A Mikor a vodka a fejembe száll című dal kapcsán indult el a szerzői jogi vita.

A Blikk cikke szerint Galambos Lajos (Lagzi Lajos) szerezte az 1999-ben született Mikor a vodka a fejembe száll című, bizonyos körökben slágernek számító dal szövegét, a zenét pedig Hoffmann Sándor szerezte.

Lagzi Lajcsi szerint Mc Hawer tízmilliós kárt okozott neki és szerzőtársának azzal, hogy lenyúlta egy dalukat

Fotó: YouTube/TV2

Ám a dal után járó jogdíjakból ők semmit sem láttak a bő 23 év alatt, Lagzi Lajcsi szerint minden fillér Koczka Géza, azaz Mc Hawer zsebébe vándorolt – írja a lap. 

1999-ben egy esküvőn léptem fel, ahol a mulatozó fiatal hölgyek megkértek, írjak nekik egy dalt, de a kedvenc italuk, a vodka is legyen benne a nótában. Még aznap éjjel, hazafelé megszületett a Mikor a vodka a fejembe száll úgynevezett bemondása, azaz a refrén és a dallam is

– emlékezett vissza a dalszöveg születésére Lajcsi, aki nem sokkal ezt követően kérte fel barátját és zeneszerző társát, Hoffmann Sándort, hogy írjon a szöveghez zenét.

A dal az 1999-es Hosszú fekete haj – Dáridó slágerek című Lagzi Lajcsi kazetta B-oldalára került fel utolsó számként (ahogy ez megállapítható a Blikk cikkében szereplő kazettaborítóról készült fotóból), utána pedig két évvel később újra kiadták, a szerzői jogvédő iroda pedig visszaigazolta a dal védettségét, azaz azt, hogy kik a szerzői.

Több mint 500 dalt írtam, és megmondom őszintén, amikor az iroda kiküldi a jogdíjakat, sosem néztem át tételesen a listát. Nemrég azonban beugrott, hogy milyen rég láttam ezt a címet a listában. Kiderült, azért, mert nem a saját szerzeményemként tartják számon. Felhívtam a jogvédő irodát, akiktől azt a tájékoztatást kaptam, hogy MC Hawer tradicionális dalként jelentette le ezt a slágert. Ez annyit jelent, hogy ez egy olyan dal vagy népdal, amelynek nem megállapítható a szerzője

- magyarázta a lapnak Lajcsi.

A cikkben látható egy másik fotó egy levélről, amelyben Lagzi Lajcsi kiadója igazolja, hogy ő és Hoffmann a szerzői a dalnak, a levelet a Szerzői Jogi Hivatalnak küldték meg.

Nekem a dalaim olyanok, mintha a gyerekeim lennének. Nem tudom, Hawer hogy vette a bátorságot, hogy lenyúlja a dalomat. Való igaz, hogy ő más formában adja elő, mert írt hozzá egy rap betétet, de erre is engedélyt kellett volna kérnie tőlem, vagyis Sándortól és tőlem, ám sosem kaptunk ilyen megkeresést, és nem is engedélyeztük.

Ez is jogsértés, arról nem is beszélve, az évek alatt több mint tízmilliós kárt okozott nekünk, hiszen egy forintot sem láttam abból, hogy mások feldolgozták a dalt. Nem vitatható, hogy ennek a dalnak ki a szerzője, nekem itt van minden bizonyíték. Itt tulajdonképpen lopás történt, és szeretném megtudni, ezért ki a felelős. A jogvédő iroda? Hawer? Bármi is legyen az ügy vége, amely akár a pereskedésig is elmehet, szeretném, ha visszamenőleg kifizetnének minket. Sajnos, Sándor már nem él, de a felesége igen, akit szintén megillet a jogdíj

- mondta el a Blikknek Lagzi Lajcsi. 

A lap kereste Koczka Gézát (Mc Hawer), ám ő egyelőre nem reagált.

Forrás: blikk.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rokker33
Tolvaj Lajcsi megszólalt!! A 10=100 milliós villany számlákkal mi lesz vagy az emszííí hawer fogja kifizetni neked???Hogy hogy csak most jutott az eszedbe ez a szám már 20 éve kiment a divatból ki hallgat már ilyet??
jesz
a közüzemi lopással mi van?...ehhez a tízmilliós követeléshez pofa kell...de, mint látható, az van neki.
VASTAGBŐR
@jesz: Hát az van vele, hogy ki kelleni biztos. Feltételezem,nem állítom. Ezért kell a Hawer gyerekre ráhozni a szart, kicsavarni belőle egy kis dellát, ami fedezi a közüzemi lopásokat. Lehet megijed még tárgyalás sem kell és mint a nagyoknál megy a lé a dobozban .. lehet már másnap.
VASTAGBŐR
*Hát az van vele, hogy ki kellene fizetni biztos.
( javítás mert ugrál a klavi )

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.