Másfél év után vált szét Weisz Fanni és Bókay Gergő.

A modell a Blikknek beszélt a nemrég kiderült szakításról. Mint mondta, már nem alkotnak egy párt Gergővel, de ezt hosszas beszélgetések és mérlegelés előzte meg, viszont már tavaly pontot tettek a kapcsolat végére. 

Weisz Fanni szerint máshogy képzelték el a jövőt párjával, azért szakítottak

Fotó: Facebook/Weisz Fanni

Nem egy harmadik fél miatt szakítottunk, hanem azért, mert a jövőt illetően más elképzeléseink voltak. Teljesen normális ebben az életkorban, hogy az ember keresi önmagát, a társát, és bizony van, amikor nem azzal az emberrel sodorja őt össze a sors, akivel leéli az életét. Gerire nem tudnék, de nem is akarok rosszat mondani. Hálás vagyok neki az együtt töltött időért

- mondta el a lapnak Weisz Fanni.

A cikk szerint Fanni és Gergő sok éve ismerte már egymást, ám a kapcsolat akkor fordult komolyra, miután a modell elhagyta férjét (akitől tavaly októberben vált el). A barátságot szerelem követte, tavaly tavasszal össze is költöztek, de aztán máshogy alakultak a dolgok. 

Én jöttem el a közös otthonunkból, már tavaly külön költöztünk

- vallotta be a lapnak a modell.

A cikkből az is kiderült, hogy Weisz Fanni nem szerette volna, ha a szakítás a nyilvánosság tudomására jut, ám Bókay Gergő a közösségi oldalán tudatta a követőivel, hogy békében és szeretetben, de elváltak útjaik egymástól. 

Ezzel kapcsolatban a modell ezt nyilatkozta a Blikknek:

Nem szégyellni vagy titkolni való, ha valami nem sikerül. Azért nem beszéltem korábban erről, mert úgy gondolom, az elmúlt években túl sokszor és túl nagy betekintést engedtem a magánéletembe, ami egyrészről szerintem nem is érdekel sokakat, másrészt nem is tartozik minden a nyilvánosságra (...) 

Ahogy eddig is, úgy ezután is értéket szeretnék közvetíteni, társadalmilag fontos kérdésekre felhívni a figyelmet. Ez a célom, nem pedig az, hogy a magánéletem legyen terítéken. Természetese osztok majd meg fotókat és boldog pillanatokat a privát életemből, a családomról, de nem hiszem, hogy a jövőben a szívügyeimről a meg kéne osztanom bármit is. Annyit azért megígérhetek, ha egyszer férjhez megyek, avagy komoly kapcsolatom lesz, arról tudnak majd a követőim

- mondta el a lapnak Weisz Fanni, aki jelenleg jól érzi magát a szingliségében.

Forrás: blikk.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.