Solti Ádám édesapja látogatja a házasságon kívül született unokáját és annak édesanyját. Az édesapa szerint senki nem akar abortuszt. Közben Solti Ádám szeretője belebetegedett a nyilvános botrányba. 

Családi botrány lett abból, hogy Solti Ádám édesapja beszélni kezdett fia házasságon kívül született gyermekéről – Közben a színész volt szeretője belebetegedett a botrányba

Mindenki úgy tudta, hogy annak ellenére is kiegyensúlyozott házasságban él a feleségével Solti Ádám, hogy évek óta hiába várnak közös babára. Az igazság azonban az, hogy színész pár napja jelentette be, hogy hosszú évekig szeretőt tartott, aki két éve egy kisfiút szült neki. A történet a közvélemény mellett a családját is megosztja.

Először a Blikknek nyilatkozott Solti Ádám, hogy megcsalta a feleségét, Solti Bernadettet, valamint van egy közel két éves fia, csak éppen nem a feleségétől.

A család nagyon neheztel Solti Ádám édesapjára, amiért nyilatkozik

Most a Hot! Magazinnak a színész édesapja mesélt arról, hogy a történtek nem csak a közvéleményt, de a családot is megosztják.

„Aki szelet vet, vihart arat, én pedig szeretném ezt a vihart mielőbb elcsendesíteni. Mindannyiunkat megviselnek a történtek: Ádámot, a feleségét, az egész családunkat. És az anyukát is, aki bele is betegedett az elmúlt napok eseményeibe, hiszen ha valaki nem fenyegetőzött azzal, hogy elárulja a fiamat, az éppen ő volt. Az is igaz, hogy a család most rendkívül neheztel rám, amiért nyilatkozom, de muszáj valakinek elmondani: a fiam jó ember

- mondta a színész apja.

Az édesapa hozzátette, a család most rendkívül neheztel rá, mert nyilatkozik, de akkor is el akarja mondani mindenkinek, hogy a fia jó ember, semmi olyat nem tett, amiért meg kellene őt kövezni.

Félreértés az is, hogy az abortusszal védekeztek volna, hiszen az egész család éppen hogy abortuszellenes. A félreértés oka, hogy Ádám megtervezett gyermeket szeretett volna, és teljesen váratlanul érte a hír. A fogászati auditorként dolgozó édesapa és fia minden nap találkoznak, egyetlen dolog, ami éket ver közéjük, a gyermek látogatása.

Ebben a kérdésben valóban nem értünk egyet, de minden másban igen. Ha ránézek az unokámra, Ádámot látom benne, aki gyönyörű, szőke hajú, kék szemű gyermek volt. A szívem szakad meg érte, mert hiába kicsi és nem beszél, látványos, hogy mennyire szüksége lenne apára. Sajnos, vidéken laknak, de lehetőség szerint legalább kéthavonta meglátogatom őket. Ez kevesebb, mint amit szeretnék. Ilyenkor próbálom helyettesíteni a fiamat. Remélem, csak ideiglenesen.

Ferenc még hozzátette, reméli, minél hamarabb túlélik ezeket a nehéz napokat, mert az unokája semmiről nem tehet. Szeretné, hogy azok a családtagok, akik most nem beszélnek egymással, megértenék a helyzetet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.