Mi is beszámoltunk róla, hogy 10 millió forintot kapott Kásler Miklóstól a Nemzeti Kulturális Alap keretéből Zalatnay Sarolta.

"Rettenetes! Így lejáratja magát az ember" – Zalatnayra keményen rázúdult a népharag
Kép: Facebook/Aradszki András

Az énekesnő, aki nem sokkal korábban még arról beszélt, hogy nem foglalkozik politikával, a tízmilliós támogatás elnyerése után kamerák kereszttüzében aláírta a

Fidesz “Stop Gyurcsány, Stop Karácsony!”-petícióját.

Bár Zalatnay tagadta, hogy a két dolog összefüggésben állna egymással, hiszen a pénzt “életmű koncertkörút” megvalósítására kapta az énekesnő Káslertől. A Nemzeti Kulturális Alap emberi erőforrások minisztere számára fenntartott keretből:

10 millió forintot hagyott jóvá az énekesnő számára, derül ki az NKA honlapján megjelent pályázati döntésekből.

Azonban most újra erőkerült egy videója, mely még két évvel ezelőtt készült.

A kommentelők azonban teljes erővel kezdték el támadni az énekest:

Úr isten.. Pedig régen milyen szép volt, mostanra egy igénytelen öregasszony

Bocsánatot kérek, de ez szörnyű. Régen imádtam, és még ma is hallgatom a régi felvételeit. De már vissza kellene vonulnia. 

Ez a fellépőruhája? Itthon különb ruhában takarítok. Döbbenet!!! És az a hang. Szentséges ég!

Valóságos katasztrófaturizmus volt ezt megnézni! :-(

Címlapkép: Facebook/Aradszki András

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.