Ahogy arról korábban beszámoltunk a műsorvezető már jó ideig kórházban volt, miután egy szerencsétlen esést követően eltörött a csípőcsontja, meg is kellett műteni.Itt vannak az újabb részletek Rózsa György állapotáról

Hosszú rehabilitáció várt rá, több mint másfél hónapig kórházban volt, a napokban engedték haza. A tévés most már a családjával lehet és így talán gyorsabban is gyógyul, ám még mindig nagy fájdalmakkal küzd – írja az nlc.hu.

Nem sokat ülhetek egy helyen, nem szabad terhelnem a csípőmet, sokat kell menni, hogy megerősödjenek a lábaim. Sajnos fájdalmaim még mindig vannak. Napközben elvagyok, estére jön jobban elő, néha fölébredek arra, hogy lángol a combom

- árulta el a Borsnak Rózsa György, akit az egész családja és a barátai támogatnak a felépülésben.

Szerdán tettem ki a lábam először a kórházból és a házamból. Egy barátom vitt el a Rózsakertbe, ahol a banki ügyeim elintézésén kívül óriási élményben volt részem, mert megebédeltünk az egyik kedvenc éttermemben. Csodálatos volt újra ezt átélni, melengette a lelkemet. Reményt ad, hogy fogok még menni, bár az is meglehet, hogy csak sántítva tudok majd közlekedni. Bízom benne, ha nem is azzal a teljesítménnyel, mint régen, de tudom folytatni az életvitelemet

- mondta.

Forrás: nlc.hu
Címlapkép: MTVA/Zih Zsolt

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.