Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Galla botrányt botrányra halmozott és egyre keményebben követelte a szerinte neki járó Karinthy-gyűrűt, még Orbán Viktornak is írt egy nyílt levelet. A gyűrűt azonban Laár András kapta meg.

Laár frappánsan vágott vissza Galla újabb gyűrű követelésére

Laár közösségi oldalán poénnal kezdte a bejegyzését, szerinte a sors fintora, hogy Galla harcának végére pont ő kapta meg a gyűrűt.

Látni kell az összefüggéseket. Vélhetőleg az abszurd humor valamelyik magyar képviselőjét akarták díjazni, és miután az egyik kiesett előszedték a másik hasonlót. Merugye mi együtt kezdtük a humor pályát, együtt találtuk ki a legelső Laár pour Laár estet, a "Jelenetek egy Költő életéből"-t, amelynek előadó gárdájából alakult meg a L'art pour l'art Tarsulat....a lényeg, Galla Miki nélkül nem lehetett volna L'art pour l'art. Persze nélkülem se, hiszen az én verseimre épült az Est

- írja bejegyzésében, majd azt is megfogalmazta, hogy alapszinten Gallának is teljes joggal jár a gyűrű.

És erre most itt van nálam ez a Gyűrű. Amire Miki annyira vágyik. Jogilag az enyém.... Aláírtam egy kötelezvényt, hogy nem adom el, nem ajándékozom tovább, nem károsítom... És megpecsételi Karinthy Frigyeshez fűződő bensőséges viszonyomat. Karinthy volt az én Humor Beavató Mesterem.

Laár nagyvonalú felajánlást tett Galla felé, arra jutott, hogy megmondja neki, hogy ha akarja, akkor megosztja vele a Gyűrűt, aminek nem az az oka, hogy azt gondolná neki jobban járna, hanem azért, mert úgy érzi neki jobban kell. Azt is megjegyzi, hogy láthatóan Galla szenved attól a ténytől, hogy a neki ítélt gyűrűt egyszer csak visszavonták.

A megosztást pedig olyanformán képzeltem, hogy hordjuk felváltva a Gyűrűt! Most decemberben még hordom én, de január elsején átadom Neki, hordja Ő február 1-ig, ezután megint nálam lenne március 1-ig....és így tovább.

Laár teljes bejegyzése itt olvasható:

Természetesen Galla reakciója sem maradt el, bár az események váratlan fordulatot vettek miután megköszönte a nagyvonalú felajánlást, amit el is fogadott. Kitért Laár mélyen emberi, és mérhetetlen tisztességről árulkodó gesztusára, amivel úgy gondolja hitelesítette azokat a színházi esteket, amelyeket együtt hoztak létre.

Egy kis igazítást azonban kérek: a gyűrűt végleg add nekem.

Majd ezt részletesebben taglalja, hogy miért kellene végleg neki adni a gyűrűt.

A Galla nyílt levele itt olvasható:

Ezután Laár frappánsan vágott vissza:

Bevallom, elképesztett válaszod érthetetlenül csökönyös végkifejlete. Levelednek a meztelenkedés tagadására vonatkozó részét pedig most ugorjuk át...

Úgy gondolja, a díjat vélhetően azért kapta amit a "L'art pour l'art Társulat keretein belül művelt, mert minden vicces figurája a Társulat égisze alatt született, és jutott el oda, ahol most tart".

Ebben a díjazásban tehát eszmeileg benne foglaltatik a Társulat egésze. Ebből következően úgy gondolom, hogy kibővíteném a Gyűrű hatókörét a Társulat többi tagjára is!

Ezt követően hosszabban taglalja azokat a személyeket, akikre kibővítené a gyűrű hatókörét, majd azt is vázolja, hogy miként nézne ki:

Ez úgy nézne ki, hogy január 1-én megkapnád tőlem a Gyűrűt, de február 1-én nem nekem adnád vissza, hanem a Robinak, aki tovább adná a Móninak március 1-én, aki áprilisban Zsolthoz továbbítaná. A Gyűrű (Drágaszág) így június elején kerülne vissza Hozzád, és akkor megint egy hónapig a Tiéd lehetne.

Úgy gondolja ebből kitűnik, hogy nem tartja jogosnak Galla azon igényét, hogy kizárólag magának követeli a gyűrűt.

Forrás: Facebook

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
nincs mese... Galla (elme)beteg...előre szólok, hogy ha januárban megkapja a gyűrűt egy havi dicsekvésre, akkor azt többé nem adja vissza...

Szánalmas ez a vergődés...és gusztustalan ebben a trikóban.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Azok szégyene ez, akik alaposabb meggondolás nélkül odaítélték Gallának, majd visszavonták. Minősíthetetlen ez a hozzáállás. Továbbra is az a véleményem, hogy Galla nem nyalt be a megfelelő helyen, ezért nem kapta meg. Ahol pedofílok, ereszmászók, kurvapecérek mutatják a nemzethy-körösztény irányvonalat, ott egy kis meztelenkedés nem tétel.
Lepényleső
Aranyos,- s vélhetően látszik ki az erőszakos,s ki az ki így is humoros?
surdilloFUJT
@Horizont: vicces vagy,hagyta volna a fonnyadt pöcsét a nadrágjában az idióta,azt hitte ez"művészet",pedig csak oltári nagy bunkóság!!!
karma1
Laar Andras buddhista, es eppen ezert rendkivul bolcs ember - teljes mertekben TUDJA, kivel all szemben - meg ha valaha egy oldalon is dolgoztak.
Gallanak sajnos nem tesz jot ez az eroszakos fellepes: az elso - jogosan - meltatlankodo level utan abba kellett volna hagynia a kovetelodzeset - nem azert, mert tenyleg meztelenkedett, hanem mert a vilagon nincs olyan dij, amit KIKOVETEL maganak valaki az odaitelo bizottsagtol! Az a dij akkor mar nem dij - nem ugyanazt jelenti!
Nekem semmi bajom Gallaval, szeretem az angoloktol lopkodott fanyar humorat - ez is szinesiti a palettat - de a kovetelodzes - plane Laartol IS valo kovetelodzese (hogy VEGLEG adja neki oda a gyurut, amit Laar eleve nem tehet meg!) - ez mar emberi pitisegre utal.
En inkabb felhasznalnam a szitut valamilyen fanyar angolhumoru szkeccshez - es lehet,hogy azzal jovore TENYLEG megkaphatna a gyurut! Ki tudja?De eroszakossaggal nem kene tovabb korbacsolnia a kedelyeket
karma1
@Horizont: Kizarolag csak magat degradalja le Galla a piti viselkedesevel! Laar Andras megerdemelte a gyurut - ehhez ketseg sem fer - nagyvonaluan tett egy ajanlatot - amennyit meg megtehetett, vagyis hogy felvaltva viseljek a gyurut - ehelyett Galla meg egyszer - es most mar a dijazott Laarral szemben - eroszakos! Mondom, mar az orbannak irt levele sem volt normalis, de amit most Laarral muvel, azzal vegkepp meg a lehetoseget is elzarja annak, hogy a tovabbiakban normalisan kezelhessek ezt az ugyet! A dij erteke megmarad a legnagyobbnak ebben a kategoriaban - hiszen Galla sem kaphatta meg - most mar a pitisege miatt
Rizikó
Régebben még kedveltem is azt a darabos stílusát, de amit mostanában művel, az már hányinger!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.