Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltja már megnyitása óta a figyelem középpontjában van. Most a Forbes magazin foglalkozik vele, legújabb számának címlapján.

Ördög Nóra a balatoni üzletükről: „Az nem munka, hogy szép ruhákban beszélsz a tévében, mórikálod magad”Fotó: Nánásiék/Facebook

Az Ördög Nóra-Nánási Pál páros balatoni boltjának működtetése nem volt zökkenőmentes. Megalapították az üzletet, amit a lakók rövidesen elüldöztek, így azt át kellett helyezni, majd újranyitni, felfuttatni és bővíteni. A beszállítókat a digitális csatornáikon toborozzák, a vásárlóközönséget pedig az ismert házaspár internetes követői tábora képzi. Minden mozzanatuk fent van a házaspár közösségi oldalain, életük szinte minden pillanata nyilvános, nagy a rajongótáboruk, és a boltban alap, hogy szelfizhetnek velük a vásárlók – írja a blikk.hu.

Nánási Pál a következőképpen nyilatkozott a Forbes magazinnak:

Egy-két szezonig érdekes, hogy csinálhatnak velünk pár szelfit, de arra, hogy csak mosolygunk, nem lehet üzleti modellt építeni.

Azt is elmondta, hogy nagy a nyomás, éppen azért, mert a nyilvánosság előtt élnek. Ha hibáznak, az nagyobbat is szól. Így a tartós vendégkört jó minőségű termékekkel szeretnék biztosítani, nem pedig azzal, hogy állandóan ott vannak az üzletben.

Ördög Nóra a következőket mondat:

Az nem munka, hogy szép ruhákban beszélsz a tévében, mórikálod magad, ahogy az sem, hogy Nánási Pál meztelen nőket fotóz. De ha felépítesz valamit és beállsz a kasszába, az emberek két ismert embert látnak dolgozni, sokkal jobban tudnak ezzel azonosulni.

Úgy néz ki, Ördög Nóráék üzletei – a Nekem a Balaton és a Nekem a Csücsök – hatással vannak Balatonakarattya többi helyének forgalmára is, hiszen a közeli vendéglőben is érezhetően többen vannak.

Forrás: blikk.hu
Fotó: Nánásiék/Facebook

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.