Már csak két cégben maradt tulajdonosi vagy vezetői érdekeltsége Kelemen Beatrix Csillának, Mészáros Lőrinc volt feleségének, ugyanis augusztus 23-a óta már nem ő az ügyvezetője a Puskás Akadémia Sport Hotel Nonprofit Kft.-nek sem – írja az mfor.

Mészáros volt feleségét egy hónappal az álomesküvő előtt váltották le – folyamatosan fogynak a céges érdekeltségei

Továbbra is ő a Life TV mögött álló Media Vivantis Kft. tulajdonosa és igazgatósági elnöke, valamint a rendezvényszervezéssel foglalkozó Talentis Event and Marketing Kft. ügyvezetője.

Az alcsútdobozi Puskás Akadémia Sport Hotel Kft. éléről való augusztus végi távozása azért is érdekes, mert ez a cég üzemelteti az Alcsútdobozi Arborétumot is. Szeptember 24-én pedig az arborétum volt a helyszíne Mészáros Lőrinc felcsúti vállalkozó és Várkonyi Andrea esküvőjének.

Tehát mindössze egy hónapon múlt, hogy ezen a napon ne Mészáros Lőrinc volt felesége legyen az ügyvezetője az esküvő helyszínéül szolgáló arborétumnak.

Maga a Puskás Akadémia Sport Hotel Kft. az elmúlt években folyamatosan gyarapodott, a 2016-os 146 millió forintos forgalomról 2020-ra eljutottak a 280 millió forintos szintig, a cég nyeresége pedig tavaly 16,3 millió forint volt, miközben az államtól 11,2 millió forint bértámogatást kaptak. A társaság tulajdonosa egyébként a Mészáros Lőrinc által elnökölt 

Álomesküvő álomszép környezetben! Ha szeretnéd a nagy napot igazán felejthetetlenné tenni, válassz minket és mi biztosítjuk szebbnél szebb helyszíneinket, profi csapatunkat és remek ízeinket! Gyönyörű helyszínt biztosítunk egyházi vagy polgári szertartás lebonyolításához, melyhez akár a lovas hintós szolgáltatásunkat is igénybe veheted

- olvasható a Puskás Sport Hotel oldalán.

Miközben Kelemen Beatrix Csilla céges érdekeltségei folyamatosan fogynak, Mészáros Lőrinc új feleségének szaporodnak a teendői az üzleti világban. 

Forrás: mfor

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
A mór meg(szét)tette, a mór mehet.
""Új műsorhoz új nő kell!"". Még akkor is, ha ez az egész helyzet olyan, amilyen.
Eladott Ország
Azért elég macerás lehet ennek a féleszű baromnak ( plebejus népmesei hős, a magyar kleptokrácia elmebeteg arca) a tökeit markolászni. Ezek szerint "pénzért mindent, szopok, nyalok, s gombot varrok" ha kell térdre állok, mint egy kardnyelő.
Rendben van Lölőkém nősüljél, de nehogy a rák a vetésbe menjen, a házassági szerződésetekhez ahhoz ragaszkodom!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/186506340_1109942149485691_3115177821177970911_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-5&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=zL8llhxsUdUAX-kwuRD&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=0be4dce1461c2275271088191a75b5a0&oe=61889963

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.