A TÁNCOSLÁBÚ BENCUST-T NEM ZAVARJÁK A TÉNYEK!!! Magyar Nemzet Polgári napilap és hírportál Nem akar válaszolni a népszavazás – általa ostobának tartott – kérdéseire a baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter. De idézni csak pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes, ezért inkább beszéljen ő helyettünk:

Forrás: magyarnemzet.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Orbán táncoslábú fiúkái akcióznak

A többszörösen hazugságon kapott Dózsa után, most a másik táncoslábú és kezd bedurvulni

Ráadásul igencsak pikáns kérdésekig merészkedett. Apáti Bencus gyanús módon elhagyva a kétes értékű karrierjét publicistának állt, igaz csak a Párt központi napilapjában szolgál.
Tegnap délután „Márki-Zay Péter nekirontott a népszavazásnak” című irkodmányában rontott neki a világnak, pontosabban az ellenzék kapitányára.
Már annak is meg van a maga pikantériája (bár ahogy sok más gyűlölet estén a homofóbiával való villogás gyanús előjel), hogy pont ő LMBTQI –zik! (hagyjuk a feleség + gyerek dumát, Szájernek is van).
Azonban a végszó még tőle is sok(k). „A veszély valós. Nem mi találtuk ki, olyannyira nem, hogy itt kopogtat, itt dörömböl a gyerekszobák ajtajain.”!
Az az igazság, hogy a gyermekszobákba a szülőknek, csak a derék pedofil papoktól kell tartaniuk! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.