnik ez az egyslágeres ripacs, de számomra inkább "félnótás" Kossuth-díjra hajt!
Gazella
Ez is beállt a ufó és szarhágó mellé a liba sorba... Milya fenét szokott az a félnótás er-gos mekegni??
Jah a csilklimdám.. mellé... azt jön a csótány tetű is... ezeknek csak a pénz ugrál a szemük előtt..
Mehetnek minden a zsírháj mellé a börtönbe...
Horizont
@Gazella: Soha nem volt a tagja az R-Go-nak. Kevered Szikorával.
Gazella
@Horizont: Kija fene keveri össze az r-goval ezt a vargát???
Nem keverem senkivel se!! A szikorára értem a csikidámot!
Horizont
@Gazella: A cikk Varga Miklósról szól. Értelmesen kéne írni.
simmering73
Lehet nem vitted volna többre, ha maradsz a szakmádnál, viszont a gerinced mindenképp egyenesebb maradt volna. Ki gondolta anno, mikor még mögöttem ültél a szakközépben a padban, hogy ez lesz belőled.
ómió
De, mintha nem dícsérte volna! Ja, azt majd az efftársak!
istván irén
@Yeromos: Egyet értek tökéletes meglátás
istván irén
Így hozzá jutott az ingyen reklámhoz, mert különben a kutyát sem érdekelni
Gyurka80
@Giovanni Alba: "A homoszexuálisok és egyebek annyit kérnek, hogy ismerjék el az olyan gyökerek is, mint te, hogy ők is emberek, joguk van a teljes élethez. " Mindenki elismeri már joga van az ÉLETHEZ senki nem bántja őket. A teljes NEM lehet mert gyereket nem tudnak csinálni/szülni/nevelni ezt ŐK választották. A család pedig évezredek óta definiált , néhány idióta kedvéért NEM kell megváltoztatni, látjuk ,hogy működik pl terry black.
Gyurka80
@simmering73: Te a szakközepeddel NEM jutottál oda ahova ő, irigy vagy!
Gyurka80
@karma1: Látom ott újzélandban [email protected]árti is vagy ez hozzátartozik a libbantságodhoz!
Pipás
@Gyurka80: A harcos gyurka80 észnélkül védi a hülyeséget. Milyen szánalmas ez az ember! Könnyen uszítható bárki ellen. Most a buzik, majd legközelebb a cigányok, vagy a zsidók. A lényeg, hogy egy picit is más legyen, mint a többség. Igazi fasiszta véglény.
Gyurka80
@Pipás: Véglény az gte vagy mert nem érted amit írtam!
Pipás
@Gyurka80: Nagyon is érthető, amit írtál. Az a sötétséget hűen jellemzi, ami az agyadhelyén van.
simmering73
@Gyurka80: Látom az értő olvasás távol áll tőled. Belőled még a négy elemit se nézem ki.
Giovanni Alba
@Gyurka80: tegnap, 19:32
Butaságokat beszélsz. Akiknek más a nemi érdeklődése mint a tied, attól még ugyanúgy joga van a teljes élethez, mint neked. Azt mondod, nem tudnak gyereket szülni, "csinálni", ezért nem lehet teljes az életük. Mondd, miben különböznek ebben a tekintetben egy olyan házaspártól, ahol az asszony nem tud gyermeket kihordani valamilyen veleszületett vagy szerzett betegség miatt, vagy pedig a férfi "magtalan", vagy pedig, bár mindketten teljesen egészségesek, ezen a téren nem illenek össze. Ennek tudatában mit kellene tenniük? Szerinted másodrendűek, szerintem pedig erkölcsileg fényévekkel vannak magasabban nálad, hiszen ha saját nem lehet, akkor örökbefogadottat nevelnek.
De te azt mondod, hogy a "mások" nem élhetnek teljes életet, mert nem tudnak "gyereket csinálni". Azt honnan veszed, hogy felnevelni sem tudják? Ne gyere itt azzal, hogy a nevelőszülők példáját követve "megbuzulnak", mert akkor magyarázatot követelek arra, Szájer miért lett olyan amilyen! A "logikádat" követve a szülei a hibásak, így gondolod?
A családfelfogásod pedig nagyfokú tudatlanságról árulkodik.
Azt még azért áruld el nekem, Szájer példájánál maradva, mi változott meg benne szerinted akkor, amikor kiderült a mássága? Onnantól már nem köszönt a sarki zöldségesnek, szúrós szemmel kezdte méregetni a postást, tehát mennyiben lett más emberi minőségében? Aki addig tisztelte tudományos munkásságát, annak kutya kötelessége azt megtagadni?
"Tudományos pályafutása
1986-tól 1996-ig az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara Római Jogi Tanszékén egyetemi tanársegédként, 1990 és 1996 között egyetemi adjunktusként, 1985 és 1990 között a Bibó István Szakkollégium nevelőtanáraként dolgozott. 1985-től 1989-ig a Magyar Oxford Társaság elnökeként tevékenykedett. 1992-től szerkesztette a Jogállam című folyóiratot, amelynek egyben alapítója is volt. 1996-ban ügyvédi szakvizsgát tett."
Ugye, hogy mégsem annyira egyszerű a világ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.