A nép szolgája című sorozat első részét március 20-án mutatják be.
Mint ismert, Volodimir Zelenszkij Ukrajnában első körben színészi tehetsége miatt vált ismertté. Először A nép szolgája című ukrán sorozatban láthatták a nézők – ami most, a háború nyomán nagybb nemztközi figyelmet kapott, mint valaha. Az utóbbi két hétben sorra vásárolták meg különböző adók a sugárzási jogait, és így tett most az RTL Klub is.
Országos televíziós premierként az RTL Klubon látható A nép szolgája című ukrán sorozat, melynek főszerepét a háború sújtotta Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij alakítja
– közölte a csatorna.
A telex.hu információi szerint a forgalmazó a sorozat sugárzási jogainak értékesítéséből származó becsült jutalékát, 50 ezer eurót jótékony célra, az Ukrán Vöröskereszt támogatására fordítja. A csatorna emellett felajánlott további 30 millió forintot az Ökumenikus Segélyszervezet javára, az ukrán bajbajutottak megsegítésére.
A nép szolgája első két epizódjának tervezett premierje március 20-án lesz az RTL Klubon.
A nép szolgája című, három évadot megélt ukrán vígjátéksorozatot 2015 és 2019 között gyártották. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök politikai pályafutása előtt hazájában népszerű színész, komikus, forgatókönyvíró, filmproducer és rendező volt. Studio Kvartal 95 néven alapított produkciós cége számos filmet, rajzfilmet és televíziós sorozatot gyártott, köztük az Ukrajnában nagy népszerűségnek örvendő A nép szolgáját is. 2018-ban alapított politikai pártja neve is megegyezik legnépszerűbb sorozatának címével.
A nép szolgája egyébként a premiert követően minden nézettségi rekordot megdöntött a sorozatot sugárzó ukrán tévécsatornán, később egy mozifilm is készült belőle, és számos nemzetközi tévés díjat kapott. Anno a sorozat sikerén felbuzdulva jelentette be Volodimir Zelenszkij – ezúttal valódi – indulási szándékát elnökjelöltként a 2019-es ukrán elnökválasztáson, amelyet végül nagy többséggel meg is nyert.
Forrás: telex.hu
Fotó: CHARLES PLATIAU / POOL / AFP
7 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Zs. nagyon édes pofa, az embernek már attól jókedve lesz, hogy rátekint.
De nemcsak jó színész, a háború olyan államfővé érlelte, amilyet minden ország kívánhatna magának.
Ma persze szidja Józsi bácsi és Mari néni, közben pedig elfelejtenek rettegni a migráncsoktól, akik megfogják erőszakolni Mari nénit, utána pedig készakarva nem tisztelik Józsi bácsi kultúráját! Ha ezzel végeztek, építenek a községbe 3 mecsetet és reggel kakasszó helyett müezzin hangjára ébrednek. Ráadásként elveszik a gyerekeik közmunkáját is.
Ilyenek ezek..csak most épp nem, mert Volodimir Zelenszkijnek a qrva anyját!
Védjük meg a szuverenitásunkat, védjük meg a hazánkat, az ezeréves kultúránkat, meg mit is? Nem tudom, Orbánt nem kell, rajta mindig golyóálló van. Mindegy. Védjük meg, slussz passz!
sun9-2.userapi.com/impg/5n_om5GxUN9jfB_SPyVvYr6IwcH76n9btnOo9w/HkhskhY3V0M.jpg?size=605x402&quality=95&sign=c46001c5359bd80d5b296a52aa8104be&type=album
Új hozzászólás