Tavaly talált rá a szerelem, mikor éppen több megpróbáltatással is szembe kellett néznie. 

A Blikk cikke szerint rendkívül jól érzi magát Nádai Anikó, az RTL Klub műsorvezetője párjával, Hajmásy Péterrel, ez a fotóikon is meglátszik. 

Nádai Anikóéknál már szóba került az esküvő és a gyerekvállalás, de nem kapkodnak

Fotó: Facebook/Nádai Anikó

A műsorvezető a lapnak elmondta, izgatott, mert indul a Házasodik a gazda 4. évada, ilyenkor mindig van egy kis izgalom és bizsergés az első adásoknál.  Előtte azért a pihenésre is jutott ideje párjával és kisfiával. 

Most kicsit több időt tudtam szentelni a családnak, többször voltunk kirándulni hármasban, de néhányszor a Balatonhoz is eljutottunk kettesben és Patrikkal is. A kisfiamnak augusztusban lesz a születésnapja, és mivel még nem ült repülőn, szeretnénk őt meglepni egy úttal. Olyan célban gondolkodunk, ami nem jelent sokórás repülőutat, a legesélyesebb Görögország, de akárhová megyünk is, Patriknak biztos óriási élmény lesz

- mondta el a lapnak.

Szerinte nagyon jó párost alkotnak Péterrel, a kapcsolatuk alapja a humor, de természetesen mindketten nagyon figyelnek a másikra. Nádai Anikó azt szereti, hogy végre önmaga lehet és valaki úgy szereti, ahogy van.

Azt is elárulta a Blikknek, hogy már szóba került az esküvő is - ami korábban nem merült fel benne –, és a gyerekvállalás is, de nem kapkodnak el semmit. 

Egy kapcsolatban sokat számít, hogy mindkét félnek ugyanolyan céljai legyenek. Mindkettőnknek fontosak a hagyományos családi értékek. Igen, volt már köztünk szó esküvőről és gyerekről, de semmit nem akarunk elsietni, minden jön majd a maga idejében

- magyarázta a műsorvezető a lapnak.

Nádai Anikóra tavaly talált rá a szerelem, mikor éppen több megpróbáltatással is szembe kellett néznie: elvesztette édesanyját és méhnyakrák előtti stádium miatt operálni kellett. 

Tavaly még nem is gondoltam volna, hogy most ilyen kiegyensúlyozott életem lesz (...) Akkor talált rám a szerelem, amikor a legkevésbé kerestem, és a mai napig hálás vagyok ezért. Az elmúlt időszak megtanított igazán értékelni a jó dolgokat.

- mondta el a Blikknek.

Forrás: blikk.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
De jó, hogy ezt is megtudhattuk. Eshet tovább az eső, mit nekünk ezentúl.
simmering73
Nem rég még arról olvastam, hogy a rákkal küzd. Ezek szerint meggyógyult. Örülök neki.
Emmersson71
Asszem Bödőcs szövege...

- És..gyerek..gyerekek ;) ?!

Másképpen: Na, dugtok?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.