Kiderült, hogy Csuti mutatta be egymásnak feleségét és annak új párját tavaly októberben. A kapcsolata tehát nem túl régi, Kulcsár Edina mégis mindent elsöprő szerelemről nyilatkozott hétfői posztjában új zenész kedveséről. Azt ezt megelőző nap pedig Edina bejelentette, éneklésbe kezd, és hamarosan jön a klipje is.

Megdöbbentő kijelentést tett a válófélben lévő Csuti

Fotó: RTL Klub/Nyerő páros

Edina még a férjével sem volt őszinte – legalábbis így vélekedik Csuti, amióta szembesült azzal, hogy a neje új párra talált a zenész G.w.M. személyében.

Csuti a Blikknek elmondta:

Nehéz erre most hirtelen mit reagálni. Nagyon sok kérdés van most a fejemben, amire ez magyarázatul szolgálhat, de ülepednie kell a dolgoknak. Nem lenne szép, ha én véleményezném ezt a dolgot Edina és Márk között, továbbra is védelmezni szeretném a volt feleségemet

A lapnak hozzátette:

A döntését elfogadom, mi mást tehetnék? Azt szeretném, ha a gyerekeimnek kiegyensúlyozott anyja lenne, és ehhez az kell, hogy ő lelkileg jól legyen, mert továbbra is a gyerekeim a legfontosabbak. Úgy érzem, Edina nem mindig volt velem őszinte. Rettentően csalódott vagyok, azért is, ami a házasságunkkal történt, és azért is, bár tudom, hogy ez az élet rendje, amivel most szembesülnöm kellett. Amit még mondanék, azt inkább nem teszem, hogy a családom érdekeit védjem

Csutitól a lap azt is megkérdezte, hogy korábban ismerte-e Varga Márkot és Edinával beszéltek-e arról, hogy a gyerekeket bemutathatja-e neki. A válasz meglepő volt: kiderült, tulajdonképpen rajta múlt, hogy a friss szerelmesek egyáltalán megismerték egymást.

Én mutattam be őket egymásnak, és barátkoznom kell a gondolattal, hogy a gyerekeimmel is fog találkozni

– tette hozzá Csuti.

Edina a közösségi oldalán hétfőn osztotta meg a hírt, miszerint már más férfi mellett boldog. G.w.M., azaz Varga Márk rabolta el a szívét, akit októberben még Csuti mutatott be a nejének.

Nem akarok tovább bujkálni és tagadni, hanem őszintén szeretném felvállalni az érzéseimet, és megmutatni a világnak, hogy ki az, aki miatt más színben látom a világot. Ki az, aki a tenyerén hordoz, akinek a hiánya fizikális fájdalmat okoz, aki minden bennem lévő szeretetet visszahozott, és akinek a társaságában nem tudok nem mosolyogni. Ő G.w.M., aki polgári nevén Varga Márk!

– írta közösségi oldalán Edina, aki egy közös fotót is megosztott a rapperrel. G.w.M. egy novemberi klipjében szerepelt Edina. Először az RTL Klub Reggelijében nyilatkoztak együtt közös zenei projektjükről. Ekkor Edina a férjét is megemlítette a riportban, aki rengeteget segít neki álmai megvalósításában, mert amíg ő interjút ad, Csuti otthon várja a gyerekekkel.

Forrás: Blikk

Címlapkép: RTL Klub/Nyerő páros

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.