Szerinte az ellenzék is megérne egy fekete humormisét, de azt már azelőtt unja, hogy belekezdett volna.

Bödőcs egy időre visszavonul, szerinte hamarosan Fehérororszország sorsára jutunk majd

Fotó: Facebook

Kiütéssel nyerte meg a Fidesz az áprilisi választásokat, hétfőn Orbán Viktor zsinórban a negyedik ciklusát kezdte meg az ország miniszterelnökeként.

A választás eredményére több híresség is reagált a közéleti személyek mellett, így tett nemrég Bödőcs Tibor is. A humorista legutóbb a Ruszkik, haza, család című előadását mutatta be a színpadon, most pedig alkotói szabadságra megy.

Érzésem szerint a szép, lassú putyinizáció legfinomabb fogásai egyre nagyobb adagokban érkeznek majd: mérnökien legyártott újabb és újabb ellenségképek, sebészi pontosságú gyűlöletkampányok díszzsebkendős, gejl influencerek meg egyéb biorobotok előadásában. A maradék sajtó szuttyongatása. Sikerpropaganda. Szépen csomagolt hazugságok. Saját, ámde szerény tehetségű emberek kitömése pénzzel, paripával. Humortalan cinizmus. Agyrémek. Megélhetési hergelöncök. Polgári szalonnáculás. Csipkés, nagy összeesküvéselméletek hímzése a néplélekre: Belorusz-light, öröm lesz nézni. Mindeközben, ahogy szokta, a „baloldal” „megújul”. Feriék betipegnek N. Sándor próféta tévéjébe, míg beengedik őket, a rendszernek órái lesznek hátra, még évekig

– írta Facebook bejegyzésében, hozzátéve, hogy szerinte az ellenzék is megérne egy humormisét.

A NER működését bemutattam a színpadon, nagyrészt a populizmusról szól a Mulat a Manézs. Ahogy a Ruszkik, haza, család című bagatellemben jeleztem, ezt már nem érzem elég nagy kihívásnak. Az úgynevezett ellenzék is megérne egy fekete humormisét, de azt már az előtt unom, hogy elkezdeném.

A humorista jelenleg nem tudja, mivel folytatja majd előadásait, de szerinte többek között ezért is szép ez a szakma, így mindenkitől türelmet kér, azt ígérve, hogy jókat fog még röhögni a közönségével.

Forrás: 24.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
archive
@ómió: te ezt miből gondolod? A jövőbe látsz? Vagy van valami konkrét alapja annak, amit írsz?
ómió
@archive: Elég volt hozzá a vonatkozó nyilatkozatait meghallgatni, plusz még meg is érteni!
ómió
@archive: Semmit nem kell feltételeznem, ha a nyilatkozó arra utal!
archive
@ómió: "utalt rá" hogy -> márpedig ahogy hatalomra jutunk, felemeljük a gáz árát? Nem azt mondta, hogy a rezsicsökkentés megmarad, de igazságosabb felosztásban - a rászorultság mértékében?
ómió
@archive: A piaci ár "mindenhatóságáról" beszélt Maki efftársad! Arról, hogy azt az emberek előbb-utóbb megfizetik! (Ha ő jött volna, akkor előbb!) A "rászorultság" meg maga az "efftársi csúcs"! Majd ő "megmondja, hogy ki a rászorult"! Ezt már ismerjük!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.