Survivor döntőjéből és A Konyhafőnök VIP-ből ismert Demeter Alexandra szerint Bochkor Gábor két évig titkolta, hogy ő a barátnője – írja az Origo.hu.

Bochkor Gábor eltitkolt barátnője nem bízott sok mindent a képzeletre – elképesztő fürdőruhás fotót villantott magáról
Fotó: RTLKlub

A gyógyszerész néhány hete tálalt ki a viszonyról, a hír pedig bombaként robbant be a sajtóba, hogy a három éve szinglinek hitt Bochkor Gábor nem is volt olyan magányos – írta az Index.hu.

Úgy érzem, mindent megtettem, hogy működjön, de semmi sem volt elég jó, és egy idő után azon kaptam magam, hogy az ő igényeit mindennel szemben előtérbe helyezem. Most megkönnyebbültem, hogy nem kell folyton bizonyítanom. Állandóan az az érzés volt bennem, hogy valamit rosszul csinálok, ezért el kell nyernem a bocsánatát. Persze, voltak nagyon szép pillanatok, főleg az elején, de kiderült számomra, hogy ez egy egészségtelen kapcsolat, ami engem megvisel

- mesélte akkor a Blikknek Alexandra, aki visszagondolva úgy érzi, nem is volt igazán boldog Bochkor mellett.

Alexandra most nem az exe, hanem mellei miatt került a középpontba: merész fürdőruhában fotózták le egy medencében, amit közösségi oldalán meg is mutatott.

Forrás: Origo.hu
Címlapkép: RTLKlub

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
ezt a bocskort meddig futtatják még?
namihami
@jesz: Amíg a plebs zabálja. És addig nem az Orbán család viselt dolgaival telik meg a média.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.