A Tisza Tavi Napok és a Tiszafüredi Halasnapok az idén is együttes erővel nyitja a kelet-magyarországi nagy fesztiválok szezonját. A csodálatos környezetben, számos kiváló zenei program és koncert mellett karneváli forgatag és halászlé főzőverseny is gazdagítja a kínálatot. A négy napos programsorozat során a Morotva színpadon a hazai sztárvilág színe-java fellép, mint a Bagossy Brothers Company, a Carson Coma, ByeAlex és a Slepp, Caramel, Pápai Joci, Nótár Mary, a Punnany Massif, a Vad Fruttik és a DIrty Slippers. A Fő Téren a Szolnoki Színfonikusok, a TNT, valamint a Duna Művészegyüttes muzsikáját lehet majd élvezni. A Tiszafüredi Halasnapok története több mint négy évtizedre nyúlik vissza. Az első halas „népünnepélyt” 1978-ban rendezték meg azzal a céllal, hogy Tiszafüredet és a környező településeket összefogásra sarkallja. Ebből a kezdeményezésből napjainkra már a hazai fesztiválok egyik legfontosabbika nőtte ki magát!

Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.