A Blikk megbízható forrásból úgy értesült, hogy a rapper bátyja, Sz. Lajos átment a poligráfos vizsgálaton.

Az eredmények azt mutatják, hogy

az emberöléssel gyanúsított férfi egyetlen kérdésre sem adott hamis választ.

Ez persze még nem jelenti azt, hogy Sz. Lajosnak semmi köze az egykori labdarúgó, Katzenbach Imre 11 évvel ezelőtti megöléséhez, de mindenképpen árnyalja a jelenleg is nyomozás alatt lévő gyilkossági ügyet.

Megvolt a hazugságvizsgálat Curtis testvérének gyilkossági ügyében

Fotó: YouTube

Tavaly decemberben robbant a hír: a rendőrség egy erdős területen megtalálta az évek óta eltűntként nyilvántartott Katzenbach Imre holttestét. Megölésével idén májusban gyanúsították meg Sz. Lajos és L. Istvánt, míg harmadik társuk, H. László, felbujtás miatt került a rácsok mögé.

A három férfi egy vádalku miatt kerülhetett a rendőrség látókörébe, először ugyanis a futballista egykori jó barátját – akinek a telkén megtalálták a maradványokat –, feleségének jelenlegi párját, H. Attilát gyanúsították meg Katzenbach megölésével. Feltehetőleg ő volt az, aki szorult helyzetében bemondta, hogy nem is ő, hanem Sz. Lajosék a valódi elkövetők.

A három férfi az első perctől tagadta, hogy bármi közük lenne a futballista halálához. Curtis bátyjának az ügyvédje az ügy kirobbanásakor egyenesen koholmánynak nevezte a vádakat.

Forrás: Blikk.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.