A mindig optimista politikus nemrég vált el 27 évvel fiatalabb feleségétől, ám most nagy az öröm, ugyanis a Kossuth-díjas Bangó Margit duettpartnere lesz, a népszerű énekesnő február 12-i búcsúkoncertjén. 

„Imádom, szeretem” – ő Schmuck Andor új partnere
Kép: YouTube

A történethez hozzátartozik, hogy nekünk Margittal van egy előéletünk. Tizenegy évvel ezelőtt készítettünk egy jótékonysági lemezt. Felénekeltünk három dalt, elküldtük a CD-t mindenféle fontos embernek, és azt mondtuk, hogy nincs ára a korongnak, viszont azt az összeget, amit gondolnak érte, azt küldjék el. Összegyűlt több mint félmillió forint, amivel szegény sorban lévő családokon segítettünk. 

– mondta el a Ripostnak a Tisztelet Társaságának elnöke, aki ekkor úgy érezte magát, mintha maga Michelangelo kérte volna fel festeni. 

Bár az egyelőre titok, hogy Schmuck mit fog énekelni a színpadon, a politikus annyit elárult, hogy szabályosan kettéállt a füle, amikor értesült a dalválasztásról.

Minden egyes porcikámtól távol áll a dal, amit elő fogok adni, sőt, a Margitnak sem igazán komfortzónás a feladat. Jövő héten kapom meg a kottát, utána kezdődik a próbafolyamat. Most, hogy kicsit kijózanodtam a telefonhívás után, van bennem drukk rendesen, de hát mát késő, hogy visszalépjek

– árulta el Andor, aki elmondása szerint egészen új oldalát fogja megmutatni a közelgő koncerten, és még az sem kizárt, hogy a közönség soraiban megtalálja a régóta keresett szerelmét.

Forrás: Ripost 
Címlapkép: YouTube

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kissé felnőttem
és eldaloljátok hog " most kéne abbahagyni elfutni elrohanni mert holnap..."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok