Az énekesnő hosszú írásban reagált az elmúlt hetek történéseire.

Tóth Gabi megszólalt: szó szerint belebetegedtem a negatív energiahullámba

Fotó: Youtube

„Álszentség lenne részemről, ha elmennék amellett, ami az elmúlt pár hétben történt/történik velem. Ráadásul annyian kérdezik, miként viselem, ahogy emberek ítélkeznek, hogy megállás nélkül gyaláznak, bántanak engem, a családomat és már a körülöttem lévő embereket, barátaimat is, hogy most úgy éreztem, el kell mesélnem, miként élem meg az elmúlt időszak eseményeit”

– kezdi Tóth Gabi a kormány által üzemeltett család.hu oldal egyik blogbejegyzését, amelyet a hvg.hu ismertet.

Mint ismert, az énekesnő elvállalta, hogy a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik önkéntes hírnöke legyen, majd közzétette Az én szívem című dalát, amelyben csúcsra pörgette a hungarikumokat (bár Ferenc pápa előtt nem "erdőben szeretkeznénket", hanem "erdőben ölelkeznénket" énekelt).

A Megasztáron befutott énekesnő egyebek mellett ezt írta:

én a hitemmel, az új klipemmel, az öltözködési stílusommal, a hajviseletemmel úgy gondolom, nem ártok senkinek, ennek ellenére olyan indulatokat váltok ki emberekből, ami teljesen érthetetlen és elfogadhatatlan.

Az énekesnő ezek után kifejtette, hogy ő is emberből van, vannak érzései, ám, ha úgy vesszük, az őt támadó emberek jól végezték a küldetésüket, mert most nagyon rosszul érzi magát, fáj az a rengeteg támadás neki, a legjobb viszont az bántja, amin a családja keresztülmegy. Tóth kifejtette, hogy egy hét alatt szó szerint belebetegedett abba a negatív energiahullámba, ami a nyakába zúdult, és ágynak dőlt.

„Nem tudom, hogy mi a bűnöm. Amennyiben az, hogy az új dalom autentikus hangzású és népzenei elemeket tartalmaz, akkor vállalom. Ez a múltam és végre újra a jelenem. Ez vagyok én. Amennyiben az, hogy „magyarkodom”, mert van a klipemben Dunakanyar, csipke és néptánc, hát azt is vállalom. Amennyiben azt kifogásolja bárki, hogy őstermelőket, mesterembereket mutatok meg benne, és nem statisztáknak fizettem azért, hogy látványosan érezzék jól magukat, ezt is vállalom. Igen, változtam és változom folyamatosan. Egyik nap rövid szoknya van rajtam, másik nap hosszú, egyik nap koszosan ülök a homokozóban Hannival, másik nap a fejem búbjáig sminkben pózolok a mentori székben. Egyik nap Whitney Houstont énekelek a tesómmal a Margitszigeti Szabadtéri Színpad deszkáin, a következőn a pápa által celebrált szentmise előtt énekelek népdalt, sok más előadóművésszel együtt... És tudjátok mit? Nagyon büszke vagyok, és csak remélni merem, hogy méltó vagyok rá”

- írta.

Forrás: hvg.hu/csalad.hu

Címlapkép: Youtube

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Tegnap még azt hazudta, hogy "nem zavarta..sőt, erőt merített a negatívhozzászólásokból". Döntse már el ez a liba!
lampa laz
Te soha nem voltál, nem vagy és nem is leszel egy Sebestyén Márta, mert népdal énekelni igazából, h halljuk, értsük és magával is ragadjon, csak Ő tud.
Ezen a kormány által üzemeltett család.hu oldalon biztos sok együttérző majomra lesz, olyan műkeresztényekre mint amilyen te magad is vagy.
Gazella
Narancs celebnek aki csak visitani tud... ezt is tudni kell tűrni.
Tudod most igazán rájöhettél arra, hogy nem vagy népszerű..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.