Péntekre virradóra született meg Berkiék kislánya. A szülést a nézők élőben is követhették, Berki szerint "jelképes" összegért cserébe. 

Berki Mazsit úgy szétszedték a szülése élőzése miatt, hogy a kommenteket is letiltotta
Fotó: TV2

Az élőzés ténye már azelőtt megosztotta az embereket, mielőtt valóban megtörtént volna a közvetítés, ennek ellenére úgy tűnik, nagyon sokan nézték a felvételeket. Berki Renáta Mazsi közösségi oldalán azt írták, percenként 32000 új néző érkezett.

Valamivel 23 óra előtt elindult az adás, és Mazsi erős rosszullétével folytatódott. Elkezdődött a vajúdás. Medencés lazítás, majd több vizsgálatot követően az orvos azt javasolta, kezdjék meg a császármetszést megelőző érzéstelenítést. Erre az időre a kamerát ki kellett kapcsolni.

Nem sokáig tartott a szünet, Berkiék pár perccel később egyenesen a szülőszobából jelentkeztek be. A kamera és a nézők testközelből követték végig, ahogy a kismamát felkészítik az orvosok a beavatkozásra, tesztelik rajta az érzéstelenítő hatását, majd megkezdődött az operáció.

Mazsi a látszólag hatalmas fájdalmai ellenére higgadtan kezelte a helyzetet. Pár perccel éjfél után világra jött a legkisebb Berki, akinek megszületésekor az édesanyja zokogásban tört ki.

3200 grammal és 56 centiméterrel született

- így a család nemsokára a nyereményjátékuk győztesét is kihirdetheti.

A kamera végig jelen volt a császármetszés összevarrásánál.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Berki Renáta (@berkimazsi) által megosztott bejegyzés

Mazsi korábbi bejegyzésénél azonban rengetegen fejtették ki felháborodásukat és csalódottságukat az élőzéssel kapcsolatban. Többen abban reménykedtek, hogy Mazsi meggondolja magát.

A kommentelők nagy része elfogadhatatlannak tartotta, hogy "kiárusították" gyermekük születését.

A kommentek azóta eltűntek, és már reagálni sem lehet a bejegyzésre. Egy pár kommentet azért még megmutatunk. Emellett többen is megkérdőjelezték Mazsi kamerák előtti szülését, hivatkozva arra, hogy a fenti képen Mazsi haja még göndör, míg a videóban már egyenes, és Krisztián is másik ruhát visel. 

Berki Mazsit úgy szétszedték a szülése élőzése miatt, hogy a kommenteket is letiltotta
Fotó: Instagram/berkimazsi

Forrás: Blikk.hu
Címlapkép: TV2

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Mindkettőben átlagnál nagyobb a magamutogató hajlam. Ezért nem értik a felháborodást.
Talán a egy új kistesónak már a nemzését is élőzni fogják. Pénzért bármit.
Rockxy
berkiék miatt lesz lejátszva a grítreszet (great reset) is.
istván irén
Az a baj, hogy az ilyenek képesek a szaporodásra

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.