Bár az Omega énekesének végakarata arról szólt, hogy hamvait szórják a Balatonba, de a családtagok úgy döntöttek, hogy a hamvak felét a Bazilika urnatemetőjében helyezik el, hogy a szeretteinek és rajongóinak is legyen hol megemlékezniük a frontemberről.

A Blikk úgy értesült, hogy csak részben fog Kóbor János végakarata csak részben fog teljesülni, ugyanis a hmvai egyik felét szórják csak a Balatonba, a másik felét viszont a Szent István-bazilika urnatemetőjébe helyezik el.

Kettéosztják Kóbor János hamvait

Kóbor János rockénekes fényképe és a hamvait tartalmazó urna az emlékére tartott gyászmisén a Szent István-bazilikában 2021. december 17-én. Kóbor János Liszt Ferenc-díjas rockénekes, a Kossuth-díjas Omega együttes alapító tagja életének 79. évében, 2021. december 6-án hunyt el.

Fotó, címlapkép: MTI/Balogh Zoltán

A lap információi szerint erről a családtagok döntöttek, mert szerették volna, ha egy méltó helyen tudnak szerettei, rajongói is megemlékezni a művészről, ezért is esett a választásuk a Szent István-bazilika altemplomára. 

Kóbor egyik ismerőse a következőt nyilatkozta a lapnak:

Úgy tudom, az özvegye állt elő az ötlettel, hogy Mecky emberi és művészi nagyságához méltó módon a hamvak felét a bazilikában helyezhetnék végső nyugalomra. A családnak nem volt ellene kifogása, egyetlen dolog volt fontos, hogy a megemlékezés során ne sértsék meg Mecky végakaratát, így a hamvak felét a Balatonba szórják majd.

A lap értesülései szerint egyik szertartás sem lesz nyilvános, csak a szűk család vesz részt rajtuk. A december 6-án koronavírus miatt elhunyt Kóbor emlékére december 17-én tartottak gyászmisét a Szent István-bazilikában.

A bazilikában számos ismert ember síremléke megtalálható, többek között Puskás Ferencet, Grosics Gyulát, Kocsis Sándort és Buzányzky Jenőt (ők az Aranycsapat tagjai voltak) itt helyezték örök nyugalomra, de Bejczy Antal fizikus, a NASA vezető kutatója, Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színésznő és Aradszki László énekes is itt nyugszik.

Forrás: blikk.hu

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
@Mirabilis: Azt akartam írni hogy ennél nagyobb baromságot még nem hallottam, de megelőztél. A halottainkról nem a Balatonnál vagy egy (urna)sírnál emlékezünk meg, ők a szívünkben vannak, ha szerettük őket. Minden más hókuszpókusz a külvilágnak szól, amivel egyesek másoknak akarják demonstrálni azt, ami nem tartozik senki másra. Tehát csak színjáték.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
és ez jogilag lehetséges?..ez mecky arcul köpése, védekezni már nem tud..
Pálinkás Pál
@Horizont: nem..akár a kertedben is megteheted...semmiféle egészségügyi kockázata nincs../ a morális részét nem nézem /
Pálinkás Pál
@Horizont: látszólag...de akár szét is szórhatod a kertben..
namihami
Kezd a dolog börleszkbe hajlani!!! És csak óvatosan, nehogy valaki felporszívózza a nagy osztozkodás közepette.
Ennek a nőbe és a lányába egy cseppnyi jóízlés és intelligencia se szorult? Vajon mennyit hozhat ez a felhajtás?
namihami
És egy másik cikknél már céloztam a vatikáni Szent Péterre. Ott már nem volt hely? Maradt, így szimplán, a Bazilika altemploma? Nem kéne kivinni inkább a Vörös térre és a Mauzóleumba tenni, a Lenin mellé? Most a Viktor simán elintézné a Putyinnal. Csak hogy méltó helye legyen. A látogatók hosszú sorokban állnának és senki nem tudhatná, hogy végülis melyikük miatt.
Toller Béla
A frontember ...gyáva szar, egyébként. ÉS ez az egész már zámbojimmyt idézi, gusztustalan !
nemkati
@Mirabilis: Azt akartam írni hogy ennél nagyobb baromságot még nem hallottam, de megelőztél. A halottainkról nem a Balatonnál vagy egy (urna)sírnál emlékezünk meg, ők a szívünkben vannak, ha szerettük őket. Minden más hókuszpókusz a külvilágnak szól, amivel egyesek másoknak akarják demonstrálni azt, ami nem tartozik senki másra. Tehát csak színjáték.
CsipkeRózsa
A furcsa "játékban" az a legnagyobb baj, hogy nem teljesítették Kóbor végakaratának ezt a részét.
K-2SO
Mija fasz?!
Mennyire kell hülyének lenni ehhez?

15 éves koromban szerettem utoljára az Omegát. Aztán felnőttem, tovább léptem.
Elegem lett a jól hangzó mesékből!

A valós világot akartam - a zenében is!
(igen, Depeche Mode-nak hívják azokat, akik kivezettek a sötétségből)

Egyébként tudtam, hogy a lájkvadász örökségre nyomuló hozzátartozóik megszentségtelenítik, meggyalázzák az emlékét - és megtették!
Ha így lenne ötösöm a lottón...
Baker
Pedig lehetett volna harmadolni, mint egy börtönbüntetést..vagy negyedelni, mint Koppányt.
Ez már több mint szánalmas!
Baker
@K-2SO: Mondanám, hogy a Depeche Mode örökké, de nálam véget ért a rajongás a szinti-pop elhagyásakor, a pszichedelikus vonulat nem jön be.
K-2SO
@Baker: Örökké bánd !!!

A legjobb, a legszebb történetet utasítod el.

Az élet egy irányba halad. Csak!
csipetke
Ha tényleg lesz feltámadás,nagy gondban lesz a Csúcsgóré,hogy összelapátolja a hamvakat innen-onnan. Ez először akkor jutott eszembe,mikor Vajna halt meg,és Palácsik a tata egyrészét Amerikába vitte,a másik részét meg itthon temették el.
csipetke
@Horizont: 08:24 Mi már évek óta ásványvizet iszunk,(és ez nem vicc) mert a gyógyszermaradványokat,és különböző vegyszereket sem tudnak teljesen kiszűrni.És ha még a csapvízzel instant fazonokat is kapunk,hát inkább kihagyom..
csipetke
@Horizont: 08:33 Ó dehogynem. A szomszédom 3 éve otthon van a vitrinben.Focib@zi volt szegény,a feleségével szoktunk hülyülni,hogyha meccs van,azért támassza ki a csetresz tetejét..:)
K-2SO
Kettéosztod az oszlathatatlant?

Pénzért vagy hírnévért?
Mennyire gáz a leszármazottai számára!
Kóbor örökesei, gecik - csak!
vacsi
Ott turkálnak a hamuban? Micsoda gusztustalanság - nem jobb lett volna betartani a kérését?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.