Négy év telt el Budapest VV Fanni eltűnése óta, de e rejtélyes ügyben még mindig kerülnek elő hátborzongató részletek.  

B. László, az egykori valóságshow-szereplő feltételezett gyilkosa már eddig is sok, a logikát erősen nélkülöző magyarázattal állt elő arra a kérdésre: mikor, mit és miért csinált 2017. november 20-án – írja a Blikk.hu. A férfi sok mindent mondott, arról azonban ez idáig nem szólt a fáma, hogy mielőtt felment Fanni bérelt lakásába, a telefonjában az: „escort fiú” kifejezésre keresett rá a neten. Majd témát váltott és a „bódítószer” kifejezést pötyögte be a készülékébe.

Újabb információk a rejtélyes ügyben: olyan szavakra keresett rá VV Fanni feltételezett gyilkosa, mint "vízhulla" vagy "melyik országba nincs kiadatás"

Fotó:  RTL Klub / RTL 2

Tény, hogy B. komoly anyagi gondokkal küzdött abban az időben, így érthető, hogy végső megoldásként escortfiúnak állt volna. Az azonban nagy kérdés, hogy ezt miért vetette el, és döntött inkább úgy: felmegy Fannihoz, elkábítja, majd a magatehetetlen lányt a kocsijába teszi. Érdekes az is, hogy az anyagilag teljesen lehetetlen helyzetben lévő B., aki több embernek is tartozott, és ők elég határozottan követelték tőle vissza a pénzüket, miért nem tette el az alélt lány több millió forintját, ami a lakásban volt.

A vádirat szerint B. kocsija csomagtartójában az eszméletlen vagy már halott Fannival Siófokra hajtott. A kocsival leparkolt, majd felment az általa bérelt apartmanba. Úgy tudjuk: pár óra alvás után órákon keresztül szexhirdetéseket böngészett a mobilján. Később autóba szállt, és feltehetőleg Szalkszentmártonnál a Dunába dobta a lány holttestét.

Ettől kezdve figyelme a szexuális irányultságú témákról teljesen máshova kanyarodott, a nyilvános körözési listát ellenőrizte jó párszor, illetve beütötte a „vízihulla” és „melyik országba nincs kiadatás” kereséseket.

A telefonból kinyert adatok is azt támasztják alá számomra, hogy B. László olthatta ki Fanni életét. Bízom benne, hogy tettéért megkapja méltó büntetését

– közölte a Novozánszki család ügyvédje, dr. Lichy József.

Egy nappal az elfogása előtt B. László és akkori barátnője a Puskin moziban – B. kifejezett kérésére – megnézték A Viszkis című filmet. Mint ismeretes: Ambrus Attila évekig sikeresen menekült a rendőrök elől.

B. az utóbbi három évben egyszer sem tört meg, kitart amellett, hogy átadta az eszméletlen lányt valakinek, azóta nem tud róla. Fanni holtteste a mai napig nem került elő. Az ügyben januárban ítélethirdetés várható.

Forrás: Blikk.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Úgy tudtam, ha nincs holttest, akkor nem lehet elítélni senkit. Megváltozott?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.