Vagy a celebreality vagy a válás.

Kulcsár Edina: „Azért mentünk a Nyerő párosba, hogy megmentsük a házasságunkat”Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Szabó-Kulcsár Edina a blikk.hu-nak nyilatkozott házassági problémáiról. Szabó András Csutival öt éve találtak egymásra, három éve összeházasodtak, azóta két gyermekük született. Az Instagram-oldalukat elnézve minden rendben van közöttük, de a modell most elmondta, hogy ez közel sem így van.

Azért vállaltuk a műsort, mert úgy éreztük, a kettesben töltött idő segít majd nekünk. Azért mentünk a Nyerő párosba, hogy megmentsük a házasságunkat

– vallotta be a lapnak Edina.

Igazság szerint már nem is tudom, hol kezdődtek a problémák... A második várandósságom alatt jött a pandémia, kevesebb volt a munkánk, ezáltal a bevételünk is, ám a kiadásaink csak nőttek. Erre jött rá a bezártság, a vírustól való félelem, a várandósság, az építkezés, aztán a gondok csak épültek egymásra

– részletezte. Hozzátette, hogy második gyermekük érkezése is nehezített a helyzeten, Csutival egyre inkább eltávolodtak egymástól.

Alig kommunikáltunk Csutival, és volt, hogy nagyon csúnyán összevesztünk, a kapcsolati problémáinkról sem tudtunk beszélni. Volt, hogy a két gyerekkel elmentem otthonról egy-két éjszakára

– nyilatkozta. Végül elmondta, a műsor kifejezetten jót tett nekik, újra visszataláltak egymáshoz. Ahogyan ők fogalmaztak, „visszatáncoltak a szakadék széléről.”

Forrás: blikk.hu
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Csuti?! Ez a nő Orbánnal él együtt???
Emmersson71
„Azért mentünk a Nyerő párosba, hogy megmentsük a házasságunkat”

youtu.be/KaQlO8LQ8mM?t=2

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.