Nem elég, hogy elveszett a pénze...

Aljas módon támadják Zimány Lindát – „Oda a dubaji k*rválkodásból összeszedett milliók” Fotó: Tatár Csilla/YouTube

A napokban derült ki, hogy az egykori szépségkirálynő, Zimány Linda is a Sberbank ügyfele volt. Ez pedig azt jelenti, hogy ő is sokat bukott azzal, hogy a bank kivonult Európából az oroszokat sújtó szankciók miatt. Mint ismert, a Betétbiztosítási Alap 10 napon belül 100 ezer euróig kártalanít minden ügyfelet, azok azonban, akik ennél többet tároltak a banknál, elbukják az ezen felüli pénzt. 

A híresség állítólag hatalmas veszteséget szenvedett, azt mondta, egy élet munkája veszett oda. Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen helyzetben kivívja a közönség együttérzését, de legalább szimpátiáját. Most viszont ő maga osztotta meg, hogy közel sem erről van szó.

Instagram sztoriban számolt be arról, hogy milyen üzeneteket kap „jóakaróitól”. 

Oda a dubaji k*rválkodásból összeszedett milliók... te ostoba birka

– osztotta meg a DM-et. Majd választ is írt rá:

Ilyenkor legszívesebben azt írnám poénból: az megvan nyugi. Csak az a baj, hogy még komolyan venné a viccet is. Az élet mindig megmutatja, hogy van, akinek örökre xar az élete és igazából szimplán csak azért, amilyen gondolkodással született...

– szól a válasza.

Fotó: Tatár Csilla/YouTube

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Tudhatta volna, hogy csak 100 ezer euróig van betétbiztosítás. Csak azért van a felhajtás, ahogy Gábor Zsazsa mondta: "Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam!"
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Nem tudom eldönteni irigylik-e Zimány Linda "vagyonát" vagy csak bunkók amikor kurvázzák.
justhpeter
@justhpeter: Ahogy azt sem értem, hogy miért nem csinálják utána.
division
@justhpeter: Irigy, bunkó, semmitérő emberek csupán, így összefoglalva.
csak úgy....
akit még futólag sem ismerek azt nem kurvázom!
namihami
Van, amikor az, hogy ismert az ember lányának előélete, az nem mindig előny.
Szegény, most kezdheti előlről és már nem a ""frisshús"" kategóriában.
namihami
@justhpeter: @division: Az eddigi életvitele, fotói, nyilatkozatai nem a zárdakapuból bejelentkező szűzlány megnyilatkozásai.
Senki nem qrvázná vagy szólná meg, ha most, eddigi dolgait ismerve, nem sírna, mint a fűrdősqrva. De eddig is a ""kihaénnem"" stílus volt rá jellemző. Jöhet az újabb ""zimánylindaizmus"".
fergeteg
Idióta barom népség. Nem is ismerik,aztán szövegelnek.
Eladott Ország
Tudhatta volna, hogy csak 100 ezer euróig van betétbiztosítás. Csak azért van a felhajtás, ahogy Gábor Zsazsa mondta: "Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam!"
division
@Horizont: @namihami: A szépség mindig is egy lehetőség volt a nők előtt. Ez adottság, amiből meg lehet élni, és nem csak nálunk. Ez van.
Nyírfa
Egyébként honnan kéne ismerni? Hallom olykor a médiában, de mit tett le az asztalra, mivel szerzett nevet? A testén kívül, természetesen.
qwertt
@Horizont: Akkor irány a kölykeidnek Dubaj és azonnal lesz haszon őszire.
Nyírfa
@qwertt: Gondolom te vagy a kölykeid így próbáltok boldogulni. Mások nem kurvát nevelnek.
Yoda69
En csak azt nem ertem hogy ha valaki ennyi penzt gyujtott ossze az miert egy szamlan tartja, raadasul egy bizonytalan hatteru bankban?
Nyírfa
@Yoda69: 15.08

Ja, Ez olyan egyértelmű!
justhpeter
@Horizont: @namihami: Félreértettetek valamit. Nem arról írtam, hogy elítélendő-e ahogy él vagy amit csinál Zimány, hanem csak arra utaltam, hogy az irigyek követhetik ha akarják, a semlegeseknek meg feleslegesen kurváznak.
Amit a helyzet megítéléséről írtatok, abban egyetértünk. Nétem szerint ez az elmúlt 30 év magyar valóságának visszatükröződése. Konkrétan 30 év alatt a "politikai elit" hibájából egy bulvár-és hirdetés országgá lettünk a tudás, a kultúra, az intelligencia lejtmenete mellett.
qwertt
@Horizont: Ezért kár volt leikráznod.
Clavigo
@qwertt: Ikrázás,,ellés...stb. Azért ne a mutterodból indulj ki...,,mielőtt beröfögsz itt valakinek a propin..
qwertt
@Clavigo: Igazad van. A tiedből indultam ki.
qwertt
@Horizont: Megszólalt az evolúció tökéletes zsákutcája. A temető hiányol már.

Milyen négy év, vén kurva?
Clavigo
@qwertt: Ha bel3psz valahová,,,köszönhetnél is... A küszöbre ,,vagy az asztalra szarás ,,itt propin ,elég kevés..
qwertt
@Horizont: Csak a tied. Mindannyian jobban jártunk volna, ha annak idején apad a farkát a konnektorba veri, nem a retek anyádba.
division
@Horizont: Igen, nagyon szép azon a címlapon, meg is keresem mindjárt az újságot:-))
division
@Horizont: Azért itt már nem olyan bájos:-) Viszont a Playboy címlapjáról lemászhatna (megtaláltam), talán szánnék rá néhány órát. Ja nem, családos ember vagyok...
division
@Horizont: Azért nézni még szabad, az ember nem vakságot fogadott, na meg régen baj, ha egy férfi már észre sem veszi a szépet:-)
division
@Horizont: Pamela Anderson is milyen gyönyörű volt még, amikor először szerepelt a Playboyban. Igazi természetes szépség volt. Azután meg...
lampa laz
@Yoda69: mert csak ennyi esze van. Befektetni nem tud, csak befeküdni.
lampa laz
Ezen az 1 élet munkáján jót mosolyogtam. Hol van ő meg ehhez azzal a 30 pár évével. Ha csak nem arra gondolt, h amivel azt a sok pénzt megkereste, abból már nyugdíjba ment.
human
" van, akinek örökre xar az élete "
Emlékeztek még Berki feleségére aki egy videóban mentegette a férjét a buszos büntetőfékezős eset kapcsán? A videó végén hogy hogynem ő is arra a következtetésre jutott, hogy a buszos azért vádolja őket büntetőfékezéssel, mert irigy, mert nekik szép kocsijuk van.
Engem legalábbis erre emlékeztet Zimányi Linda megjegyzése.
youtu.be/FlX2LHDg6uo?t=564
division
@lampa laz: Ki mivel keresi meg a pénzét. Ő a szépségével lett híres, más meg a munkájával ér magasra, van aki meg jó helyre születik. Egyik sincs mondhatni szigorúan korhoz kötve.
lampa laz
@division: ... "más meg a munkájával ér magasra", hát tudod én ezt tudom értékelni és becsülni.
division
@lampa laz: Nyilván én is, a férfi szépségem nekem is kevés lett volna a sikerhez:-)))))) Ettől függetlenül megértem az olyan nőket, akik a szépségiparból élnek meg jól, kihasználják, hogy így születtek. Ellenben van egy határ, amit már nem kellene átlépniük, csak akkor meg repülnek, és nem tudnának mihez kezdeni.
lampa laz
@division: El tudom én őt is képzelni nagyon jólmenő sikeres ügyvédként ahol a szépsége már csak hab lenne a tortán. De ő nem erre törekszik, pedig ezzel akár élete végéig is foglalkozhatna, a szépsége viszont mulandó.
namihami
@Horizont: 16.11:. Bocsánat, hogy a csapos, de
...
Megint beindulsz (már értekeztünk az ilyenekről) egy zsákutcába. Kérdem:. Minek?
Ez a kategória ilyen, a Te vérnyomásod meg csak felmegy. Ezek a ""durbincsok"", tudod, és miként már arról is csevegtünk::. Kutyasz@r.
Manhattan
Pénzügyi alap, hogy egy bankban soha nem hagyjuk a vagyonunkat, kettő vagy három bankot választunk.
Amikor a háború várható volt hogy elkezdődik, egy orosz tulajdonú bankból azonnal ki kell venni a pénzt.
Ennyit kellett volna tennie... Ahogy ismerem, hamar választ újra olyan pasit-pasikat ahonnan összerakja pikk pakk. Csak egy két hosszabb éjszakás műszak, ahogy a régi szép időkben.
puszt
Dzsudzsákot 50 millióval b@szta át, aztán még volt legalább egy másik focistája is. Dubairól nem találgatnék. :)
Biztos ez is valami munka féle, ráadásul jól lehet vele keresni...
karma1
@division: @justhpeter: Ugye csak viccbol irtatok le, hogy ez a csaj NEM a pasikbol szerezte a vagyonat? Egyik milliardos agyabol a masikba szedelgett,
Amikor a Kedves Ferenc nem dolt be neki es nem vette el felesegul, maris tovabb allt, egy masik versenyzohoz.
www.borsonline.hu/celeb/2018/01/vegasban-bulizik-zimany-linda-es-milliardos-exe
A linkben megadott cimben is eppen Kedves Ferenc exe'vel mulatkazott Vegasban.
kar volt ilyen sommasan lebunkozni azokat, akik siman egy luxuskurvanak tartjak. Mert nem vagyok bunko, de zimany akkor is egy nullas IQ-ju celeb.
Egyetlen egyszer nem olvastatok rola, hogy zimany linda belezugott egy esztergalyosba, aki hattol kettoig reszel a Ganz-Mavagban
karma1
@division: Azert a Pamela Anderson szult ket fiut, es gyonyoruen felnevelte oket. Ha mast nem is csinalt volna az eleteben, akkor ket sikeres gyerek, akik hiressegek gyerekeikent nem lettek narkosok, alkoholistak, az mar egy nagy dolog.
Egyebkent az irigykedjen egy ilyen csajra, akinek ket anyja van. Aki masra irigykedik, azoknak onertekelesi problemai vannak, oruljon, ha azt meg tudja oldani.
Es ezek szerint meg ugyvednek is pocsek - az en ugyved ismeroseim a legjobb befektetok, - es ok tudjak a legjobban, hogy hova szabad es kell betenni a penzt ahhoz, hogy meg is maradjon es kamatozzon is.
Levendula
Amikor Dzsudzsák Oroszországban az Anzsi Mahacskala és a Gyinamo Moszkva csapatánál focizott, akkor járt a Zimánnyal? Talán akkor tette be a pénzt a Sberbankba.
kereső
Ez szomorú, de nem tragédia. Ő döntött, rajta kivül álló okok miatt kiderült.hogy rosszul.Haza kell költözni Miamiból , és itthon takarékosan megélhet az az OBA kártalanitásból., feltéve ha volt annyi esze, hogy Bpesten is legyen egy lakása.

A tragédia ez:"!!!
Unikornisos pizsama volt rajta, amikor bevitték. Ez a háború, bassza meg! Amikor egy 6 éves kislány a szülei karjaiban hal meg. Amikor végig nézed a saját gyereked halálát, aki semmiről, de semmiről nem tehet, csak gondolom, szerette az unikornisokat. Az egyszarvú kis pónikat, akiket a kislányok szeretnek. A kis pizsamáján is azt hordta, abban feküdt le aludni a biztonságos melegbe, és még szinte tejszagot árasztott a kis bőre. Még nem tudta, hogy meg fog halni, mert egy bomba vagy rakéta vagy mit tudom én milyen tömegpusztító fegyver becsapódott az otthonukba és megölte őt. Megölte ezt az ártatlan gyereket, akinek az volt a bűne, hogy Ukrajnába született, egy olyan országba, amit egy 70 éves diktátor lerohant, mert neki birodalmi tervei vannak. Egy ártatlan csöppség, akinek a szegycsontján úgy ugráltak a tehetetlen orvosok, mint egy rongybabán, hogy újra tudják indítani a szívét. De nem tudták. Nem volt esély. Meghalt. 6 évesen. Hogy rohadjon meg az összes fegyverekkel játszó, gyilkos agresszor! Mindegyik! Ez a háború. Ez valóság. A Halál. Nem válogat a kilőtt golyó, nem válogat a repesz. Amerre kilövik, és amerre repül az útjába kerülő embereket úgy szakítja szét, mint egy darab papírt."
division
@karma1: Egy olyan gyönyörű nő, mint amilyen a Zimány Linda is volt nyilván nem egy csóró esztergályost fog magának választani.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.