Az ózdi fenegyerek anno a Való Világgal került be a köztudatba, mára az ország egyik legsikeresebb médiaszemélyisége.

– Folyamatosan készülök a tévézés utáni időszakra, mert bármikor eljöhet. Sok helyre fektettem be nagy pénzeket és mindegyik kockázatos üzlet. Krajnyák Peti barátommal három-négy helyen van viszonylag nagyobb befektetésünk. Nekem van egy-két ingatlanom, amit bérbe adok. De ezeket az üzleteket inkább csak azért csinálom, mert valamit mindig csinálni akarok, mert ha nem csinálok semmit, akkor egy kicsit unatkozom

– vallotta be a Blikknek Majka, aki persze, nagy lendülettel pókerezik is, már csak a játékszenvedélye miatt sem áll le, jól mennek az üzletei. – Hát valamiből össze kell szedni a pénzt, hogy kártyán el tudjam verni – neveti el magát.

Majka elárulta, milyen üzletekben lett érdekelt

Fotó: Gabriel Design Stúdió/Facebook

Majka manapság a hobbijából is igyekszik pénzt csiholni, a rapper imád focizni és társaival új sportágat próbálnak meghonosítani Magyarországon: ilyen a Padbol, ami a hagyományos lábtenisz – Majka szerint – „csibész” változata.

– Elég sok pénzt tettem ebbe a projektbe, de nem csak ebbe, ez egy nagyon összetett üzlet

– magyarázta a zenész a Tomori utcai telephelyen, ahol a róla készült óriás molinó mögött több pálya is megbújik.

– Peti sok cégben az üzlettársam, együtt üzemeltetjük a telephelyet, raktárakat, amelyeket irodának, próbatermeknek adunk ki, hol csak énekórára, de előfordul, hogy színházaknak is – sorolta a zenész, aki eddig nem verte nagy dobra, hogy belekóstolt az üzleti életbe és a színpadon kívül is próbál pénzt csinálni.

Forrás: Blikk.hu

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ágimami
Azt becsülöm benne, hogy gondol a jövőre is nem úgy mint némely pályatársa, akik csak a mának élnek nem törődve a holnappal !
Siránkozni persze tudnak, mikor elfogy a "lé"!!

Szerintem egyáltalán nem "mű", csak előrelátó és azért valamit már eddig is letett az asztalra a VV óta.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.