Ötödjére is apa lesz Stohl András. 

Micsoda gyermekáldás! Egyszerre lehet apa és nagypapa Stohl András

Fotó: Facebook

A pici négy szerető féltestvér mellé érkezik a sztár családjába, ám lehet, hogy nem ő lesz az egyetlen kisbaba a famíliában- írja a Blikk.hu. Amennyiben ugyanis megvalósul Stohl András legidősebb lányának vágya, akkor a legifjabb Stohl-csemete nem csak kistesó, de nagybácsi vagy nagynéni is lehet, a kis korkülönbség miatt Stohl András pedig egyszerre cserélhet majd pelenkát a legkisebb gyermekén és az unokáján. A színész első házasságában született nagylánya, a 29 esztendős Stohl Luca ugyanis közeledik ahhoz a bizonyos születésnaphoz, amely előtt a tervei szerint édesanya lenne. Luca ráadásul, aki a múlt nyáron férjhez ment, nem is titkolta, hogy vágyik az anyaságra.

– Még 30 éves korom előtt mindenképp szeretnék gyereket

– mondta korábban a BEST magazinnak Stohl Luca.

Azóta a táncművész a TV2 Tények Plusz című műsorában is elmondta, lassan megvalósul ez a magánéleti álma.

– Most már egyre közelebb érzem ezt a dátumot – vallotta be a műsorvezetőként is dolgozó Luca, azaz az sem lenne meglepő, ha a közeljövőben – az édesapjához hasonlóan – Stohl Luca is bejelentené az örömhírt.

A szóban forgó képet a Blikk.hu oldalán tekinthetik meg. 

Forrás: Blikk.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vacsi
@Namely: Ez a majom? Még bármi lehet!
ómió
És ő még nem szülhet, mint a nyugati efftársak?
Szevasztok
A művész úr maga csinálja az unokáit vagy gyerekeit, mikor mit szii .
csak úgy....
@Rizikó: @Szevasztok:@ómió: @vacsi: @Namely: az igazi sztárok ti vagytok! :)
Rakoncátlan
Van ennek egy rendes neve: kapuzárási pánik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.