Az ismert tévés, újságíró és coach, Szily Nóra évek óta szenved egy zaklatótól. Most a bors.hu-nak nyilatkozott az ügyben.
„Ha velem valami történik, tudjanak róla, hogy ő létezik” – Közel 10 éve keseríti meg Szily Nóra életét egy nő
Fotó: EQ SEXY/Facebook

Már kilenc éve zaklatja Szily Nórát egy nő, aki kezdetben a rajongója volt, mára azonban ellenségként tekint rá. Egy ideje csend volt az ügyben, azonban most egy macska miatt újabb lendületet kapott a bizarr történet, amiről a bors.hu-nak nyilatkozott. 

Épp, hogy béke lett a szomszédokkal, akik a kutyaugatás miatt jelentették fel, most egy nő jelentette fel őt állatkínzásért. A tévés örökbefogadott cicája, Lucifer másfél éve a szomszédba költözött. A feljelentő szerint viszont a macskát a műsorvezető nem kereste, a szabadban töltött hónapok alatt az állat vesebeteg lett, a befogadó idős szomszéd párnak pedig nincs pénze gyógyíttatni, Nóra pedig nem hajlandó segíteni.

A Bors ezután megkereste Szily Nórát, a válaszaiból pedig egy elképesztő történet rajzolódott ki.

Pontosan tudom, hogy ki jelentett fel. Ismerem őt. Először akkor kereszteztük egymás életét, amikor sok más nő mellett ő is jelentkezett az Ördög Nóra – Törköly Erika vezette Angyalműhelybe, ahol én mint coach dolgoztam. Akkor arról beszélt, hogy indulni szeretne az X-faktorban (...). A rajongóm lett, ezután kezdett leveleket írni nekem, az elsőt kézzel, az hatvan oldalas volt, viaszpecséttel a tetején...

Elmondása szerint a nő ezek után hol eltűnt az életéből, hogy előkerült, egy időben például internetről megnézte, mikor és hol lép hallgatóság elé a híresség, akit mindenhova követett.

A jelenléte egyre kellemetlenebbé vált számomra. Minden előadásomon ott ült az első sorban és ijesztő módon bámult. Meg akart ölelni, amikor pedig hagytam, egyszerűen nem akart elengedni. Jöttek az újabb levelei, először rajongói stílusban, aztán átváltott mocskolódásba. Ezekben már olyan indulatok voltak, hogy kezdtem komolyan félni tőle. A fiaimnak mondtam, ha velem valami váratlan történik, tudjanak róla, hogy ő létezik

– mondta Szily. Azt is hozzátette, hogy most az álltkínzással való feljelentés volt az utolsó csepp a pohárban. Eldöntötte, hogy feljelenti a nőt becsületsértésért, zaklatásért, rágalmazásért, hitelrontásért és a jó hírnév megsértéséért.

Véget vetek ennek

– határozta el magát. 

Forrás: bors.hu
Fotó: EQ SEXY/Facebook

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mágnes
Túl sok bolond szaladgál odakint ,ez nem kérdés. . Ilyen esetekben ha felmerül a gyanú igenis le kell folytatni 1 elmeorvosi eljárást hogy kiderüljön bolond vagy bolond és mennyire . Lábon kezelhető ? Kényszerkezelhető ? Bezárandó ?
Önveszélyes ?Közveszélyes ? Ön és közveszélyes ?
jesz
..."Eldöntötte, hogy feljelenti a nőt becsületsértésért, zaklatásért, rágalmazásért, hitelrontásért és a jó hírnév megsértéséért."...

Csak ennyi? Egy ügyvédbojtár is képes olyan feljelentést tenni, hogy a zaklató soha nem magyarázza ki magát a vádból...

Hajrá Nóra! Szeretünk!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.