70 évesen szült gyereket, boldogabb, mint valaha

Ez igeeeeeeeen!!! Ki fogja felnevelni azt szerencsétlen gyereket???
Noooooooormálisak???
Egyetértek @Horizont: -al, az orvosnak is baj volt a fejével!!!

Én 42 évesen szültem meg a fiatalabb fiamat. Nem volt betervezve,de 9 vetélés után már biztos voltam benne,hogy Ő sem marad meg. Nem is mentem orvoshoz,nem írattam ki magam táppénzre. Emelgettem a nehéz betegeket,rohangáltam,ahogy azt az ápolónőktől elvárják.17 hetesen azért már elmentem az orvoshoz. 20 hetesen csinálták meg az amniocentézist( genetikai vizsgálat magzatvízből. Mikor megtudtam,hogy egészséges,csak eleven lesz nagyon és színtévesztő,onnantól elkezdtem vigyázni rá. Meg sem fordult a fejemben,hogy talán idős vagyok már anyának.36.hetesen beindították a szülést,mert túl nagy volt a gyerek,végül császáros lett. Nagyon boldog voltam,de 4 éves volt a fiam mikor kiderült,hogy az apja Parkinsonos. Sajnos 50 éves korom után a munkámmal járó fizikai megterhelés nálam is komoly gondokat okozott. 2010-től pokollá vált az életünk. Nem volt mit ennünk,a gyerek többször feküdt le éhesen,és mi nem tudtunk segíteni,hisz betegek voltunk és a kettőnk rokkantnyugdíja kevés volt 3 emberre. 124.000 ft volt a családival együtt. Akkor sokat gondoltam arra,hogy miért is vállaltam én 42 évesen gyereket,hisz ápolónő létemre tudhattam volna,hogy az 50 év vízválasztó. Jönnek sorra a bajok és a Fidesz romboló gazdasági tettei is csak rontottak a helyzetünkön.Mindenkinek csak azt tudom javasolni,hogy jól gondolja meg,hogy hány éves korig vállal gyereket. Én egész biztos,ha tudom mi vár ránk a gyerek 15 éves korától,nem vállaltam volna be a szülést. Ez a nő sem tökéletes. Még is mit gondol meddig fogja tudni nevelni a gyerekét? 10 évesen árva gyerek lesz belőle?

@cikicakk55: Nagyon szomorúan és megrendülten olvastam a sok megpróbáltatást, ami ért benneteket! Aki nincs ilyen helyzetben, szerintem fel sem tudja fogni - mint ahogy én sem!!!

Nálunk is van a családban, aki 45 évesen szült egészséges babát, de szerencsére náluk semmi probléma - még eddig - remélem nem is lesz!

Azért megemelem a nem létező kalapom előtted, hogy 9 vetélés után bevállaltad a babát, hisz a korod még egyáltalán nem volt túl magas, hisz manapság már sokan 50 felett szülnek. (Mondjuk én nem vagyok híve, mindig is korán szerettem volna gyereket, ami sikerült is, 21 éves voltam mikor megszületett a lányom, a férjem 25, de sajnos február óta nincs köztünk, ami a mai napig feldolgozhatatlan az egész Családnak hisz rajongással szerette a Családját, mint ahogy mi is Őt!)

A cikkre reagálva ismét csak azt tudom mondani, hogy BORZASZTÓAN FELELŐTLENEK!!!

A lehetőségekhez képest egészséget és kitartást kívánok!!

@KisTehen: Itt nem a jogról van szó - senki nem vitatta - hanem a felelősségvállalásról.

Én ezt egészen másként gondolom. A szülők egészségesek, az orvos , bár megpróbálta lebeszélni őket, az állapotuk alapján elvégezhetőnek tartotta a megtermékenyítést. Az élet nem adta volna meg a gyermekáldás örömét a számukra, ha nem várták volna a kicsit ekkora odaadással.
Ne magunkból induljunk ki. India a hit világa is, az emberek egészen másképpen gondolkodnak, élnek.
Én nagyon sok boldogságot kívánok mindhármuknak!

@Horizont: 19.32

Csak provokál.

az a lényeg, hogy boldogabb.
de ki lehet az a valaha?

@Horizont: Nem vitatom! :)

@Horizont: Én meghatódtam. Ennyire vágyni gyermekre, és vállalkozni a szülői szerepre ebben a korban, talán egy kislány beteljesült álma.
Nekünk megadatott, hogy fiatalon adjunk életet a gyermekeinknek, sok-sok nőnek azonban, nem.
Hogy ők mikor, hogyan élhetik meg az anyaságot, azt nem minősíthetjük, nincs hozzá erkölcsi jogunk, mert, ha mégis vindikáljuk, akkor hamar az önkényeskedés, ítélkezés kapujában találjuk magunkat, és ez veszélyes , mert olyan mint a vírus: lehet-e gyermeke egy meleg párnak, egy Down-szindrómával született embernek, egy vaknak, egy szegénynek, cigánynak vagy zsidónak - hiszen mindennek megvan a maga rizikófaktora.

Amikor ilyen körülmények között fogan és születik meg egy gyermek, akkor ő világra is akart jönni, éppen akkor és éppen ott, ahová megszületett, vagyis sorsszerű a létezése. S mivel én hiszem a hinduizmus alaptételét, a reinkarnációt, eljátszottam a gondolattal, hogy ki tudja, akár Ghandi is újjászülethetett. De mindegy is. Itt van, köztünk van, életképes, biztos vagyok benne, hogy a szülők esetleges eltávozásakor lesz, aki a gondjaiba veszi. De, mint olvashattuk, a szülők egészségesek, az anyuka fogamzóképes volt. Hányan mondhatjuk ezt el magunkról itt, ebben a nagyon fejlett európai régióban? :)

Összeveszni? Ne csináld! :)

@Horizont: Tudod: élni és élni hagyni! :)
Most jöttem meg, vásároltam, gyalogoltam, miután ki- és elpakoltam, úgy zuhantam bele a székembe, mint aki megmászta a Himaláját. :) És még unokám sincsen.
Rosszat tett ez a járvány, kiestem a napi rutinomból, a lépcsőzésből, a nagy gyaloglásokból - elkényelmesedtem, és azt is ráfogtam a járványra, ami szimpla lustaság. Úgyhogy ideje elbeszélgetnem magammal. :)

@Horizont: :)) Én kilométerben mérem, nem tudom 1 km hány lépés lehet. Hol lehet lépésszámlálót venni?

@Horizont: Aha. Nincs okostelefonom, volt, de agybajt kaptam tőle, úgyhogy leadtam a fiamnak. :)
Utánanézek akkor, hol lehet beszerezni, majd a dupla nyugdíjból veszek egyet. Ja, már novemberben fel fog minket vetni a pénz! :)

@ágimami: Nagyon szépen köszönöm a jókívánságodat és a megértésedet. Nekem is hihetetlen volt,hogy annyi baj után végül még is megszületett és egészséges lett. A korom miatt féltem,mert a 20. hét után egyre jobban kötődtem hozzá és tudtam,hogy 40 éves kor felet a nőknél már elég gyakoriak a különböző fejlődési rendellenességek,főleg a Down kor. Akkor egészséges voltam és nem is gondoltam arra,hogy majd egyszer fizikailag képtelen leszek a gyermekemen segíteni. Az nagyon rossz volt. Mentem volna bár mit csinálni,takarítani,utcát seperni, paprikát szedni,vagy bár mit,de a szervezetem nem volt képes rá. Szerencsére ez már a múlt. Azt azért megjegyzem,hogy abból a lehetetlen helyzetből,nem a kormány,vagy a milliárdokkal rendelkező magyarok segítettek. Egyszerű emberek,akik megengedhették maguknak,hogy pár ezer forintot kifizessenek egy anyának,aki szenved,mert nem tud ételt venni a gyerekének és érettségi előtt álló gyereknek öltönyt és cipőt venni.Nagyon sok jó ember megmozdult értünk,akiknek a mai napig hálás vagyok. Nem tudom mi lett volna velünk,ha Ők nem segítenek?

@cikicakk55: Igazán nincs mit köszönnöd, ösztönösen jött, amit írtam!
Tudod, általában mindig az egyszerű emberek segítőkészek, nem pedig azok, akiknek telne rá! Rettentően közömbösek lettek az emberek, csak saját dolgaikkal vannak elfoglalva, szem-ellenzővel nézik azokat, akiknek szükségük lenne segítségre. (Ez vonakozik a politikai elitre is sajnos!!)
Örülök neki, hogy sok jó ember tudodt Nektek segíteni, ami a mai világban nagyon-nagy szó!!

@Horizont: 08.38

Szavad ne legyen, ugye, hogy csak az Orbán?! :)
Első bírod költeni, csupa Háváj az élet!

@Horizont: 08.40

Köszi! Már nézelődtem a neten, majd kinézek egy boltot, ahol személyesen megvásárolhatom. Nem nagy összeg, bele fog férni a novemberi pénzesőbe! :)

@Horizont: Ugye nem azt akarod mondani, hogy megtépnéd? :)
Nem önzésből kérdezem, mert viszek én neked bablevest, jó kis pinto babból, benne zellerzölddel, kurkumával! :)

@Horizont: Akkor ezt megbeszéltük! :) Ha bemondják a tévében, hogy egy fideszes néne fizikai bántalmazása miatt rabosították Horizontot a Propellerről, megyek a konyhába!

@Horizont: Milyen kevés elég a lelki békéhez! :))))

Ez a hír már szakálas, vagy akadt mégegy őrült!?

@Horizont: Egy partedlit, esetleg? :)))

@Horizont: Jut eszembe: bableves. Amikor a nagyfiam először evett egyedül, széken ülve, asztal mellett, ünneppé akartam avatni a nagy napot, megterítettem, mint egy királynak, és oda ültem mellé, dagadó keblekkel:
egyedül eszik a gyerek! A gyerek meg fogta magát, nézegette egy ideig a nagy felhajtást, aztán egy elegáns mozdulattal felborította a tányért, majd alaposan szemügyre vette a tartalmát, ami folyt le az asztalról, de a tészta és a babszemek is számot tartottak az érdeklődésére.
A kicsim ennél sokkal hedonistább volt, imádott enni, és nagyon értékelte a megfelelő körülményeket. :)

@Katalina62: Lehet, hogy ez egy másik 70 éves, ő is indiai.

www.youtube.com/watch?v=J1CHV1MDFOQ

@ágimami: Diákmunkára nem gondoltatok? 16 éves kortól lehet, de ha jól tudom, szülői engedéllyel már akár 15 évesen is.

@Horizont: Mindig elgyengülök, amikor kis lurkókkal találkozom, fogják anyu kezét, totyognak a pufi overáljukban...mennyi emlék, te jó ég, a reggeli ébresztésektől az esti meséig...
Nem tudom, megérem-e a nagymamaságot, a fiúk nem sietnek, pedig a kezemben van, hogyan kell pelenkázni, talpakat puszilni, böfiztetni, az orromon tartani a szemüvegem.:)
Szóval, irigyellek. :)

@Horizont: Az én anyum későn szült minket, én az első fiamat fiatalon, őt ki kellett pihennem :), így az öcsi csak 8 év múlva jött, de rá már alaposan felkészültem. :) Az ő születése utáni két év volt életem eddigi legboldogabb, legfelhőtlenebb időszaka. A nagyfiamnál még annyira dominált a felelősségérzet, hogy nem tudtam kiélvezni, milyen édes kisfiam van, vigyáztam rá, mint a szemem fényére, konfliktusaim voltak,mert senkit nem engedtem kézmosás nélkül, utcai ruhában a közelébe - két éves koráig nem is volt beteg, igaz, sokáig szoptattam. Most távol él tőlünk, ha lesz is gyermeke - egyszer biztosan -, nem leszek ott a kórház folyosóján, amikor a kedvese világra hozza, nem gyönyörködhetek benne, nem tarthatom a karomban.
Vigasztal a gondolat, hogy a kicsim előbb-utóbb családot alapít, ő készül rá lélekben - leszek vagy 80 éves addigra! :) De magamhoz ölelhetem az Ő gyermekét, szóval, ezt az élményt nem szeretném kihagyni. Pláne, hogy nem nekem kell éjjel fel kelnem hozzá. :)
Nagymamaként ugyanolyan leszek - lennék - mint a fiaimmal: engedni, hogy tapasztaljon, de a nyomában lenni, hogy, ha kell, be tudjak avatkozni, mindig megkérdezni, mit szeretne, mindig bevonni a családi közösség terveibe, és mindig értelmesen megmondani, hogy miért nem engedünk meg valamit. Számomra elsődleges volt a példamutatás, sokat beszélgettünk, énekeltem, meséltem nekik.
Hogy mit nem csináltam jól, arról mélyen hallgatok! :))

@Horizont: Hát, van, amit nagyon megbántam, emiatt gyötör is a lelkiismeretem. Az egy dolog, hogy nem vagyunk hibátlanok, a másik az, hogy képesek vagyunk-e a hibáinkból tanulni.
Ez az ötéves terv-terminus nagyon tetszik! :)) Azt nem tudtam volna elképzelni, hogy egymás után jöjjenek, mint az orgonasípok, nekem ez a 8 év pont megfelelt: a nagy fiú és az öcsi. :)
Látatlanban is érzem, hogy nagyon jó anya lehetsz. Én nem voltam/vagyok annyira jó, mint amennyire szerettem volna lenni, de egyvalamit oda tudtam adni, maradéktalanul: a szabadságot.

@Horizont: Nekem is jólesett! :)

Megosztok veletek egy emléket. Mint írtam 42 évesen szültem a fiatalabb fiamat. Az idősebb 20.éves,Főiskolás volt. Gyöngyösön tanult és mikor megtudta,hogy megszületett az öccse,egyből buszra ült és jött haza,illetve Szegedre,mert ott szültem. Kitolhattam a babát a szülészeti osztály folyosóján az ablakhoz,én meg kiültem a fiam mellé. Megkönnyezte az öccsét,és engem is átölelt. Mikor elment, a szülésznő oda jött hozzám és azt mondta" Ne haragudjon anyuka,hogy ezt mondom,de nem túl fiatal ez az apuka Önhöz? Persze látszik,hogy az övé a gyerek,hisz nagyon hasonlít a baba rá." Ezt válaszoltam: Beteg dolog lenne,ha nem hasonlítanának egymásra,hisz édes testvérek. Látnotok kellett volna a szülésznő arcát. Onnantól úgy került,mint a leprást. Nem mert még rám sem nézni,pedig nem haragudtam.

Na igen! Érdekes volt,hogy tulajdonképpen mind a két fiam egykeként nőtt fel. Túl nagy volt a korkülönbség ahhoz,hogy együtt játszanak. Az idősebb keveset volt itthon. Mikor meg már itthon volt a Főiskola után,hozta a barátnőjét is magával. Mind a keten Vidék és Városfejlesztési mérnökök voltak,de két évig nem kaptak munkát. A kicsi inkább útba volt nekik,mert tényleg szédületesen eleven volt. Egy évig kellett hordanom Pszichológushoz az iskola előtt,mert nem tudták eldönteni,hogy hiperaktív-e? Kis létszámú osztály javasoltak neki,ahol 15 perc egy óra és 40 perc a szünet. A másik pszichológus szerint meg vissza vetné a kis létszámú osztály,mert esze van,csak túlmozgásos. Szóval állandóan ott sertepertélt a bátyja és annak barátnője körül és be nem állt a szája. Persze a vége az lett,hogy elzavarták. Felnőtt korukra nem is lettek igazán jó testvérek. Persze én mind a kettőt szeretem,mert a fiaim,csak jobb lenne ha igazi testvéri kapcsolat lenne köztük. A kicsi kinőtte a hipermotivitást,ma már diplomás ápoló. ( A kicsit ne vegyétek szó szerint,mert 193cm magas)