Két hete került súlyos állapotban kórházba Kóbor János, az Omega együttes énekese. 

A Bors cikke szerint Kóbor János a koronavírus miatt került be a SOTE Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájára két hete, azóta a kiszivárgott hírek szerint súlyos állapotban van a 78 éves énekes.

Kóbor János már előre kikötötte, hogy kórházba kerülése esetén nem beszélhetnek az állapotáról

Kóbor János a TV2 egy korábbi műsorában

Fotó: YouTube/TV2

A zenekar menedzsere, Trunkos András a lapnak elmondta, Kóbor már kórházba kerülése előtt kikötötte neki, zenekari társainak és a családjának, hogyha vele bármi történne, akkor se beszéljenek arról a nyilvánosság előtt, hogy milyen állapotban van.

Szerette volna, hogy az emberek fejében úgy szerepeljen, mint aki zenekarával kis országunkból világsztárrá vált. Nyilván egy-két dolgot el kell mondanunk a rajongóknak, de nem akarjuk, és ő sem akarná, hogy bárki lássa a küzdelmét. Ezt tiszteletben kell tartanunk

- mondta e la lapnak Trunkos.

A menedzser azt is elárulta, megállás nélkül csörög a telefonja, nagyon sokan aggódnak és imádkoznak Kóbor Jánosért, még a Scorpions együttes énekese is üzent egy videóban zenésztársa gyógyulásáért, ami hatalmas erőt adott a családnak. Trunkos szerint folyamatosan érkeznek az üzenetek a világ minden tájáról, világsztárok is érdeklődnek Kóbor állapotáról.

Forrás: borsonline.hu

Címlapkép: YouTube/TV2

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.