Mérges egy írás lesz ez a mai, és aki ma trollkodni akart putyinista alapon, hoppon marad: ugyan bőven lenne mit írni a most zajló háború eseményeiről is, a folyamatokról is, amik zajlanak a kapcsán, de most mással fogok foglalkozni, egészen konkrétan azzal, hogy utálom, amikor hülyének néznek.

Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Zsóti küzdelme az antiszemitizmus ellen

Szele: „Egy tagkönyvbirtokos kínos emlékei”

Mottó:
Kertész örökbecsűje az emlékezetről „rendszerváltás katarzisában megváltozott emlékezet” más kontextusokban is igaz.

A dologban az a legdurvább, hogy jellemző, s nem csak ebben, szinte mindenben. Ahogy mondani szoktam nem könnyű választani Kövér (vöröskatona nagypapa, két szochazás szülő és az MSZMP-KB főmunkatárs volta mellett) átható anti-kommunista „volta” és Orbán (szintén erőtelkes komcsi előélet urán a szabaddemokraták világszervezetének egyik vezetője volt) zsigeri libsizése között.
Ami Zsóti viszonyát illeti az antiszemitizmussal. Ahogy mondani szokás – mint a legtöbb családban – zsigeri, de jellemzően látens antiszemita. Amit két – bár létező báli, de karakteres – bon mot jól ír le:
nálunk nincs antiszemitizmus, de a társadalmi igény meglenne rá,
illetve
antiszemita az az, aki a kelleténél jobban utálja zsidókat.
Ami pedig a szerző fő gondolatát: ilyen pofátlanul hazudni (megpróbálni letagadni a közelmúltat), miközben a net nem felejt!
Nos a NER-társak hazugságmutatója ennél sokkalta pofátlanabb.
Két állítás az M1 ma reggeli műsorából (nem odavetett megjegyzések voltak, hosszasan elemeztek):
„Az EU legtöbb országában több, mint 2EUR a benzin ára”, majd egy táblázatot tettek ki, ahol 620 – 790 Ft-ra átszámolt országos átlagok voltak; ma reggeli árfolyamon: a 2EUR az 788,42 Ft.
Az olaj és élelmiszer válság kapcsán fejtették ki: „az élelmiszerválság oka az oroszok elleni szankciók”!! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.