EGY IGAZI GYEVU BÍRÜ ESET; EGYELŐRE ZSÓTI-T NEM FIGYRLMEZTETTÉK! =)) Nem hagyta szó nélkül a Magyar Nemzeti Médiaszövetség, hogy a balliberális hetilap Kövér, a baromarcú címmel jelentetett meg vezércikket. „A szabad vélemény nem lehet egyenlő az emberi méltóságot sértő, gyűlölettől fűtött öncélú sértegetéssel” – figyelmeztet a Magyar Nemzeti Médiaszövetség szerkesztőségünkhöz eljutott közleményében a Jelen hetilapban megjelent, Kövér László házelnököt becsmérlő írásra reagálva.

Forrás: magyarnemzet.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Az emberi méltóságrúl

A Párt központi napilapja – mely egyben Zsóti egyik, vagy elsődleges is?, kenyéradója – felháborodott irkodmányban ítéli el Lacát ért sértést

A portál, ahol Őszentségét demens vén gazemberként szokták emlegetni, számol be róla, hogy a Magyar Nemzeti Médiaszövetség reagált arra, hogy egy hetilap Kövér, a baromarcú címmel jelentetett meg vezércikket.
Nem, nem csodálkozom természetesen tudom: nem csak az írott jog vonatkozik másképp Orbánékra. Azonban a reakció kulcs-mondta, még a tőlük megszokott pofátlanságnál is nagyobb mértékű. Rögzítették: „A szabad vélemény nem lehet egyenlő az emberi méltóságot sértő, gyűlölettől fűtött öncélú sértegetéssel”! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.