Öt hónappal hármasikrei születése után tért vissza Rúzsa Magdi a Budapest PArk színpadára. 

„Úristen, mennyire jól néz ki!”, „Milyen vékony!”, „Hogy lehet, hogy ez a nő hármasikreket szült pár hónapja?”

- hördültek fel a nézők a 10 ezres tömegben, amikor fél kilenc előtt nem sokkal Rúzsa Magdi színpadra lépett.

Az énekesnő meghatódott ezen, bár saját bevallása szerint nincs csúcsformában.

- Bevallom, nem vagyok olyan fizikai állapotban, mint előtte. Egyrészt soványabb vagyok, nyilván azért, mert nincs rajtam az a mennyiségű izom, hiszen a szoptatás miatt nem edzhetek még. Fáradtabb is vagyok, de az egy szerencsés helyzet, hogy a gyerekek leesznek rólam mindent. Emellett nagyon jó a genetika, de az alkatom biztos, hogy annak köszönhető, hogy ők most mindent energiát elhasználnak. A kondi most az, hogy emelgetem őket és mivel hála istennek nagyon szépen nőnek, a kar- és a vállizmom már erősödik

– nevetett az énekesnő.

Arról, hogy milyen gondolatok cikáztak a fejében, amikor nyolc hónap kihagyás után újra koncertet adott, a Blikk.hu cikkében olvashatnak. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rúzsa Magdolna (@ruzsamagdolna) által megosztott bejegyzés

Pár hónappal hármasikrei születése után Rúzsa Magdi elképesztő formában van, elárulta titkát – fotók

Fotó: Facebook / Budapest Park

Forrás: Blikk.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Na kérempen, ez a mai matyar nemnzethy állpot.
Szoptatás, fizikai állapot, meg ez, meg az. Ellenbenn a cikknem arról szólt, sőt, elfeljtettek arról az apróságról bő lére eresztve írni, hogy a hanga és számai csodálatosak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.