A CÍMBEN MEGFOGALMAZOTT KÉRDÉS JOGOS, EZ A CIKK IS JÓL OKADATOLJA, HOGY ÁRTUNK ÉS QURMÁNYUNK PRIBÉKJEI POFÁTLANSÁGA HATÁRTALAN! =)) Magyar Nemzet Polgári napilap és hírportál A Magyar Nemzeti Médiaszövetség megdöbbenve értesült róla, hogy bizonyos Ferincz Jenő, a Népszava újságírója a Fidesz kiirtásáról szóló táblával zavarta meg a nagykanizsai önkormányzat testületi ülését – írta közleményében a szervezet.

Forrás: magyarnemzet.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
az egy dolog, hogy a Párt központi napilapja így híresztel, de az hogy és ahogy a A Magyar Nemzeti Médiaszövetség mocskolódik az egyenesen pofátlanság.
"Hozzátették: „Tisztában vagyunk már azzal is, hogy nehezen várható el szakmai tisztesség olyan médiamunkásoktól, akik a szakma alapjaival, sőt gyakran szavak jelentésével sincsenek teljesen tisztában. ”" harsogják
amit pl. ezzel tarkítanak
"a magyar baloldal és a baloldali sajtó mai állapotában már nem sok mindenen lehet csodálkozni. Már mindennapos, hogy alaptalan rágalmak, hamisítások maradnak következmények nélkül, emlékezzünk csak a Telexnek és annak főszerkesztőjének eljárására az Erdélyben állítólag megsemmisített szavazólapokkal kapcsolatban – írta a szervezet. "
Maccska
Le kell csukni a liberálfasisztát.Minden jogalap meg van hozzá.Ezzel most túl messze ment a gyökér!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Meghalt Bodó Andrea olimpiai bajnok tornász
Sport - 2022. September 29., 15:41
Meghalt Bodó Andrea olimpiai bajnok tornász
Meghalt Coolio
Szórakozás - 2022. September 29., 08:34
Meghalt Coolio
Gyilkosokat fogtak a Lurdy Házban
Itthon - 2022. September 28., 21:55
Gyilkosokat fogtak a Lurdy Házban