Kálomista Gábor úgy tűnik öngólt rúgott, amikor azzal vádolta a Budapest Film Zrt-t, hogy politikai okokból a Corvin mozi lesz az egyetlen, ami játszani fogja a Gyurcsány-filmet. 

Kálomista szerint politikai okokból nem akarják játszani az Elkxrtuk-at, a mozik szerint szimplán csak nem veszi fel a versenyt a többi filmmel

Október végi bemutatóról beszélünk, most szeptember 21. van. Magát a filmet nem láttuk még, a gyártó által közreadott sillabusz és előzetes alapján jelenleg napi egy, főműsoridős (tehát nem délutáni) vetítést tudunk felelősséggel vállalni az évad legsűrűbb időszakában

– írta a 24.hu kérdésére Liszka Tamás, a Budapest Film Zrt. vezérigazgatóját.

Azt is megkérdezék tőle, tényleg Gyurcsány Ferenc hozta-e meg a fenti döntésüket, ahogy azt Kálomista állítja?

Ha ilyen politikai befolyásolás érné a Budapest Filmet, akkor azt elég rövid úton visszautasítanám, mert nagyon kényes vagyok az ilyesmire. Eddigi működésem során az első és egyetlen politikai befolyásolási kísérlet éppenséggel Kálomista Gábor fenti, teljesen alaptalan vádja

– válaszolta Liszka Tamás.

Kálomista szerint politikai okokból nem akarják játszani az Elkxrtuk-at, a mozik szerint szimplán csak nem veszi fel a versenyt a többi filmmel

Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója beszédet mond a színház új játszóhelye, a Thália Télikert avatásán 2019. október 2-án. Fotó: MTI/Mónus Márton

A Telex megkérdezte a Cinema City sajtófőnökét, Buda Andreát is, aki elmondta, nem született olyan döntés, hogy ne játszaná a hálózat az Elk*rtukat. A tárgyalások folyamatban vannak, még nem állapodtak meg a forgalmazási feltételekről, de nincs szó arról, hogy ne vennék fel a műsorra – számolt be. Buda Andrea azt is elmondta, hogy

a film nagyon az utolsó pillanatban került be a megjelenési naptárba, és az sem könnyíti meg a dolgát, hogy nagyon erősen kompetitív környezetben lesz a premierje: nagyjából egybeesik a Dűne, egy családi Disney-film és egy halloween-témájú film premierjével, illetve ekkor lesz aktuális még a Venom 2 és a James Bondis.

Forrás: 24.hu

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Javaslom rendezzetek ingyenes vetítéseket a maffia tagoknak.
Sőt! Nekik kötelezővé is tenném!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Aki Én
ha ha...hahahahaha...hahahahahahahahahahahahaha
bruhahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha
Macskaszem
@KisTehen: A mozik nem cenzúráznak, hanem teltházat akarnak. Ez a sztori meg már a kutyát se érdekli. Persze iskolásokat kötelező-szabadonválasztott jelleggel be lehet rá erőltetni.
Nessy
Miután a királyi tv azt mutat be, amit pártunk és kormányunk óhajt, tessen ott bemutatni, aztán akinek nincs más lehetősége, legalább Bivalybürgözdön is megfogja nézni. Lesz itt olyan nézettség, hogy ihaj!
RonaGyuri
ennek a gerinctelen K(urva)álom(P)istának igaza van, politikai okok vannak: üzletpolitikai!!! =))
fűre lépni szabad
@sgl: Majd akkor fognak csodálkozni, ha a választások után valami fals indokkal megint nekiállnak randalírozni és gyújtogatni, és ugyanúgy gumilövedékkel fogják feloszlatni őket.
Németh István
A KÁLOMISTA ÚR kifejezetten tisztességes és nem Fidesznyik, hanem MAGYAR ember! DE a Kormány egy kétbalkezes hülye banda, nem figyel olyan dolgokra amelyek kulcsfontosságú szerepet kapnak a társadalom életében! Ez pedig a kulturális vonal! Ennek köszönhető többek közt a pride-féle elhajlás és a sok, buzi, gender, barom saját propaganda, elnyomottságukat sajnáltatni akaró megnyilvánulásaik! A fővárostól, de minden várostól, tehát országosan el kell venni a kulturális felügyeletet ez a kormánynak az anyagi és kulturális érdeke is!
Nem beszélve arról, hogy politikai hatalom! Amely ma olybá tűnik a gerinctelen hazaárulóék kezében van; lásd gyurcsány-klán!
lampa laz
K(álom)ista ebből nem lesz Oscar.
Az ellenzéknek most minden bizonyítékot ki kellene teríteni és nyomatni az emberek felé cáfolatként a fidesz mocskaira, h boruljon rájuk a saját xaruk. Ha csak ez az "adu" van a kezükben az ellenzék lejáratására akkor nagyon nagy bajban vannak. Ezt pedig az ellenzéknek ki kell használni és vissza gyűrni beléjük.
Béla333
Javaslom rendezzetek ingyenes vetítéseket a maffia tagoknak.
Sőt! Nekik kötelezővé is tenném!
Nessy
@Németh István: Ajaj! Nem elég Vidnyánszky, Demeter? Muszáj mindenkinek egy szintre lemenni?
Az élet viszont sok színű, sok rétü. Nem olvassa a magyar Alaptörvényt, sem a "gyermekvédelmi" c. homofób törvényt! Ő pártoktól és vallásoktól függetlenül teremt nagyon sokféle helyzetet. Le lehet tagadni, de akkor is létezik!
Ilyen már volt az ötvenes években! Könyvek, színdarabok, filmek indexre téve.A párt határozta meg az akkori szocialista, népi kultúrát! Aztán rájöttek, egy így nem igazán működik, és olcsón meg lehetett vásárolni a világ irodalmi műveket, a mozik kezdtek nyugati filmeket bemutatni. A Filmmúzeum meg a "régi filmek" mozija lett. Feliratozva, de nagyon jó filmeket láttunk.
tothjani
Vajon nyilvánosak az adatok hogy hányan nézték meg eddig, és melyik mozikban adták teltházzal?
Ja és a mi FidSS képviselőnk mindig a megtérülésért aggódik hogy egy beruházás majd hány év alatt hozza vissza az árát, mi a helyzet a filmmel??
human
Az emberek otthon ingyen is megkapják a propagandát a köztévéből vagy a Mészáros csoport csatornáiról. Miért fizetnének is még érte?
namihami
A politika nem azonos az igényes művészettel. Fideszalkotók esetén még mindez halmozottan érvényes. Az állam pénze (a mi adónk) ismét igazolja, hogy nem emeli nívóssá a plakátbizniszhez hasonlóan a kampányfilmet se.
RonaGyuri
Egy kis „orbánista producer” klapec sírámai

Kálomista Gábor az Indexnek adott interjúban hisztizett, hogy a Budapest Film nem akarja játszani a mozikban az Elk*rtuk című fideszes propagandafilmjét.

Mottó:
a hazai „biodíszletkedés”
már a történelem hamisítással is vetekszik

Maga a jelenség, a mód és az elhangzott mondatok persze előre borítékolhatóak voltak. Azonban volt egy félmondat, ami igazán releváns: „megnyugtatok mindenkit, fogunk találni alternatív lehetőségeket.”!
Nos azt kell mondjam, hogy tudjuk; csak két példa közelmúltból:

„Vallási hovatartozástól függetlenül kötelező iskolai programként kezelik több esztergomi, egyházi fenntartású gimnáziumban is a diákok részvételét az Eucharisztikus Világkongresszus budapesti programjain, köztük a pénteki Ákos-koncerten is.”
illetve
„a vadászati kiállítás keretében azon túl, hogy az egyik egyetem minden természetvédelmi mérnök alapszakos, nappali tagozatos hallgatójának kötelező az önkéntes munka” és „a Fátyol iskolaprogram keretében ingyenes utazást és jegyeket biztosítanak a gyerekeknek és az őket kísérő felnőtteknek, ha hajlandók ellátogatni ” fény derült arra is, hogy „egy debreceni iskola összes diákjának részt kell vennie a budapesti Vadászati és Természeti Világkiállításon.”!
Németh István
Kérem > róna gyuri meg az ilyenek, de lehet Nessy is, ha nem értelmezem jól az írását! > tehát
A vajna egy nagydarab szar zsidó volt aki csak a maga érdekét hajtotta! Ha tetszik, ha nem ez így van! A magyar honban léteznek zsidók akik a magyar nemzet érdekeit veszik alapul. Mert rájöttek az asszimilációjuk során, hogy akkor lehet jó nekik is könnyedén és biztonságosan, ha a nemzetnek is a hasznára van >bárminemű tevékenységük! A vajna egy mocsok volt fújta a furulyát, jobbra balra, de főképpen annak aki tejelt neki - ez volt az usa birodalom! gyakorlatilag a az Orbáni támogatást nagy ivnem kihasználva leszarta a magyar filmgyártást, bemutatást! Ennyi!
Egy fontos dolog >> engem nem érdekel egy párt sem és ezt szeretném elérni minnél nagyobb körben! Én leszarom az lmp. dk, munkáspárt, fidesz, kdmp, stb. párok sajátos "párt-érdekű" ideológiáit, amelyek vajmi keveset foglalkoznak a nemzeti érdekekkel! Engem és többnyire a baráti köreimet az érdekli, hogy mit tesz a kormány a megválasztott vezetők a nemzet érdekében, a fejlődésért, a jobb sors érdekében! Nos ma a mai kormány amelyik 2010 óta regnál, Kiválóan teljesít a hibák ellenére is! Az un. ellenzék a nemzet ellensége - nincs egyszerűen nincs egy nemzetérdekű megnyilvánulásuk, csak a mindenáron való mocskolódás van! ÁMEN!
Németh István
sgl te egy nagy barom seggfej vagy, hát hol élnék baromka ahol te is - ha Magyarországon élsz!
Vagy vissza akarod fizetni azokat az előnyöket, lehetőségeket amelyeket adott a jelen kormány a nemzetnek így sajnos neked is! > rezsicsökkentés (számolj!) adócsökkentések, szociális kedvezmények, gyes, gyed, sok, stb emelések, fizetések emelése, a nyugdíjak emelése + a 13 havi nyugdíj vissza építése, soroljam még te kerge birka!? Nemzetellenség!
csipetke
A Gyurcsányozás-Karácsonyozás nagyon gáz. Az még nagyobb gáz,hogy közpénzből plakátkampányolnak,és 800 milliót kidobtak az ablakon a Gyurcsány-filmre.Be kéne már látni orbánnak,hogy Gyurcsány már csak az ő rémálma,de egyébként meg lerágott csont. Ezzel a filmmel a fiatalokat akarták megszólítani,és hát ez se jön össze.A fiatalokat nem érdekli Gyurcsány,és így a film sem.Ezt a pénzt fordíthatták volna értelmes dologra is,de orbán eddig is kétkézzel szórta a közpénzt, mintha a sajátja lenne,most se tartotta vissza magát.
sokanvagyunk
Kálomista egy estére kibérelhetné a debreceni Belgát... - egy próbát megér. :)
ómió
Ez a Kálomista még a "szakmát" is ismeri!
csipetke
@sgl: 08:25 Szerintem Gyurcsánynak megvannak erre az emberei. A Balra magyar-on már nem tudom pontosan ki,felsorolja,hogy miért fél orbán Gyurcsánytól.Felsorolja,hogy mit tett a Gyurcsány kormány. De ezt nyilván a fészbukon is lehet olvasni,látják sokan.Ha Gyurcsány is vagdalkozna ész nélkül,mint orbán,az sztem nagyon gáz lenne,és lesüllyedne a fidesz-színvonalra. Csak kevergesse inkább azt a lecsót
Németh István
sgl > magyarul és a rövidítés pontosan > seggnyaló lovag, persze a gyurcsányéknak! A hülye azt hiszi csurran cseppen neki a kakimátyásból a mocskos pofájába!
Különben utálok közönséges lenni, de az ilyenek mint ez nem érdemelnek mást!
CsipkeRózsa
@sgl: Kellene ide Simicska is, mert ő és TV-je is tudott mindent az orbáni aljasságról.
csak úgy....
@Németh István: te csak buta szeretsz lenni,igaz gyuszi pista!? :)
CsipkeRózsa
Mégis mire számított Kálomista Gábor, olyan hülye a nép, hogy minden maszlagot, hazugságot bevesz? Örüljön a pénznek, amit adtunk erre a nagy hazugságra és uszításra.

Persze, még ha igaz is lenne az ő által beállított történtnek, akkor sem lehetne sok néző, mert kit érdekelne?
Macskaszem
@Németh István: Arrogáns, primitív bunkó. Csak nem a savazós vén hülyéhez van szerencsénk? Minden fidióta okádék tahó.
Németh István
Macskaszem te egy abszolút nemzeti aljadék vagy! az ilyeneket patkány-irtóval irtják!
jó hogy mondod a "savazóst" csak nem a kádjába ugrottál hetyegni, attól lettél szivacsagyú!?
Istenakinincsen
Mielőtt még nagyon összevesznétek,lenne egy kérdésem.
Mit akar ezzel bemutatni Kálomista?A valóságot és a tényeket,vagy jókor és jó helyen a nagy valagrendet szeretné megszerezni?A film címét lehet hogy elkxúrta,ha a tényleges valóságot akarta feltárni.Akár Orbánra is vonatkozhatna mert ő nagyon elkxúrta.
Valami nem stimmel mert az M1-en és az összes fideSSmédia propaganda csatornán ez folyna a csapból is.
Nem láttam a filmjét és nem védeni akarom,de ezt a korszakot is átéltem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.