Kajdi Csaba komoly véleményt fogalmazott meg arról, mennyire nem nézi jó szemmel, hogy be akarják zárni az Átrium Színházat. Szerinte az igazán jó darabokat és társulatokat nem támogatja az állam.

Kajdi: "Tóth Gabi lesz a kultúránk? Atyavilág, hova jutunk?"

Fotó: Facebook

Az Átrium Színház kénytelen lehúzni a redőnyt, ugyanis nem kapták meg a várt 225 millió forintos állami támogatást, így pedig olyan népszerű daraboktól is búcsúznia kell a nézőknek, mint az Őrült nők ketrece vagy az Igenis, miniszterelnök úr!, melyeket összesen több mint négyszázötvenezer alkalommal játszottak – írja a Blikk.

Kajdi Csaba is kendőzetlen őszinteséggel mondta el a véleményét:

„Az Átrium Színház egy fillér támogatást nem kapott... Nyilván, anyukám, az Alföldi Robival meg az Őrült nők ketrecével kihúzták a gyufát, mint ahogy a Pintér Béla Társulat is! Az a lényeg: minden, ami egy picit megmozgat, egy picit elgondolkodtat, azt eltöröljük a föld színéről...”

– utalt arra, hogy csak azokat a kulturális helyszíneket és darabokat támogatja az állam, amelyek az ő gondolatviláguknak megfelelnek.

Tóth Gabi lesz a kultúránk? Atyavilág, hova jutunk? Én Pintér Bélát akarok meg Alföldi Robit! Azt, hogy pezsegjen, és sziporkázzon a kultúra

– fakadt ki Cyla, aki szerint muszáj, hogy a tehetség utat törjön magának.

Címlapkép: Facebook

Forrás: Blikk

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bástya Béla Elvtárs
"Én Pintér Bélát akarok meg Alföldi Robit!" - Ezt velük beszéld meg diszkréten!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Könyörgöm az Őrült nők ketrece sok évvel ezelőtt Haumann Péter főszereplésével nagy siker volt az Operett színházba! Az Igenis miniszterelnök úr, meg egy 1985-s angol tv sorozat volt eredetileg, és a szerző adaptálta színpadra,Angliában!
Gyurka80
Mi ( a többség 2/3) meg nem akarjuk alföldiéket!
Clavigo
@Gyurka80: Neked meghagyjuk a kisgrofot,,győzikét... Ezek passzolnak a 80- as fejbőségedhez.
Pálinkás Pál
" melyeket összesen több mint négyszázötvenezer alkalommal játszottak "...nos számoljunk kicsit...ha napi 2-szer adták elő...akkor cirka 600 év alatt letudták a dolgot...mindenki elhülyült firkászéknál?...
nejlontacskó
@Shikari: most vérig sértetted Szájer haverodat, és társait... :))
Clavigo
@Shikari: Bezzeg,,mikor velük vonatozgattál,,te vazelintartály...Nem voltál ilyen finnyás...
DR PRÉDlKÁTOR
Melyik a tótgabi? A kantáros nadrágos? Az hasonlít rá a legjobban, ámbár annak nincsen cs.cse...
Gyurka80
@Clavigo: Tévedtél, nem azok a kedveceim.Te meg remélem sok b..zi alföldi darabot néztél libbantka, az való neked!
Nessy
@Shikari: Azért pl. Stohl Andrásra, az Őrült nők ketrecének a főszereplőjére nehéz ráfogni, hogy "buzi"! Anno ezt a szerepet Haumann Péter játszotta az Operett színházba, telt házas előadásokban! Lehet, hogy bennem van a hiba, de szivesen néztem meg az előadásokat, míg tudtam este színházba menni. Akkoriban még a havi minimum színházi előadás be volt ütemezve a barátnőimmel. Jártunk sok színházba, mindig a darabot és a szereplőket választottuk.
jesz
Aszongya: ..."az Őrült nők ketrece vagy az Igenis, miniszterelnök úr!, melyeket összesen több mint négyszázötvenezer alkalommal játszottak"...

Négyszázötven-ezerszer?...húbaszki...három műszakban?

Amúgy ha a képen látható smink az őrült nők ketrecéhez készült, akkor rendben...ha nem, akkor baj van...
Aki Én
@Gyurka IQ 80: Neked nem qrva mindegy mi megy a színházakban?
Életedben nem jártál ott.
Attól, hogy nem ért meg senki, még nem vagy művész...
Nessy
@Shikari: Nem mondtam volna véleményt, ha nem látom a darabot. Sőt az Operettben még Életempárjával láttam. Ott sem igazán "csürhe" játszott. És itt sem. És az Őrült nők ketrecében nem szerepelt Alföldi Róbert! Neked jobban tetszik a Nemzeti menj oda. Azért a Rózsavölgyi szalon, vagy a Centrál, a Víg, a Madách és még jó pár színházba jártunk. Az Opera és a Zeneakadémia sem maradt ki az életünkből. Igaz, két éve vége, de sok évtized alatt sok élményt adtak a színházak.
gina
Hát igen ez a fidesz nivó és a fogatlan agytalan követői, egy ilyen repedtsarkú is a bálvány, megérdemlik...
balos
A fajával dicsekvők nagy általánosságban csököttek vezetik!Lásd hitler sztálin napoleon néró és a fideSSes geci!
Bástya Béla Elvtárs
"Én Pintér Bélát akarok meg Alföldi Robit!" - Ezt velük beszéld meg diszkréten!!!
Nessy
@Shikari: Láttál egyetlen előadást? Ha nem, akkor érdektelen a véleményed!
Az Őrült nők ( nem magyar, és nem az elmúlt években született darab) az egyetlen ilyen témájú előadásuk volt. Ahogy évtizedekkel ezelőtt az Operettben is sok ezren látták, de senki nem lett tőle "aberrált"! Ijesztő ez a homofóbia, ami most van, és ráadásul pancser magyaráztokkal!
ómió
Az "efftársi társulatok futtatását" Böszme efftársnál kell ígényelni!
Gyurka80
@m73: Csak megválogatjuk melyik színházba megyünk, idióta libbacs!
Emmersson71
@Nessy: A '90-es években az Operettben dolgoztam. Az Őrült nők ketrece adta a gerincét jó ideig a repertoárnak! Később a Vígszínház felújításakor vette át a Rock Színház néhány rockoperája (Kolumbusz..., Anna Karenina) a stafétát, valamint a könnyedebb operett, a Leányvásár.
Nessy
@Emmersson71: És nem lettél aberrált? Nahát, nahát! :-)))
Nessy
@Shikari: Áldjon meg az ég! Nem kötelező színházba járni. Lehet oda jegyet venni, ami érdekel! De akik nem láttak egyetlen előadást sem, azok háborognak, az már nevetséges! Igaz pár éve a Püspöki kar a Harry Potter könyveket átkozta ki. Pedig nagyon jók. Elolvastam, azért mondok véleményt!
Nessy
@Shikari: Hallottál már egy színházban olyan esetről, hogy csak és kizárólag egy témakörű, egysíkú műsora lenne?
nejlontacskó
@Shikari: " Na mi, magyarok, meg ettől leszünk felháborodottak, ha az aberrációt reklámozza egy nyíltan buzi alak. Legyen az, mert bánja a fene, de akkor ne várja el, hogy a rendezését megnézzük és tapsoljunk neki. "

Be kell vallanom, nem gondoltam volna, hogy bármiben is, egyet tudunk majd érteni.
De ebben, mindenképpen!
Nekem nincs különösebb bajom azzal, ha valaki meleg.
Legyen az ő gondja!
Egészen addig, amíg nem akarja rám erőltetni, és velem elfogadtatni, hogy az ő szexuális irányultsága, helyes és követendő.
Nem az.
Kurvára nem!
Csináljon a négy fal között azt amit, csak akar, de azt szigorúan tartsa is ott!!!
kisfalud
Húúúú! Ez a vita ha tovább folytatódik, az alaptörvény, az a gránitba vésett + a 11 módosítása is színre lép a megfogalmazója okán...
Gyurka80
@m73: A hozzászólásod bizonyítja mekkora egy bunkó vagy! Látszik a trágár alföldi-féle színházba jártál!
balos
@Gyurka80: Mondja ezt a bayer pöcsén élösködő!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.