Ennyi volt ugyanis a lemondott fehérgyarmati koncertjéért járó gázsija. 

Visszakövetelik Majkától az elmaradt fellépése után kifizetett 8 millió forintot
Fotó: Facebook/Majka

Mint megírtuk, Majka nem volt elégedett a technikai feltételekkel, ezért az utolsó pillanatban lemondta vasárnapi, fehérgyarmati koncertjét. Helyette épp Curtis ugrott be, akivel nemrég ismét elváltak útjaik.

A Blikk úgy tudja, akár a bíróságon is zárulhat Majka múlt hét végi, elmaradt koncertje. A helyi polgármester szerint ugyanis teljesítették a kért feltételeket, sőt előre fizettek, ám az összeget visszavárják.

Dr. Péter Csaba a Blikknek azt mondta, mély tüskét hagyott bennük Majka döntése:

Ugyanez a csapat biztosította a technikát a Halott Pénznek, Rúzsa Magdinak és a Tankcsapdának is, ha nekik megfelelt, nem tudom, Majka Úrnak miért nem. (...) Előre kifizettük a fellépésért kért 8,1 millió forintot, azt természetesen elfogadta az úr, de jelzem, a szerződést átnézik a jogászaink...

Majka erre úgy reagált, a polgármester szégyellje magát, és inkább kért volna tőle esedezve bocsánatot. 

Lehet, hogy én meg hitelrontásért fogok perelni! Nem igaz, hogy csak a koncert előtt érkeztünk, hiszen nekem már délután öt után jelezték a problémát a technikusaim

- nyilatkozta a Blikknek Majka.

Forrás: blikk.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
sokanvagyunk
"Majka Instagramján jelentette be..." - ott lépett fel, tehát tőlük jár a felléptidíj.
colibri
Így könnyű meggazdagodni, ha semmiért előre felvesz 8 milliót. Jó sok hülye van, aki tömi pénzzel ezt az ózdi cgyereket.
balos
@colibri: A kultrhák mennek az uraik utmutatása után!Kis munka nagy lóvé!Igaz a szar munkáért több lóvé jár,mert azért nem hülyék!
colibri
@balos: Teljesen kifordult a világ az összes sarkából.
percsi
@balos: igaz a szar munkáért több lóvé jár,mert azért nem hülyék!
El nem végzett munkáért még több jár! Hadházy bemutatott pár munka nélkül elúszott milliárdot.
kormanyos63
Teljesen jogos hogy visszakövetelik a pénzt ettől a szarházitól!
Azon meg kiakadtam, hogy egy fellépéséért kifizetnek ennek a fahangú celebnek 8-millió(!!!) forintot???
Majdnem dobtam egy hátast!
Egyébként mind a személyét, mind a "művészetét" nem kedvelem ennek a csávónak!
Amikor műsort vezet a TV-ben, rögtön el is kapcsolok, mert még a hangjától is kiráz a hideg veríték!
Én soha nem tartottam semmire az Ózdi Trógert!!
magyar1
Na a polgármester sem normális, hogy egy fellépésért 8 millió ft-ot kifizet. Ha meg meg még nem is lép fel egyértelműen visszajár a pénz.
Yoda69
Ha nem adta le a szezodesben vallalt musorat akkor jogosan kerik tole vissza a gazsit, sot szerintem meg kotbert is kellene fizetnie Majkanak.
Ha a tobbi egyuttesnek megfelelt a technika, akkor az majkanak is jo kellett volna lennie. Mellesleg enekelni lehet technika nelkul is.
Pálinkás Pál
" Majka Úr "...röhejes...tetves fideszcigány...
Eladott Ország
Eldobom az agyam, 8 millió forintot fizetnek az ordibálásért ( éneklés helyett) ennek az ózdi digónak. Ár-érték arány elv?!
namihami
@Dr. Proktor: 06.34: és mellé még ""Majka ÚR(!!)"" is Vajon meddig lehetne még fokozni?!?! És, főleg, minek?
percsi
@Yoda69: "Ha a tobbi egyuttesnek megfelelt a technika..."
De hiszen ez egy világsztár! Ezért olyan nagyképű! Nem volt kedve ugrálni, ezért belekötött a technikába. Persze a 8 millát nem szándékozik visszaadni, valahonnan ismerős ez a cselekedett.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.